Annyira, de annyira lehetett tudni, hogy még annyirabbra már nem is lehetett volna, hogy ez lesz.
Igen, a Fidesz Civil Összefogás beemelte a kampányba Simon 240 millió Gábort, mert hülye lett volna nem beemelni. És persze jöhet az MSZP azzal, hogy de Simon már nem is a párt tagja, privát élet, meg magánügy, meg nem is hozzánk tartozik, ez egy lezárt ügy, a nagy fenéket. A 240 millió úgy rájuk égett, hogy most éppen egy CÖF-ös plakátról köszön vissza szerte az országban. És igen, ott áll mellette a Bohóc, aki eddig csak Gyurcsánnyal bratyizott, de úgy látszik, ez egy érdekbohóc, aki mindig azzal haverkodik, akinél a lé van.
És ez addig egészen biztosan így lesz, amíg az MSZP-t nem is érdekli, honnan is az a 240 millió.
(Az más kérdés, hogy Simon sosem volt alelnök, úgyhogy a CÖF ezt elbaltázta. Ő elnökhelyettes volt.)