Képviselő Funky

Az Index seggrepacsi-ügyi szakblogja.

Bemószerolásokat, életveszélyes fenyegetéseket, trükköket és főleg jó tippeket a kepviselofunkyKUKACgmailPONTcom cimre várunk.


Az igazi Képviselő Funky

Friss topikok

Címkék

Linkblog

Pörzse Sándor népirtóknak kampányolt

2010.04.02. 11:59 MGM

 „Ahogy viselkedtek az elmúlt 20 évben és különösen az elmúlt 4 évben, gyakorlatilag indirekt népirtást hajtottak végre” – válaszolta március 16-án Pörzse Sándor, a Jobbik képviselőjelöltje, a Barikád című pártlap főszerkesztője az MTV Ma Reggel cím műsorában arra a kérdésre, hogy szerinte miért írta ki magát a demokráciából az MSZP.

porzse98mszp2

Nem vagyok a barikád

Az ember egyes kellemetlen emlékeit szereti olyan mélyre temetni, hogy azok csak akkor kerüljenek elő, ha muszáj. Ez történhetett Pörzse Sándorral is, amikor arra a kérdésre, hogy műsorvezetősködött-e valaha MSZP-s kampányrendezvényen, először határozottan így felelt: Én? Soha!

porzse98mszp5

Szebb múltat

A szocialisták 1998-as terézvárosi kampányzáró rendezvényén készült fényképek említésére mégis megnyílt emlékeinek mélységes kútja. Mint felidézte, akkoriban apolitikus volt, de egy rendezvényszervező irodán keresztül gázsiért elvállalt ezt-azt. Így lépett fel a Soproni Sörfesztiválon, a Fidesz 1994-es kampányzáró buliján a BS-ben. És csakis így kerülhetett négy évvel később egy színpadra a Liszt Ferenc téren Bársony Andrással, Terézváros szocialista képviselőjelöltjével.

33 komment · 7 trackback

Címkék: mszp műsorvezető pörzse sándor kampányrendezvény

A bejegyzés trackback címe:

https://kepviselofunky.blog.hu/api/trackback/id/tr491889171

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Pörzse a mai Jobbikosunk 2010.04.02. 23:56:45

Holdudvaronc. Ezt a jó kis szót olvastam egy blogon. És tényleg illik rá és még sokukra. Pörzse. Jól emlékeztem, h sokfelé láttam már az arcát, mindig amerre sokat fizettek vagy

Trackback: Melyik jobbikosnak kellett legjobban a pénz? Szavazás! 2010.04.02. 21:00:09

Nem Pörzse az egyetlen a Jobbikban, aki elvállalt "ezt azt", amikor kellett a pénz. Szavazzon, hogy melyiküknek kellhetett legjobban a pénz: 1. Pörzse, aki a népirtóknak kampányolt Amikor Pörzse Sándortól a Képviselő Funky megkérdezte, hogy m...

Trackback: Egy mocskos kampányhét termése 2010.04.02. 20:59:49

Morvai Krisztina már évek óta Gaudi-Nagy Tamással bújik ágyba, Kóka János "pletykák szerint" az LMP-vel áll bosszút Retkes Attilán, Tőkés László pedig nem tudta elkergetni az ágyába bújó csinosságokat, és válik a feleségétől, aki rosszabb, mi...

Trackback: Jön az igazság! Közelebb, közelebb... 2010.04.02. 14:41:54

  Folytatódik a titkosszolgálati eszközökkel folyó, nagykoalíciós atombombázás a Jobbik ellen. Az egypárti ármány most a Jobbik hetilapjának főszerkesztőjét, Pörzse Sándort érte utol. A Képviselő Funkyn megjelent, titkosszolgálati felvételek ...

Trackback: A Jobbik az igazi „elempé” 2010.04.02. 13:12:03

A Jobbik politikai sikerének záloga: saját politikusai. A Jobbik ugyanis azért kap bizalmat szavazóitól, mert jobbnak és különbnek látják őket a többi politikusnál. (Fotó: Index) Az elmúlt hónapban a Jobbik számos politikusa kellemetlen helyzetbe ker...

Trackback: A rezsim züllöttsége 2010.04.02. 13:01:26

 Ami ma zajlik a világban, az egy aljasság. A tisztességes, becsületesen dolgozó emberek minden lépését figyelik. Kismillió szerv, szolgálat, ügynökség archiválja a telefonbeszélgetéseinket, a bankkártyahasználatunkat, a reptereken szkennelne...

Trackback: Holdudvaroncok 2010.04.02. 12:59:51

 Holdudvaroncoknak nevezem a továbbiakban azoknak a hitelüket vesztett pártoknak - nevesen a maszopnak, a szadesznek, a madöfnek (de bizonyos mértékig idesorolható a lemp és a figyusz is) - a kebelbarátait, akik hűséges pincsikutyákként szolgálják...

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2010.04.02. 13:19:25

Akkor most ez a nagyobb bűn, vagy több milliárd ellopása, elsikkasztása, arról a bizonyos népirtásról nem is beszélve?

Hattory Hanzo 2010.04.02. 13:20:30

"hogy műsorvezetősködött-e valaha MSZP-s kampányrendezvényen, először határozottan így felelt: Én? Soha!"

Aztán visszakérdezett: Mármint úgy érti, hogy pénzért? Ja, akkor persze, természetesen. Pénzért bárhol!

John Preston · http://johnpreston.blog.hu 2010.04.02. 13:20:43

Nagyon ügyes.
A mai Jobbik gyalázás is megvolt, mehettek is haza.

tusuanzen 2010.04.02. 13:20:53

csak szét kell nézni a kormányban, ott is a "vetésforgó" elv működik, de az nem baj ugye?

ddance 2010.04.02. 13:20:59

És akkor mi van? Komolyan mondom, annyira gyengék ezek a Jobbikot lejáratni kívánó cikkek, ennyi fogás van rajtuk mindössze?

Ha még egy kicsit írogattok, tényleg elmegyek rájuk szavazni, pedig eredetileg úgy terveztem, hogy nem megyek. De ha ennyire szúrja a mocsok politikusoknak és minden pártnak a szemét, akkor egy voksot megér a Jobbik.

kerekHUN 2010.04.02. 13:21:03

Egyik prolipártból a másikba ment. Semmi különös.

szokol2 2010.04.02. 13:21:17

Az Index jobb hasábja, és néha a többi is átalakult egyfajta Jobbik-szidó minisite-tá, kb 1 hónapja. Nyilván nem véletlenül. Csak egy gond van ezzel: nem veszik észre, akik ezt csinálják, hogy nem érnek el mást, minthogy újra több és több Jobbik szavazó-lesz az állandó Jobbik fikázás miatt. Ígyhát, hajrá Index, csináljátok csak, így tovább :)

Bolee 2010.04.02. 13:21:21

na a belga ma este ő róla is fog énekelni:)

Fantómas 2010.04.02. 13:21:36

Ez biztos hogy photoshoppolt...Aljas provokáció!

Bigmak · http://sabbathszombat.blogspot.com 2010.04.02. 13:21:45

Jobbik - Hitelesség : 0-5

De lehet, hogy már több öngólnál tartanak, csak nem figyeltem eléggé...

Igaz Juhász 2010.04.02. 13:21:53

És most mi van??
Ezek még nem voltak a húsos bödönnél, és most a cigánygyűlölet 'fizet' (bocsánat, roma...)
Mindig van mire fogni azt, hogy most én akarok lopni, engedjetek a mézesbödönhöz...
Mindegyik politikus elmehet a 3.14csába.

MrZed001 2010.04.02. 13:22:10

Ugyan már, ez igen gyengusz volt.
Minden értelmes ember tudja, hogy a kurucig nem volt olyan média az országban, ami leírta volna az igazságot.

Hála a cenzoroknak itt nem volt gondolatszabadság, nem voltak egymással ütköző vélemények ... csak a FIDESZ-MSZP egypárti propaganda volt.

A legviccesebb így visszagondolva, amikor úgymond egymásnak estek és álvitákat szítottak egymás és a párttagság között.

Most már tudjuk, hogy az MSZP nevében szociális, valójában meg nagytőke és bankpárti, A Fidesz meg nevében fiatal (képviselői átlagéletkora volt magasabb, mint az MSZP-seké), nevében demokrata, (sokan hittük, hogy hazafi) valójában meg csak az MSZP-nek kreált ál-ellenzék, ál-ellenség.

Engem is megvezetett ez a jól kidolgozott koreográfiával készült magyar egypártrendszer.
És sokakat megtéveszt még ma is.

Remélhetőleg nekik is le fog esni a tantusz még a választások előtt.

Pál a postoló · http://autostat.hu/magazin 2010.04.02. 13:22:25

@Epikurosz: Nem bűn ez, csak szar dolog, ha valaki már a -1. napon is hiteltelen...

fludd 2010.04.02. 13:26:03

Húúú... ez azért ciki...
Pénzért a népírtókkal jópofizni.

Myopinion 2010.04.02. 13:26:12

Fiúk, ennél sokkal egyszerűbb ez.
Nem kell hazudozni és akkor nem kell szembeköpnöd magad. Ha valaki olyan politikai erő mögé áll, amely a többieket a kollektív bűnösség elve alapján ítéli el, akkor nem árt, ha korábban nem exponálta magát egyik mellett sem...

BLovi 2010.04.02. 13:26:21

Húha ez aztán piszok nagy "leleplezés". Ilyen "Vona feltört iwiw-adatlapja" szinvonalú...még néhány ilyen és még többen fognak a Jobbikra szavazni.

rocky_ramone 2010.04.02. 13:26:33

@John Preston: Ebben mégis mi volt a gyalázás? Színtiszta tény, és mint ilyen, makacs dolog.

Escobar888 2010.04.02. 13:34:51

Lexarom az egészet! A lényeg, hogy a komcsik húzzanak el a fenébe örökre.
Az meg már szánalmas, hogy minden napra jut egy Jobbikot lejárató cikk.
Úgy látszik van vaj az elvtársak füle mögött bőven, hogy ennyire félnek.

Bodzaszedő Manager (törölt) 2010.04.02. 13:35:01

Ki van ez kérem találva, bármit történik, a z s i d ó k járnak jól végül.

Myopinion 2010.04.02. 13:35:05

Ja, és még valami.
Korábban azt gondoltam, politikai agymosottak leginkább az idősebb generáció tagjai között fordulnak elő és leginkább a baloldalon...

BLovi 2010.04.02. 13:35:21

Amin még el lehetne gondolkodni: A HírTV bojkottálja a Jobbikot. Ha már ők is velük foglalkoznak, legalábbis biztosítanának lehetőséget Jobbikos politikusoknak, vagy velük szimpatizáló értelmiségieknek véleményt elmondani a hírműsoraikban. Ezt nem teszik (persze Csintalannal senkinek sincs semmi baja és ha valaki olyan betelefonáló van kikapcsolják). Még ezzel se lenne probléma, de akkor a Hír TV logója helyére tegyék ki hogy Fidesz TV, az MSZP-nek ott az ATV. Akkor most lesz majd egy Jobbik TV is? Én ezt nem szeretném. Lehet értékrend szerint csoportosulni tévéknek is de 100%-osan egy párt mellé kiállni szánalmas. Múltkor az egyik Hír TV-s műsorban konkrétan ki is mondták hogy a Fideszre kell szavazni. Ezt ne kereskedelmi tévé mondja már meg. Szánalmas média.

Pszt! 2010.04.02. 13:35:39

Nincs új a nap alatt! Ezek a dzsobbikosok ugyanúgy a húsosfazékhoz tülekednek, mint mindenki az elmúlt 20 évben.
Ugyanolyan köpönyegforgató gazemberek ezek is, hisz nincs nap, mikor ne derülne ki valamelyikről, hogy komcsibérenc volt, vagy buzult, vagy csak szimplán hazudott.

blitzkrieg 2010.04.02. 13:37:58

komcsi provokáció

nyo 2010.04.02. 13:38:13

Hú hát ez vérlázító, szerintem végezzük is ki kapásból. Ha erről az emberről alapos és hosszú kutatás után ennyi a leggázabb amit elő bírtatok szedni akkor tényleg nagy a baj. Mégiscsak tiszta párt ez a Jobbik, ha erőn felüli megfeszülés ellenére sem vagytok többre képesek.
Ezt a Képviselő Funkyt meg nevezzétek át Jobbikosok Után Titkosszolgálati Eszközökkel Kutatunk Mert Ezért Fizetnek Bloggá.

Artie 2010.04.02. 13:47:40

@Pszt!: aki a legkisebb mértékig is értelmes, az ezt látja. De a többség politikai agymosottakról beszél, pedig pont ők az agymosottak, akik még...

- Hány éves vagy te, herceg?
- 27.
- És még hiszel a mesékben?

lurk (törölt) 2010.04.02. 13:47:45

"nem veszik észre, akik ezt csinálják, hogy nem érnek el mást, minthogy újra több és több Jobbik szavazó-lesz az állandó Jobbik fikázás miatt."

Mindig van egy-ket ilyen komment. Eddig nem erdekelt, de mostmar megkerdezem:

MIÉRT????!!!

E szerint a logika szerint - mivel a Jobbik feszt a ciganyokat es a zsidokat ekézi - Magyarorszagon egyre tobben szeretik a ciganyokat es a zsidokat?!

Kurvara nem ertem, valaki vilagositson mar fel...

loláb 2010.04.02. 13:47:49

Hát bizony, így megy ez. A szittyamagyarok sem tegnap bújtak ki a turul tojásból, nekik is van multjuk, mégha az néha kellemetlen is.

Myopinion 2010.04.02. 13:49:32

@MrZed001: Az a baj, öreg, hogy mindezt Te komolyan is gondolod. Azért mielőtt szajkózod a pártrendezvényen hallottakat, el is godolkodhatnál rajtuk. Hogy a nagypártok (pontosabban azok bizonyos tagjai) között gazdasági érdekközösség lehet bizonyos ügyekben, ezt nem vitatja senki, sajnos a politika egyszerűen ilyen (és nem csak nálunk). De hogy "Fidesz-MSZP egypárti propaganda" meg "ál-ellenzék" na ne röhögtess már! És főleg ne gondoldd, hogy a Jobbik majd kivétel lesz, ha a húsosfazékhoz jut.

CsárliFirpó 2010.04.02. 13:49:36

A sok Jobbik bértolnoknak azért kezd tele lenni az alsógatója. Már-már mantrázzák, hogy minél több szennyes kerül elő a "tiszta-szűzi" pártjukról, annál inkább majd rájuk fognak szavazni.
Hát nem kedves újdonsült bolsiból náciba váltó prolijaim! Itt vegytisztán megmutatkozik, hogy kik is vagytok, honnan jöttetek és mennyire hiteltelenek vagytok!
A Jobbik egy hatalmas új proli párt, ami átöltöztette a korábbi szocikra szavazó munkásőr leszármazotti proli tábort "divatosabb" gárdista maskarákba. A legkönnyebben manipulálható rétegnek adtok gumicsontot, de sajnálom őket, mert ezzel semmire sem jutnak előre az életben. Nincs az egész párt mögött semmi szellemi tőke, amivel ki tudnák vezetni az országot a bajból és felemelni a szerencsétlen lecsúszottak életszínvonalát. Maskarákban bohóckodva még nem lesz itt szebb jövő, főleg ilyen hiteltelen, köpönyegforgató megélhetési politikusokkal akik vezetik a pártot!

Attila64 · www.sagaontour.ca 2010.04.02. 13:49:44

Na, most már TÉNYLEG meggondoltam magam!
Mégse a Jobbikra szavazok!
Teljesen kiakadtam!
Mi lesz még itt?

Még a végén kiderül, hogy 20 éves korában virágot vett egy nőnek, na milyet? Igen, SZEKFŰ-t!!

És biztos helyről tudom, hogy 15 éve egy mszps volt a szomszédja, akinek még ráadásul köszönt is a lépcsőházban! Jó reggeltet!

Őrület!

F@szfejek.

Szeptim 2010.04.02. 13:49:47

Fiatal volt és kellett a pénz! Megrontották szegényt a galád kommunisták!