Képviselő Funky

Az Index seggrepacsi-ügyi szakblogja.

Bemószerolásokat, életveszélyes fenyegetéseket, trükköket és főleg jó tippeket a kepviselofunkyKUKACgmailPONTcom cimre várunk.


Az igazi Képviselő Funky

Friss topikok

Címkék

Linkblog

Nyugdíjba vonul a Hallgatói Hálózat

2013.01.20. 21:17 Esterházy Attila

Amikor megláttuk a Facebookon, hogy a Hallgatói Hálózat benne lesz a Heti Hetesben, először persze azt hittük, hogy direkt a Képviselő Funkyra akarnak felkerülni egy hoaxszal, mint Gyurcsány Ferenc a műaranyos posztjaival. De amikor kiderült, hogy ez nem vicc, akkor megemeltük a narancssárga magisztrális kalapunkat: a HaHa tényleg a HeHe nyugdíjasai előtt próbálja az érdekeit képviseltetni.

haha hehe.jpgFotó: Hallgatói Hálózat / Facebook

Ha az a bázisdemokrácia, hogy az egyetemisták érdekvédelmére létrejött szervezet megszavazza azt, hogy a Heti Hetesben szerepeljen, akkor biztos elégedettek lesznek azzal a demokráciaélménnyel, hogy a fél suli rajtuk fog röhögni. (Már úgy értve, hogy akkor, ha legalább van néhány egyetemista, aki a hetet a Heti Hetessel fejezi be.) Igaz, már az is gyanús volt, amikor a HaHa-n belül megalakult a Muhaha.

De persze az is lehet, hogy ez csak egy őrületes stratégiai lépés, és nekik van igazuk abban, hogy a Teen Age Riot helyett rámentek a Kazal Lászlóra.

34 komment · 1 trackback

Címkék: vicc heti hetes hallgatói hálózat

A bejegyzés trackback címe:

https://kepviselofunky.blog.hu/api/trackback/id/tr765029502

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.01.21. 09:52:04

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sárgarigó 2013.01.20. 23:42:00

Most láttam; semmi baj nem volt velük.
Viszont Majkáék elég butákat kérdeztek tőlük.

villamos alóli kacaj 2013.01.20. 23:56:45

Szerintem szimpatikus volt a megjelenésük, és azt a tátott szájú primitív Majkát is leosztották. Ezt távolságtartóan és finoman tették. Ezért aztán az érintett - a hat polgárijával - ezt fel sem fogta.

Kozmokrator · http://www.tudtad.com 2013.01.21. 07:17:41

Persze semmi baj nem volt velük, muhahahaha! Kis önértékelési zavarral küzdő "jövő nemzedéke". A Heti Hetes csapata, pártjaik, elvtársaik uralkodása közben egész biztosan visszafelé f@snák ezt a vicces nevű "tanuló" bandát. Ennyire hitelesek.

arturoui 2013.01.21. 07:17:46

Amúgy hol tudnak ők máshol megjelenni??? királyi tv kilőve, ker. tv-ken nincsenek igazi hírműsorok... ha itt, hát itt, még mindig jobb mint a hajdúpéter...

Frick László Emlékzenekar 2013.01.21. 07:18:05

Szerintem fasza dolog, nyőjön is össze, ami összetartozik, megmondta már Pozsgay bácsi is, tüdő a májjel meg minden, csak a cél, a cél legyen a jó. Mér, amikor a HaHások bázisdemkráciapankoskoTTak a békebirkavonuláson, az nem sima egyszerű politikaimegfelelés volt a jóoldalnak? de. A jóoldal az jóoldal, ha HeHe ha DeDi ha TASz, ha BaSz.

Hozzászólásom előzetes moderáció után jelenik meg.

Kandeláber 2013.01.21. 07:47:11

Egy olyan alja műsorban szerepelni, mint a HH, műsorvezetőként Majoros-Belehalokkal súlyosítva - van onnan lejjebb?

Balt 2013.01.21. 07:49:45

@sárgarigó: Mondjuk az a majka az a kategória, hogy a nevét is csak minta után tudja leírni.

Gazdagréti Jack Bauer 2013.01.21. 09:01:50

Hát, én láttam. Igazából nem ezekkel a gyerekekkel volt baj, hanem magával a műsorral. Nem csoda, hogy az RTL Klub be akarta szántani és most egy nevenincs kábelcsatornán van. Lapos, unalmas kínlódás egyetlen értékelhető poén vagy gondolat nélkül. Csak a sértődött óvodás szerepe évek óta, egész egyszerűen kínos. Viszont így nem nehéz megérteni, hogy a HeHe nem a diktatúra áldozata, csak szimplán szar.

tikmony 2013.01.21. 09:01:54

Jó, és mi volt a baj a műsorral? (majka kínos szereplésén kívül)

bekestobbsegg 2013.01.21. 09:02:00

Ezek is "jól levizsgáztak". Összenőtt, ami összetartozott.

☉ ☾ 2013.01.21. 09:02:06

A poszt szerzője mit kompenzálhat ezzel a beteg szöveggel? Ha valami, ez a tartalmatlan, de irigy post, szánalmas.

maroz 2013.01.21. 09:02:22

Na, lássuk csak ezt a fánki logikát, diák fejjel:

Apukának van pénze és a nagyiéknak is van pénzük. Az oktatás pénzbe kerül. Nekünk nincs pénzünk. A sulitársainknak sincs pénzük. Meg úgy egyáltalán, ennek az egész huszonegykét év alatti társaságnak sincs pénze.

Hát nem teljesen logikus, hogy ha mégis pénzt szeretnénk kunyerálni az oktatásra, akkor ezzel az óhajunkkal azoknál házaljunk, azokat próbáljuk meg elérni és meggyőzni, hogy adjon, akiknek szintén nincs? Fánkira logikus, köszönjük, Index!

csicsa 2013.01.21. 09:58:30

már a kiindulási pont is sántít, ki mondta, hogy a nyugdíjasok nézik a heti hetest?

Nils. H 2013.01.21. 10:19:29

Mi az h összenő amit összetartozik??
Ezek a srácok a Hírtévében is voltak, igaz ott úgy lenézte őket az, aki(hez) behívták őket... majd úgy lealázta szép nyugodtan a HAHÁs lány, ahogy kell.

Ott vannak mindenhol, oszt' kész, nagyon jól van ez így.

Kandeláber 2013.01.21. 10:28:53

Ezek lettek volna azok? A fejhangú kampó is köztük volt? www.youtube.com/watch?v=1cU3v67GCrw

rézanyó 2013.01.21. 10:30:09

@Nils. H: Valamelyik nem-közrádióban hallottam az egyik - magától teljesen eltelt - vezetőjüket, mesélte, hogy 93-an vannak, "és még itt-ott sejtjeik". Tipikus izgató szervezetecske, az ellenzék meg meglovagolja, sőt biztatja is őket. Nem szabad kompromisszumokat kötni, mert még végül elismerő szavakat kellene mondani a kormány rugalmasságáról. Csúnya kis uszítók, csak rájuk kell nézni.

csikarcsi 2013.01.21. 10:30:15

Ha ennyi hozzászóló fikázza a HH-t, akkor mi a francnak nézik? Van a TV egy gomb, jó lenne rájönni, hogy mire való.

Nils. H 2013.01.21. 10:40:13

@rézanyó: Hülye vagy.

"Nem szabad kompromisszumokat kötni, mert még végül elismerő szavakat kellene mondani a kormány rugalmasságáról."

A kormány olyan rugalmas, hogy szinte hetente zárol milliárdokat, csak erről kuss van.
A kormány olyan rugalmas, hogy eteti a HÖOK-ot, miközben maga OV nyilatkozza le, hogy az önfenntartó felsőoktatás (nonszensz) továbbra is cél.

Szóval aki ebben az ügyben azon tud kiakadni, hogy a HAHA 93 aktivistája között van "magától teljesen eltelt" is, az picit el van tévelyedve.

Beyonder 2013.01.21. 10:44:53

A torrent oldalakról több ezren szokták leszedni a Heti Hetest, nyilván mind nyugdíjasok. Ettől még persze ezer sebből vérzik a műsor, de Hajósról például akkor sem tudnék rosszat mondani, ha fizetnének érte.

Madibainges 2013.01.21. 11:13:58

Nils Holgersson mondta ki a tételmondatot: mindenhol ott vagyunk, legalábbis igyekszünk ott lenni (lám: itt is). Nem a Bajor csizmája vagy 14 év izzadságszaga miatt megyünk, hanem azért az ötszázezer emberért, aki ezt a műsort nézi, nekik is megpróbáljuk átadni az üzenetünket: a tudás érték, az egyetem fontos, és minőségi felsőoktatásra és közoktatásra van szükség. Ugyanezt elmondanánk az mtv-n, az echo tv-n, a borsban, a blikkben, a nők lapjában, a tv2-n és mindenhol máshol is, mert lényegesnek tartjuk, hogy sok embert meggyőzzünk ezen témák kardinális voltáról.

Továbbra sincs vezetőnk, közösen döntünk a stratégiai kérdésekről, a nyilatkozóink csak a Hálózat álláspontját továbbítják.

Ez a poszt meg poén ;-)

DezInf 2013.01.21. 11:25:16

@Kandeláber:

Hírtv,Echotv ? na az igen,az a legalja:D :D

Kandeláber 2013.01.21. 11:51:30

@DezInf: Jobb felső sarokban ott a logo: "Hír24", libbant orgánum.
Káprázik a szemed, mindenhol Hír TV-t látsz?

pástétom 2013.01.21. 12:05:04

Attila, ha szerinted az orbánringyó HÖK képviseli inkább a diákságot, akkor egy nyomorék agyhalott vagy. A Heti Hetes-be meg az megy el, aki akar.

pástétom 2013.01.21. 12:08:54

"a HaHa tényleg a HeHe nyugdíjasai előtt próbálja az érdekeit képviseltetni."

Nyugdíjas gyülekezet lenne a Heti Hetes szereplői? Majka, Bajor, Hajós, Hajdú...

2 dolog számomra kiderűlt:

1. Útálod a Heti Hetest.
2. Útálod a nyugdíjasokat.

A kettőt sikerűlt galád módon összevegyítened, hogy teljes klegyen az élvezet.

veerses 2013.01.21. 12:20:39

Szánalams, ahogy cenzorkodtok. Nektek fogalmatok nincs, mi is a net. Akkor sem, ha írtok ezer blogot.

Rece Fice 2013.01.21. 13:42:49

Nah, gyenge próbálkozás volt belekötni a HAHA-ba.És értelmetlen. Fiatalok, nem hivatásos politikusok, miért ne szerepelhetnének a Heti Hetes-ben.

Rece Fice 2013.01.21. 13:42:52

@rézanyó: "Csúnya kis uszítók, csak rájuk kell nézni. " Ránézésre megállapítani,hogy uszító valaki ? TE hogy nézhetsz ki ?? :-)):P:P

DezInf 2013.01.21. 14:52:47

@Kandeláber:
Nem igazán arra válaszoltam amire gondolsz,de nem számít:D

horrorpornó bábszínház 2013.01.21. 14:53:45

@pástétom:
Te meg utálod a helyesírást. :-)

@Balt:
Mondjuk azért lehet, hogy szellemi párbajban simán lealázna téged.

2013.01.21. 15:15:19

Föl, föl ti rabjai a földnek
Föl, föl te éhes diákság!

Murad Tefvik 2013.01.21. 15:37:06

@Nils. H: A baloldal tandíja persze sokkaltal jobb, mi?
A Fidesz javaslata 10.500 volt 40.000Ft/hó a baloldalé 4.000 fő volt és 30.000 Ft/hó tandíj összegekkel. Összegzésképen. Már az első vh idején is 10.000-en tudtak főiskolán tanulni. A baloldal és a Fidesz rendszerénél ugyan ez lett volna az eredmény. Csak a különbség, hogy utána 20 év alatt a duplájára a szökött a "fasizmus" alatt ez a szám, míg a ebben a fenne nagy démonban a majd a felére csökkent volna a Fizess tervei alapján és a balfékek tervei alapján meg a az 1/4-ére.
Gratula. Tényleg van jövő képe az országnak, ha ezen két rossz között gondolkodik az ütődöttek nagy része.

Kandeláber 2013.01.21. 16:09:01

@DezInf: Aha. A kanálisok legnagyobb része sztem szemét, filmeket, meccseket érdemes nézni, de a politikai jellegű böffenetektől kímélem magam, bármilyen beállítottságúak is legyenek.
süti beállítások módosítása