Mármint haza. Na jó, mi is bedőltünk a címnek. Hollósi János Vilmos, a párt koordinátora gyáli kalandjairól közölt szokatlanul őszinte beszámolót. A 4K!-sok még január végén települtek ki az ottani piacra, de már az indulás sem ment simán:
Késtem is, kábé fél órát, de úgy tudom, ez a 4K! hagyományaiba belefér, hiszen vezető tisztséget viselő tagjainktól leshettem el ennek titkos fortélyait.
Aztán azt is töredelmesen bevallja, hogy nem volt túl jó ötlet a zöldségpiacon kampányolni, mert marhára nem a piacra járó nyugdíjasokat akarják megnyerni maguknak. Nem csoda, hogy az egyik leggyakrabban elhangzó érv az "engem már nem érdekel arra a pár évre, ami még hátravan" volt.
De voltak egészen más reakciók is.
Maguk a Jobbik?
Maguk a Szili Katalin-féle alakulat?
Nem tudják merre van a buszmegálló?
"Azt tudja - itt 2-3 héber szó következik, köztük a 'shalom' - mit jelentenek ezek a szavak?" Mit tesz Isten, hát tudom és ezt közlöm is a határontúli nemzetrész tagjával, aki erre vidáman válaszol: "Akkor dugja a seggébe a szórólapját!"
Amikor a választópolgárokkal folytatott izgalmas eszmecsere véget ért a piacon, szépen összepakolták a cuccaikat, majd a barátságos rendőr odalépett Hollósihoz, és megkérdezte tőle, hogy "autóval vagy?". Aztán szépen beültették a rendőrautóba és hazavitték. Hollósinak ezután már csak a családjának kellett magyarázkodnia, hogy miért a rendőrök vitték haza.
Update: Köszönjük a kommentet, javítottuk. Szóval nem vecsési, hanem a gyáli piacon történt mindez.