Képviselő Funky

Az Index seggrepacsi-ügyi szakblogja.

Bemószerolásokat, életveszélyes fenyegetéseket, trükköket és főleg jó tippeket a kepviselofunkyKUKACgmailPONTcom cimre várunk.


Az igazi Képviselő Funky

Friss topikok

Címkék

Linkblog

Az MSZP olyan, mint Orbán Viktor

2010.08.19. 15:51 K. Funky

Nincs komolyan vehető programja az MSZP-nek címmel küldött szép közleményt percekkel ezelőtt az LMP, el se kell olvasni, anélkül is látszik, hogy nagy a baj. Legalább két éve tudjuk, hogy programja elsősorban Orbán Viktornak nincs, de most lehullott a lepel azokról is, akik éppen ezt hajtogatták félelmet és fáradságot nem ismerve, és egy szórólapot egyenértékűnek vélnek egy láda sörnyi nyolcvanoldalas lényegre töréssel. Karácsony szóvivő szövege: "Az LMP kampányfőnökeként házhoz mentem csütörtökön délelőtt a szocialisták Budapest-programjáért, ám máris kiderült, hogy hiába tettem, mivel az nem létezik. Szanyi Tibor szerint viszont pártja programját a fővárosi postaládákban kell keresni. Az LMP őszinte megdöbbenésére a szocialisták sokévi kormányzás és városvezetés után sem tudnak megkülönböztetni egy néhány oldalas szórólapot egy szakmai alapokon nyugvó, megoldási javaslatokat tartalmazó programtól. Az MSZP-vel szemben a Lehet Más a Politika felnőttként kezeli a választópolgárokat, és komolyan vette feladatát, ezért az önkormányzati választási kampány elejére elkészítette csaknem nyolcvan oldalas programját. Mivel a szocialistáknak nincs komolyan vehető programja, az ígért láda sört az LMP programalkotó csapatának ajánlom fel." A programtalanok 2-1-re verik a programosokat, azt hirtelen nem tudjuk, hogy a Jobbiknak van-e, azaz van-e esély az egyenlítésre.

komment · 5 trackback

Címkék: mszp orbán program lmp

A bejegyzés trackback címe:

https://kepviselofunky.blog.hu/api/trackback/id/tr692233366

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A takarítók 2010.09.01. 16:39:37

 Nem adja fel a netes regisztrációt a Fidesz.http://index.hu/kultur/media/2010/08/31/nem_adja_fel_a_netes_regisztraciot_a_fidesz/ Életem egyik meghatározó filmélménye volt Luc Besson Nikitája. A film vége felé megjelenik a Takarító. Jean Reno...

Trackback: A Nemzeti Együttműködés Rendszerének dala 2010.08.20. 10:01:50

A nemzeti ünnepen a Nemzet Köztársasági Elnökéről szóló dalt szeretném szöveggel együtt közölni. A N.E.R című hiánypótló nótát a Kozmosz pop-punk együttes alkotta:Büszkén leng a magyar lobogóa Sándor-palotán, végre egy ragyogókarizmatikus ember az elnö...

Trackback: Különkiadás - Fidesz FC vs. MSZP SC 2010.08.20. 01:25:25

A két legnagyobb parlamenti párt prominensei közkívánatra nem a kopogtatócédulák tengereiben és a parlamentben intézik el politikai viszályaikat, helyette inkább a szupermodern rögbi-kézilabdasportban mérkőznek meg egymással. Vajon ki győz és milyen ki...

Trackback: Itt a program, hol a program játék az MSZP-vel 2010.08.20. 00:22:59

Sajátos pingpongozás alakult ki Szanyi Tiborral az elmúlt napokban a szocialisták szellemprogramja kapcsán. "Az LMP kampányfőnöke egy láda sört ígért annak, aki elsőként találja meg az MSZP programját". Karácsony Gergely ezt csütörtöki, a ...

Trackback: Kié lesz a láda sör? 2010.08.19. 18:55:02

Az LMP kampányfőnöke egy láda sört ígért annak, aki elsőként találja meg az MSZP programját. AZ MSZP szerint az LMP aktivistái a hosszú hétvégén kihordhatják minden háztartásba a láda sört, a programjukat ugyanis a postaládákban kell keresni. Az LMP szeri…
süti beállítások módosítása