Képviselő Funky

Az Index seggrepacsi-ügyi szakblogja.

Bemószerolásokat, életveszélyes fenyegetéseket, trükköket és főleg jó tippeket a kepviselofunkyKUKACgmailPONTcom cimre várunk.


Az igazi Képviselő Funky

Friss topikok

Címkék

Linkblog

Volner János megütközött

2011.07.20. 11:56 akiraly

 "Megütközéssel" értesült a Jobbik, hogy az Amerikai Egyesült Államok 14 darab HMMWV, azaz Humvee terepjárót adományozott a Magyar Honvédségnek. Volner János, a párt frakcióvezető-helyettese és rendvédelmi kabinetjének vezetője szerint az adomány "szerény támogatás", amit azzal érdemelt ki az ország, hogy részt vesz "az ezermilliárd dollár értékűre becsült afganisztáni ásványkincsvagyon megszerzéséért vívott rablóháborúban". Ez utóbbi kijelentése legnagyobb sajnálatunkra nem állta ki a tényellenőrzés próbáját. Azt ugyan az afganisztáni misszióban részt vevő nemzetközi koalíció tisztviselői is elismerik, hogy Afganisztán jelentős ásványkincsekkel rendelkezik, de az elmúlt harminc év háborúi után nem létezik infrastruktúra ezek kitermelésére. A legoptimistább becslések szerint talán húsz év múlva válhat rentábilissá a javak kitermelése.

Volner a közleményben számon kéri az Egyesült Államokon, hogy csak ötvenmillió dollár értékben támogatta a Magyar Honvédséget, miközben Magyarország "egyetlen évben kb. harmincszor annyit költ honvédelmi kiadásokra". Ez utóbbi kijelentése legnagyobb sajnos nem állta ki a tényellenőrzés próbáját. 50 millió dollár barátok közt is cirka 9,7 milliárd forint, ennek 30-szorosa 291 milliárd forint lenne. A 2011. évi költségvetésben a Honvédelmi Minisztérium összes kiadására 228,85 milliárd forintot hagytak jóvá. Ebből 6,5 milliárd a NATO költségvetéséhez és Biztonsági Beruházási Programjához való hozzájárulás, a HM Fegyverzeti és Hadbiztosi Hivatala pedig 71,9 milliárdot költhet dologi kiadásokra - a meglévő fegyverzet karbantartására és új fegyverzet beszerzésére. Arról nem is beszélve, hogy talán túlzó elvárás lenne az Egyesült Államokkal szemben, hogy saját költségén fegyverezze fel a Magyar Honvédséget.
Volner közleményében még szó esik a "végnapjait élő Egyesült Államokról" is, illetve arról, hogy a Jobbik olyan magyar haderő létrehozását támogatja, amely a magyar szuverenitás felett örködik, nem pedig a kollektív védelem keretein belül. Volner képviselő figyelmébe ajánlanánk, hogy egy amerikai tengerészgyalogos hadosztály több emberből áll, mint a teljes magyar honvédség irodistákkal együtt, így a kollektív védelemnek inkább haszonélvezői, mintsem kárvallotjai vagyunk. Ha az országot támadás éri, nem 14 magyar Gripen és Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj fogja megvédeni.

Szólj hozzá!

Címkék: afganisztán volner jános rablóháború megütközés

A bejegyzés trackback címe:

https://kepviselofunky.blog.hu/api/trackback/id/tr713083003

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása