Képviselő Funky

Az Index seggrepacsi-ügyi szakblogja.

Bemószerolásokat, életveszélyes fenyegetéseket, trükköket és főleg jó tippeket a kepviselofunkyKUKACgmailPONTcom cimre várunk.


Az igazi Képviselő Funky

Friss topikok

Címkék

Linkblog

Az esztergomi hisztérika

2009.02.04. 17:11 K. Funky

Meggyes Tamás esztergomi polgármester a magyar poltika színesebb egyéniségei közé tartozik. Nem sok kollégája van például, aki kizárólag a személyével foglalkozó bloggal büszkélkedhet. Aztán olyanból sincs sok, akinek a házát felgyújtották. Most azonban foglalkozzunk inkább Meggyes osztályfőnöki képességeivel.

A midnenféle apró, városi televízióknak köszönhetően az internet ma már tele van szórakoztatóbbnál szórakoztatóbb interjúkkal, riportokkal és közgyülések felvételeivel. A Képviselő Funky ezektől egyébként a jövőben is sokat vár. Így került a szemünk elé az a felvétel is, amelyen Meggyes egy balkáni focicsapat szurkolóinál is rosszabb vesztesként szabályosan bekattan egy szavazás neki nem tetsző eredményétől.

Igen szórakoztató, ahogy a kétségbeesés átcsap vádaskodásba, az meg pláne, ahogy a klasszikus idegesbarátnő-húzással elkezdi a füle mögötti tincseket babrálni. (Mellékszál, de valószínűleg Meggyes az egyetlen másovonalbeli Fideszes az országban, aki képes volt pont Deutcsh Tamás imidzsét választani példaképül). Szerencsére Meggyes végül kiokoskodta a megoldást:

Ha egy demagóg javaslat véletlenül átcsúszik, majd ő előterjeszti "azt a javaslatot, ami tényleg egy parkolási rendszerről szól". És ha nem fogadják el, akkor a következő héten megint és megint és megint, amíg meg nem jön ezeknek az aluszékony marháknak az esze. Ez a profi politikai beszéd, nem a maszatolás.

30 komment · 1 trackback

Címkék: fidesz videk power meggyes tamas

A bejegyzés trackback címe:

https://kepviselofunky.blog.hu/api/trackback/id/tr55922696

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Meggyes a hibás 2009.02.04. 18:17:05

Best of MeggyesisztánKommentár nélkül. Avagy akire büszkék vagyunk Esztergomban.

W Joe 2009.02.04. 17:37:25

Úgy tűnik igazán hisz a demokráciában. Ha egy neki nem tetsző rendelet véletlenül átcsúszik, akkoris az lesz a végén amit ő akar :D

cserepj · http://latinpince.blog.hu 2009.02.04. 17:47:19

Az semmi, de minket (Szeretgom c. időszaki papíros kiadványt is adunk ki a városban - emiatt aztán annyira nem szeret) még be is perelt, mert egy cikkünkben azt állítottuk, hogy egy másik ügyben ő utasította a testületet, hogy úgy szavazzon ahogy szavazott...

A bíróság persze nem fogadta el a védekezésünket, bár még másodfokon van a sajtóper a győri ítélőtábla előtt... Mindenesetre a városi újság már 3x akkora példányszámban lehozta az elsőfokú ítélet ránk nézve elmarasztaló szövegét...

edward_sch · http://www.himmel.hu 2009.02.04. 18:05:23

Én már a sarkadi polgármestert sem hittem el. De ez a szöveg még egy HÖK-ülésen is atomgáz lenne. Csak kapkodom a fejem... ezek az emberek tényleg léteznek? És tényleg komolyan gondolják?
Könyörögve kérlek, ne írjatok több bejegyzést, mert gyermeki naivitásom és optimizmusom már így is az utolsó adagoknál tart. :)

cserepj · http://latinpince.blog.hu 2009.02.04. 18:12:24

Amúgy Meggyes mostanában megint végigturnézta a médiát a Szent Miklós Alappal. Nem akarom minősíteni az újságírókat, ismerem a helyzetüket, de azért pár tényt viszonylag egyszerűen le lehetne ellenőrizni (például KSH Népesedési jelentései 2004 és 2007 között).

Ilyen tények:
- A Szent Miklós "babák" száma évről évre csökken (2005: 288, 2006: 266, majd 2007-ben 229)
- A megyei születésszámban nem látszik ez a fajta csökkenés (2004-ben összesen 2979, 2005-ben 2974 2006-ban 2957, 2007-ben pedig 3005 gyerek született).
- A Szent Miklós Alap éves szinten 100 milliós nagyságrendű költségvetési összeget emészt fel a város jelenkori bevételeiből.
- A Szent Miklós Alap működésébe nem látunk bele kívülről, az esztergom.hu-n nem lehet megtalálni, hogy az összeg hol és milyen és mekkora stabilitású eszközbe fektetve várja az első kifizetéseket. Az alap nem pénzügyi alap, tehát a PSZÁF nem rendelkezik ellenőrzési jogosultsággal felette, harmadik személy által ismereteim szerint nem kerül auditálásra.
- Polgármesterünk és városunk sajtórészlege azonban minden lehetséges helyen és médiumban folyamatosan propagandát folytat arról, hogy mindez mekkora sikertörténet és mennyire emeli a születések számát. Ez a fentiek alapján látszik, hogy mekkora nagy hazugság, de jól hangzik ezért mindenki elhiszi.
- Ha rámutatsz arra, hogy ez egy hazugság, akkor te vagy a rossz, a fanyalgó, az almát körtével összehasonlító, a ki tudja milyen hátsó szándékú. A gonosz. Legalábbis egyes városi vélemények szerint. Ja, meg kommunista is vagy, hiába szavaztál akár a fideszre is...

hasszán 2009.02.04. 18:12:39

ebben a videóban mi volt ennyire zúzós? A Deutsch-os poént sem értem...valamelyik ratyi szadeszesnek vagy egy helyi tolvajszocinak léptek rá a tökére? mennyibe kerül egy ilyen ellen PR interjú? fáj, hogy itt nem tudtok lopni?

states 2009.02.04. 18:26:26

Esztergom egyike azoknak a magyar városoknak, ahol a válságot sikerült megállítani a városkapuknál, nem kerülnek utcára az emberek százával, illetve, ha valaki mégis munkanélküli lesz, akkor az önkormányzat gondoskodik munkalehetőségről. Egyébként is egy rendezett város benyomását kelti, és Meggyes nem véletlenül az ország egyik legnépszerűbb polgármestere. Ez bassza egyesek csőrét jól láthatóan, lehet találgatni, vajon kik lehetnek azok. Valszeg ugyanazok, akik a házát, autóját is felgyújtják időnként, és ilyen szarokat raknak fel a netre...

SHaXmBAndART 2009.02.04. 18:29:20

ez tényleg egy pökhendi, hablatyolós seggfej... nem azért mert fideszes (!) félreértés ne essék... 3 részes dohánybarna öltönyhöz, kigombolt ingnyak? mint egy szintetizátoros a lakodalmasban :)

Meggyes a hibás · http://meggyesahibas.blog.hu 2009.02.04. 18:47:24

@states: Kicsit erősnek érzem ezt! Esztergom annyira sikeres, hogy az egy főre eső hitelállomány 435 ezer forint, az átlagos városokra jellemző 50 ezer helyett! Az idei költségvetés mérlege 7,3 milliárd minusz. Likviditási problémák miatt épp 1,5 milliárd forintot kellett a beruházásokra ( valszeg svájci frankban ) felvett hitelekből felszabadítani.
Aki ezt nem látja át, az Hülye! (Ahogy ezt a főszereplő is mondotta: youtube.com/watch?v=TtXgsaHfVYs !)

petrocelli111 2009.02.04. 18:48:51

TED: Én fideszes szavazó vagyok, sőt, esztergomiként erre a marhára szavaztam már kétszer(többször nem fogok). De hidd el ennek elment az esze.

herke · http://www.hidlap.hu 2009.02.04. 19:02:23

És mégcsak nem is ő a legrosszabb az esztergomi testületben. Itt van példának okáért ő:

bestofdoki.extra.hu/

states: ez a megállítja szöveg egy nagy duma. 6 milliárd hitelt vett fel kötvénykibocsátásként a város tavaly (párhuzam: IMF), egyelőre abból mutatja azt Meggyes, hogy semmi baj. Amíg tart (párhuzam: IMF). A 6 milliárdból vett egy megnyitása óta átlagosan 10-20% kihasználást generáló mélygarázst 1,4 milliárdért, meg nekiállt egy útfelújításnak. Plusz az UD Zrt.-s emberkékkel gyárt közös cégeket.

Lehet fogadni mikor fogy el az a pármilliárd ami még megvan a hitelből (egyelőre csak kamatokat fizet utána, a törlesztés csak 2012-ben kezdődik... ugye nem mondjam, hogy párhuzam: IMF?).

blogszemle (törölt) · http://magyar-blogszemle.blog.hu/ 2009.02.04. 19:04:09

@.:: WITA.hu Joe ::.: Akkor abszolút eukonform. Rémlik valami EU alkotmány szavazás. Addig szavaztatják az íreket, míg igent mondanak. S mintha korábban másokat, talán a dánokat is így kezelt volna az EU. Márpedig az EU a demokrácia alapja és felépítménye.

KukacAV 2009.02.04. 19:11:58

@states: "Ez bassza egyesek csőrét jól láthatóan"

Nem az bassza, hanem politikus úr stílusa és demokrácia-felfogása. A felvételek önmagukért beszélnek, nem kell hozzá semmilyen belemagyarázás.

A filmrészletek tanúsága szerint megrekedt egy ötéves gyerek érzelmi szintjén. Érthetetlen, hogyan vállalhat egy ilyen figurát egy országos nagy párt.

wynil 2009.02.04. 19:13:44

Nincs mit tenni ez egy címeres pökhendi arrogáns seggfej.
jaj az ilyenektől ha hatalomra kerülnek
God bless Hungary.
Mit mondana erre Denis Leary?
Csak azért nem lát messzebbre mert benne van a feje a seggében :-)

herke · http://www.hidlap.hu 2009.02.04. 19:24:57

@KukacAV:

"Érthetetlen, hogyan vállalhat egy ilyen figurát egy országos nagy párt."

Keresd a pénzt.

Esztergomban volt pár nagy beruházás 2002 óta (amióta a nagy párt nincs húsosfazék közelében). Élményfürdő 3-4 milliárd forintért (nem egészen tiszta, hogy mennyiért) az eredetileg tervezett 2 helyett, egy 5000 m2-es főtér felújítása 1 milliárd feletti összegért (négyzetméterenként 200ezer feletti összegbe volt a mexikói köves, egyébként éjszakánként gyönyörűen kivilágított főterünk). Aztán lett egy esztergom.hu amire 320 milliót fizettek ki alsóhangon, de kvázi senki nem használja semmire. És a sort még lehetne folytatni.

Ahol ekkora pénzek mozognak, és egy ilyen kvalitású ember meg tud maradni egy ilyen pozícióban (beleértve, hogy országgyűlési képviselő), ott önkéntelenül is támadnak az embernek gondolatai, hogy valamit viszont biztosan nagyon ügyesen és jól csinál...

ZBR 2009.02.04. 19:28:35

@states: Érdekes, még Budapestig is eljutott rengeteg esztergomi (!) suzuki alkalmazott elocsátása... De ott nyilván senki nem kerül az utcára...
Egyébként nem, nem hibáztatom Meggyest a Suzukis elbocsátások miatt, csak arra szeretnék finoman rámutatni, hogy hülyeséget beszélsz. Esztergomban sincs és nem is volt, de nem is lesz kolbászból kerítés. Még akkor sem, ha ez a szépfiú ilyen határozottan ügyködik a városházán...

hasszán 2009.02.04. 20:07:55

Ez az egész kb annyi, hogy ott ül egy szoci a teremben, majd szól valamelyik seggfej haverjának, hogy tegyétek már fel ezt a videót, kaptok érte pár friss gombócot... végül is ez a mai aktuális hazai probléma, a zakó, meg a dajcshaj...tényleg? egy kis antiszemitizmust nem kevernétek még bele? hiányoznak a jól bevált formulák...

Samott 2009.02.04. 20:38:50

Egy igazi demokratat lathattunk a fenti videokon. Es meg fiatal is. Bakker, ha egy 60-as ex-tanacselnok ertelmezi igy a demokraciat az is siralmas... de hogy egy ilyen fiatalember is, az mar elkeserito a jovonkre nezve...

sutyerák 2009.02.04. 20:41:02

Dunaujvárosban meg jól működik a krlátozott várakozási idő.
Tehát 1 ,vagy 2 órát lehet díjmentesen várakozni csúcsidőben a város központi részein.
Kis műanyag órácskával a szélvédő mögött.Azt túllépve büntetnek a közt.felügyelők.
Amíg fizető parkolás volt,addig az önkormányzatnak kellett kisegítenie a céget,mert szegénykéim úgy gazdálkodtak,hogy veszteségesre hozták ki,-emellett nem is volt nagyon hely parkolni.
Na,joccakát!

FormatC: 2009.02.04. 22:28:48

Nem igazán értem mi a gond? Meggyó semmivel sem jobb, sem rosszabb, mint a mai magyar (Hungarikumtarka) átlag pógármester. Kontraszelektált a lelkem sok többi társához hasonlóan. Van szerencsém személyesen ismerni a régi "szép" időkből - hát már akkor kitűnt a "kvalitásaival". Soha nem az elsők között szerepelt ami a szorgalmat illeti - na és ahol lehetett, elbújt minden munka és felelősség alól. Valahol azt olvastam, az "egyemet" azért nem bírta elvégezni, mert már akkor is "felelős politikusként" a városért dolgozott (Baszki - akkor még csak 1986-ot írtunk...)
Szóval business as usual - alkata, habitusa teljesen alkamassá tette a mai M.o.-on a politikusi létre! Nézzetek körül - pártállás nélkül - a "politikai elit" szinte kizárólag kummantós, sunyi, léhűtő alakokkal van tele (tisztelet a NAGYON KEVÉS kivételnek)...

leszmégjobbis

Thulsa Doom (törölt) 2009.02.04. 23:29:00

Vazze, ekkora asztal még a pentagonban sincs! Mi a szart csinál ott ez a sok brekegő here?
Bár lehet, hogy én tudom rosszul és Esztergom több millió lakosú. Így már érthető...

Circus 2009.02.04. 23:53:53

Megnéztem az egészet mégegyszer.

Nem ismerem az előzményeket, de amennyiben esetleg már korábban egyetértettek, hogy megszavazzák, és ez csak formalitás, akkor oké egy bizonyos szintű megütközés...

Nadehogy ekkora feneket és így keríteni... nevetséges - addig szavazunk, amíg el nem fogadjuk, mert egyesek elaludtak, meg nem figyeltek?? Mi van?????

herke · http://www.hidlap.hu 2009.02.05. 00:15:36

Nem mindig ennyire dojcs tomis amúgy. Gondok vannak a feleségével, ahogy az a vagyonnyilatkozatából is kiderül. Egy jobb időszakból származó kép:

www.szeretgom.hu/content/43924/

Épp megkapja az ajándék suzukit a felgyújtott autó helyett.

sys 2009.02.05. 06:35:58

na ezek után hány napba kerül, hogy ki legyenek tiltva a kamerák az esztergomi önk. ülésekről?

WYW 2009.02.05. 08:14:27

@states: "Esztergom egyike azoknak a magyar városoknak, ahol a válságot sikerült megállítani a városkapuknál, nem kerülnek utcára az emberek százával, illetve, ha valaki mégis munkanélküli lesz, akkor az önkormányzat gondoskodik munkalehetőségről."

Tegnap este volt egy műsor a Kossuth rádióban, ahol az utcára került mintegy 1500 ember közül néhányan éppen ezt az ígéretet kérték számon, mert hogy szerintük egyetlen egy munkalehetőséget sem biztosított az önkormányzat.

Az évek meg a rutin 2009.02.05. 08:38:45

Teccik ez a politikai hitvallások mentén folyó kommentelgetés egy videóról, ami ugyanúgy készülhetett volna szoci, szadi, madefi, jobbikos és sorolhatnám-még milyen politikusról.
A jelenség a lényeg. Kis szemétdomb, kiskakas, kapirgál és a gyémánt félkrajcárt Nyíri képviselő úr néha nem akarja odaadni. Ennyi.

XSun (törölt) 2009.02.05. 09:15:00

"@ted: Ez az egész kb annyi, hogy ott ül egy szoci a teremben, majd szól valamelyik seggfej haverjának, hogy tegyétek már fel ezt a videót, kaptok érte pár friss gombócot"

Most mi a baj? Az hogy kiderült hogy mekkora sutyerák ez a fickó?
A felvételből amúgy tisztán látszik hogy nem mobillal felvett kalózvideó, mivel látható hogy a kamera állványon van (vagy maga a vaskezű terminátor fogta), tehát ez egy "hivatalos" videó, az meg ugye miért is ne lehetne nyilvános?

Lámpaoltó 2009.02.08. 14:11:27

ilyen ország pedig nincs

herke · http://www.hidlap.hu 2009.02.11. 11:26:24

Ez teljesen kész:

esztergomitukor.blog.hu/

"És Meggyes népszerűségét meg egyáltalán nem kellett volna így növelni. Sem olcsón, sem drágán. Mert az megvan és nő. 2000-ben, 2002-ben és 2006-ban egyre több szavazatot kapott. Egyre jobban bíznak benne."

Meggyes a hibás · http://meggyesahibas.blog.hu 2009.02.11. 22:14:34

Lesz még Esztergomban Meggyes takarodj!