Képviselő Funky

Az Index seggrepacsi-ügyi szakblogja.

Bemószerolásokat, életveszélyes fenyegetéseket, trükköket és főleg jó tippeket a kepviselofunkyKUKACgmailPONTcom cimre várunk.


Az igazi Képviselő Funky

Friss topikok

Címkék

Linkblog

Félresikerült nyomulás után az MSZP lenyúlja az LMP nevét

2010.04.19. 11:38 kirk kapitány

 

Valami hirtelen, és nagyon megtetszhetett a szocialista pártnak a Lehet Más a Politikában. Először ismeretlenül is elég vonzó partnernek találta ahhoz, hogy közösen törjék meg a Fidesz ellenállhatatlannak tűnő kisugárzását, aztán az sem tántorította el, amikor a kiszemelttől jó nagy pofon jött válaszként a közeledési kísérletre.
 
Most az a helyzet, hogy az egyoldalú nyomulás után nincs új partner, csak a nevét lehet ismételgetni.
 
Az MSZP meg is teszi.
 
A XI. kerületi Molnár „Kopaszi gát” Gyula például már saját pártja nevét is feledte. A nyolc éve regnáló polgármester szórólapján azzal buzdít, hogy április 25-e után, feltéve, ha rá szavaznak, „TÉNYLEG LEHET MÁS A POLITIKA”.
 
MGYszórólap[1]
 
De nemcsak Újbudán nyúlt szorult helyzetében az akut amnéziára alapozó módszerhez a párt. A hivatalos központi kampány része lett a néveltulajdonítás. A Népszabadságban megjelentetett népfrontos hangulatú választási kiáltvány a 7 százalékos konkurenciát használja fel állítmányként. A mondattani alanyok, a SZABAD DEMOKRATÁK, MAGYAR DEMOKRATÁK, SZOCIÁLDEMOKRATÁK, pillanatnyilag 3 százalékot sem tesznek ki.
 
mszp hirdetes.png

31 komment · 9 trackback

Címkék: mszp lmp

A bejegyzés trackback címe:

https://kepviselofunky.blog.hu/api/trackback/id/tr101933838

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Az adatvédelmi biztos szerint is el lett cseszve 2010.04.19. 20:10:11

Az OVB a mai Magyarország aktuálisan legszánalmasabb köztestülete.Voilá, itt egy hivatalos verdikt is arról, hogy mekkora lúzerkedés folyt a választás estéjén az OVI-ban és az OVB-ben. Jóri András adatvédelmi biztos szerint az OVI-nak adatot kellett vo...

Trackback: Súlyos 2010.04.19. 14:57:56

Teljesen készen vannak a szocik. Igyekszem minél kevesebbet foglalkozni a napi politikával, de van ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni.

Trackback: Lépjen vissza az MSZP a FIDESZ javára - kéri Köves Slomó 2010.04.19. 14:48:11

Egyre viccesebb ez a két forduló közötti, amúgy lagymatag kampány. Szépen, csöndben totálisan összekavarodtak az elmúlt 10-15 évben megszokott viszonyok. Az addig oké, hogy ez a két hét a visszalépésekről kell, hogy szóljon, de ez a mostani pár nap elé...

Trackback: Játsszál Simicskó Pistikével Újbudán 2010.04.19. 13:06:06

Simicskónak „van ingatlanja Siófokon, Pilisszentivánon, és Bp 2. kerületben. Felmerül bennem a kérdés, miért a XI. kerületben akar országgyűlési képviselő lenni. Semmi nem köti Újbudához, pusztán az, hogy a pártja ide ejtőernyőztette.” ...

Trackback: Végjáték: már a Pártot is letagadják 2010.04.19. 13:02:27

Molnár Gyula új szórólapja tényleg más. Szegény állampolgár most biztos vakarja a fejét, hogy vajon melyik párt jelöltje is ez Gyula? Az utolsó hétre már letagadjuk a Pártot? A "gerinces bukás" nem jellemző rájuk. Bár lehet, hogy Gyula már ...

Trackback: Nem lehet más az MSZP 2010.04.19. 12:49:35

Miután az LMP és az MSZP megvívta első párbaját, úgy tűnik nagy változások fognak beállni a volt kormányzópárt háza táján. Helycserés támadások kezdődnek a pártban és azon kívül is. Mint köztudott, az LMP ellenállt "Ildikó néni" csábítóan fen...

Trackback: Lendvai lemond, az MSzP döcög tovább 2010.04.19. 12:43:52

Az MSzP "megújul". Már megint. Öröm nézni: újra meg újra.Csak az a baj, hogy bárhogyan is újul, a háttérben ottragadtak néhányan. És közben Gy. Pipi primadonna és exminiszterelnök is kéri a jussát.Ott ülnek Baja, Dr. Szekeres, Kiss Péter, Suc...

Trackback: Egy korrekt szocialista? 2010.04.19. 12:31:35

Maradjunk annyiban, hogy egy korrekt szocilaista nyilatkozat. Komolyan mondom, egész meglepődtem, amikor a Molnár Gyulával, Újbuda egyik MSZP-s képviselőjelöltjével a Hírextrán leközölt interjút olvastam. Foglalkozik természetesen az ellenfeleivel, szó...

Trackback: Lehet Más a Váltópárt? 2010.04.19. 12:26:22

Mielőtt a lényegre térnék, emlékezzünk picit! Amikor 1994-ben súlyos, megsemmisítő vereséget szenvedett az igazi vezér nélkül maradt MDF, akkor a '94-es választáson a Fidesz 7,7%-ot kapott

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fazzoletti 2010.04.19. 12:29:30

Azért ez elég durva. Molnár plakátjáról teljesen "lefelejtették" az MSZP szócskát. Aki a pártját nem vállalja, az hogy fog bárkit is hitelesen képviselni?

irfarkas 2010.04.19. 12:30:09

Pofa kellett hozzá! Volt is! Csak éppen bőr nem volt rajta!!!

Viktus 2010.04.19. 12:30:23

Ez a politikai végelgyengülés?

Will-O-The-Wisp · http://www.will-o-thewisp.gr/ 2010.04.19. 12:30:45

Szánalmas ez a maszop. Itt az ideje, hogy eltűnjenek a süllyesztőben...

Erwan Knudsen · http://www.kihir.hu/ 2010.04.19. 12:30:54

Ez egészen fantasztikus! Akarom mondani: hányingerkeltő. Úgy látszik, mindig van eggyel lejjebb. Ez jogilag véletlenül nem büntetendő kategória? (És most nem is a választási törvényre gondolok...) Szerintem egyértelműen az. És mi lesz ennek a következménye? Gondolom, szokás szerint semmi... De tényleg, mit tehet ilyen esetben pl. az LMP? És vajon megteszi?

Pendemonda 2010.04.19. 12:31:25

Ezek tényleg azt hiszik, hogy sok szervezet plakátra írásával többen szavaznak rájuk?

Ha nem Magyarországon élnék, azt mondanám, hogy gyermeki naivitás, így azonban nehéz a cinizmuson, a kétségbeesésen és a népek hülyének nézésén túl mást kiolvasni belőle!

(Azt csak azért nem írom, hogy nagy az Isten állatkertje, mert a plakáton megszólítottak még magukra veszik...)

hafez 2010.04.19. 12:40:02

Az MSZP-sek még mindig nem értik, hogy az ő szájukból elhangzó "LEHET MÁS A POLITIKA" felkiáltásra csak harsány röhögés lehet a válasz.

A kétségbeesett nyomulás alapján a párt egyértelműen nem számított arra, hogy a FIDESZ reálisan közel kerül a kétharmad lehetőségéhez, most meg kapkodnak fűhöz-fához egy olyan probléma miatt, aminek kialakulásáért egyedül és kizárólag őket terheli a felelősség. És az ilyen kapkodásnak csak rossz hatása lehet: plágium és magunk ellen elsütött fegyver.

Boddah 2010.04.19. 12:41:21

amúgy meg: Igen, lehet más a...

a vessző lemaradt, kedves titkolt szocik.

pedig baromi bonyolult és összetett hirdetés ez...

2010.04.19. 12:41:35

@Erwan Knudsen:
már feljelentést tett az OVB-nél, de sajna "damage is done"

asztrografológus 2010.04.19. 12:42:06

ez nagyon cink. Már a leírtak is, mintha elfeledkeztek volna arról az apróságról, hogy az elmúlt 8 évben tönkretették az országot.

Tucsok84 2010.04.19. 12:42:25

@irfarkas:
Pofa is van bőr is van :D ráadásul jó vastag :).

Szánalmasak. Elején támadnak:
Az LMP-re adott voks kárba vész
közelednek:
Fogjunk összen a fidesz ellen lépjetek vissza - egyoldalúan visszalépnek :D
támadnak:
tényleg lehet más a politika

hogy Hofi milyen jó kabarét csinált volna ebből :D

Udo von Raumschiff · http://udomongya.blog.hu/ 2010.04.19. 12:43:08

Tudom, a Völgyhídember már senkit nem érdekel (pár hónapig). Ezért inkább gyorsan lerajzoltam Aesopus Aiszópusz után szabadon a róka meg az LMP-holló esetét.
Aki szerint a sajtgerezd a holló csőrében kísértetiesen hasonlít egy kördiagram 7,5%-os szeletére, az csakis egy elvetemült voksturista lehet:

udomongya.blog.hu/

Rókakígyó 2010.04.19. 12:43:44

Teccetek volna rendesen dolgozni. Volt rá idő, lehetőség egy darabig még bizalom is. Most majd járhatnak bíróságra, de lehet még azt sem kell az előzetes miatt. Dögvész rájuk.

Hedge78 2010.04.19. 12:45:39

Molnár Gyula 8 éves regnálása alatt a kerületben is kb. azt csinálta, amit most az LMP nevével.

De kiket akar megtéveszteni? Ennyire hülyének nézi az LMP-seket? Ezek után nem meglepő, hogy a Facebookon alig 100 rajongója van ( www.facebook.com/molnargyula2010 ), miközben a kihívójának, Simicskónak 3X annyi: www.facebook.com/simicskoistvan .

Molnár Gyula azt nem érti meg, hogy az LMP szavazói nem agymosott munkásőrök, akik az ilyesmit beszopják.

pizarro · http://fcbayernmunchen.hu/ 2010.04.19. 12:51:06

A legdurvább az egészben, hogy
"ha nem akarja, hogy elvesszen a szavazat"

1. éppen ezzel a dumával jöttek a választásokat megelőzően az LMP-vel szemben, és most is.

2. Honnan veszi, hogy az rá leadottak nem elveszetett szavazatok? Nekem úgy tűnik, hogy az MSZP logikája alapján idén minden szavazat elveszett, amelyet nem a fideszre adtak le. Pusztán az MSZP logikája alapján... :))

Totális bukta ez a szórólap. Remélhetőleg nem is keletkezik semmi "kár" belőle. Így pedig önfeledten kacaghatunk eme szánalmas próbálkozáson. :)

pruitt igoe 2010.04.19. 12:51:36

@hafez:
nem számítottak a 2/3 közelségére, de arra sem számítottak, hogy ők "csak" 19 %-ot kapnak. felfoghatatlan, hogy miért. valószínűtlenül jól szerepelt a választáson az mszp a 8 év után.

koboldka 2010.04.19. 12:52:20

Ráadásul nem csak pofátlan húzás, hanem ráadásul tv.sértő is, mert a választási plakáton fel kell tüntetni, hogy melyik párt színeiben vagy függetlenként indul a jelölt. Egyébként a XIII. Kerületben állítólag ugyanilyen pártjelzés nélküli plakátok vannak, legalábbis a Hírtv szerint.

reeve 2010.04.19. 12:57:41

Gyula szórólapján igen kevés piros színt találni. Ha a szöveget lehagyom, csak egy szívecske marad.
Éppen csak a sárga smiley maradt le. :-)

Simplicio 2010.04.19. 12:58:10

Magyarázza el valaki, hogy miért baj, ha egy helyileg népszerű jelölt nem a pártlogójával kampányol.

Páva Zsoltnak pécsi időközi polgármester-választáson szintén nem volt (fideszes) pártlogó a plakátján.

A Fidesz meg jobban tette volna, ha Molnár ellen először nem egy BKV-ügy kapcsán lemondó embert indít:

Aztán meg azt a Simicskó Istvánt adják az újbudaiaknak, aki a Fidesz Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei listáján szerepel.

Erwan Knudsen · http://www.kihir.hu/ 2010.04.19. 12:59:00

@VulpesVulpes: Értem, de nem is csak az OVB-nél való följelentésre gondolok, hanem arra, hogy tudomásom szerint a védjegyek hamisítása és az azokkal történő visszaélés (a polgárjogin túl) elvileg büntetőeljárást is von maga után. Vagy ha az MSZP (és Molnár Gyula) az elkövető, akkor nem?

belakis 2010.04.19. 13:08:57

Ez undorító. Elcsesztek 8 évet, és most Orbán hatalmától félnek?
Mondjuk én is félnék, ha engem is ellökdösnének a zsírosbödöntől - de akkor ne az legyen a baj, hogy Orbán kerül a hatalomra, hanem hogy ők nem kerülnek, így nem lesz ingyenpénz.

Undorító, hányok az egésztől.

borovi 2010.04.19. 13:10:57

Lehet Más az MSZP?

internationale 2010.04.19. 13:11:29

De ha belegondolunk, hogy sokan nem személyre, hanem pártra szavaznak, és mindennek nyomán a szavazólapon az LMP mellé teszik majd az ikszet, mert az maradt meg a fejükben a plakátból, hát, hajrá!
De azért tényleg vicces... vagy gáz... inkább gáz.

CSÉ 2010.04.19. 13:13:00

Az MSzP új neve az Új Baloldal lesz. Ezek szerint mostmár megelégszenek a balodal lecserélésével és (egyelőre) lemondtak az ország teljes cseréjéről (Számomra az Új Magyarország mindig az Új Kína finom áthallásának tűnt vö. Új Kína Hírügynökség. ) Ennek ellenére azért az mégsem túl megnyugtató számomra, hogy képesek a neoliberálisok magukat baloldalinak nevezni és pláne nem az, hogy a '47 óta a nyakunkon ülők képesek magukról azt állítani, hogy újak.Amúgy én a helyükben vigyáznék, nehogy a brandet lenyúlja Türmer GYuszi, mert akkor könnyen lehet, hogy a törzsszavazóik őket találják meg.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.04.19. 13:13:27

A másik bukó ebben, hogy ezzel nem az LMP-t fogja támogatni! Hanem pont, hogy az LMP-től is el fog venni szavazatokat.
Szóval a fagyi visszanyal!

is 2010.04.19. 13:15:05

az SZDSZ, meg az MDF, sőt sz MSZDP neve is ott van. ez senkinek nem tűnt fel?

dr. mesterséges színezék 2010.04.19. 13:15:14

Virágozzék 1000 virág - 1 párton belül, avagy: le a pártsovinizmussal!

Wolfram 2010.04.19. 13:16:02

na végre rájöttünk elvtársak! minek kellett megkérdezni az LMP-t, minek a kuncsorgás, a rizikó? (aki lopni megy, ne csapjon zajt!) egyszerűen az LMP megkerülésével, a nevükben azt kell nyilatkozni (sugallni), hogy az LMP is a szocialista jelöltet támogatja. így, mint a két példa mutatja. ennyi.

1. a szoci média/kampánygépezet nagyságrendekkel erősebb, mint az LMP

2. mire elkezdik az ellenpropagandát, addigra az már csak utólagos magyarázkodásnak, visszakozásnak tűnik az emberek szemében (na, ez az LMP se tudja mit akar...!)

3. mire jogi úton érvényt szereznek az igazuknak, rég lezajlott a választás, már úgyis mindegy. akkor meg mehet a jól működő taktika: egymásra kell mutogatni, nincs felelős, elmismásolni, vállat vonogatni, új, érdekesebb ügyeket generálni.

amúgy meg nem is értem, mit képzel magáról az LMP? a kis 7%-al, új pártként hogy mer nemet mondani az mszp-nek????

gulasZuppe 2010.04.19. 14:24:34

Minidg csak megújulnak, folyamatosan.
Állandóan tartanak valamerre - ők se tudják merre. Mondhatni előre, de azt meg nem tudják merre van. És végül csak egyhelyben toporognak folyamatosan. Egyszerűen nem lehet a szocializmust igérni vadkaptializmus építés közben, mégha ez be is jött eddig. Nem kell a reform a szociktól, ezt már sokszor kimondta a társadalom. Nem kell. Erölködni sem kell. A gyatyájuk már régóta szaros. És a fejük is bűzlik.
Saját magukat sem tudják hovat tenni, csak üres semmitmondó szlogeneket puffogtatnak. A szavazóbázisuk nagyrésze a lecsuszott szegeny kisember, akiknek jelentett anno valamit a szoci érában élni, és "dolgozni". Nekik ez pozitív, teljesen azonosítják az MSZP-t ezzel a "slágerrel", ami érthető a helyzet ilyentéren drámaian romlott. Azt nem veszik észre hogy az mszp nem fogja tudni kiemelni a társadalmat a szartengerből, feri is elbaszta, de kegyetlen. Megtisztulast vartak tőle, ehelyett az ellenkezője lett. A nagy szocialista demokraták. Vége a korszaknak. Vége. Az öregeknek szépen be kell látni, itt már nem rugnak labdába, de amit műveltek az egy társadalmi katasztrófa. Vagy azért mert vakok voltak, vagy azért mert így akarták. De hat ki tudja, hogy ők mit akartak, amikor maguk se tudjak.
Az újbaloldal na az nagyon keraly lesz, van ám tapasztalatuk az ifi balosoknak. Meg is mondtak az ügyészségen, nem is értik miez a felhajtás, ők csak azt csinálták amit az öregektől láttak...

tin 2010.04.19. 14:25:36

-"LMP":Last Menstrual Period-angol orvosi betü szó vagy is az utolsó havi vérzés,mit megkérdeznek pl. CT vizsgálat elött...hi!
süti beállítások módosítása