Képviselő Funky

Az Index seggrepacsi-ügyi szakblogja.

Bemószerolásokat, életveszélyes fenyegetéseket, trükköket és főleg jó tippeket a kepviselofunkyKUKACgmailPONTcom cimre várunk.


Az igazi Képviselő Funky

Friss topikok

Címkék

Linkblog

Új idők új jelszava

2009.04.01. 18:13 K. Funky

Úgy tűnik, hogy a múlt héten nem csak Gyurcsány Ferenc, a miniszterelnök vonult vissza, hanem egyben Gyurcsánz Ferenc, a személyi tréner is. Legalábbis a lemondása utáni első blogbejegyzése erről árulkodik.

Hosszú idő után a mostani az első eset, amikor Gyurcsány mellőzi a szinte védjegyévé vált "Na, gyerünk Barátaim, tegyük a dolgunkat!" búcsúzást, hanem inkább ennél sokkal kevésbé harcias hangot üt meg. A most elővett "Mára ennyit, kedves Barátaim!" iránymutatás nélkül hagyja a Miniszterelnök Úr hűséges rajongóit, akiknek ezen kívül is van miért szomorkodniuk, hiszen Gyurcsány arról is ír, hogy bár nem zárja be a blogot, mostantól az bizony ritkábban frissül.

Az érezhetően elszontyolodott nyáj reakciói a kommentekben az elkeseredettség, a lemondás és a vak bizalom között pattognak. Kedvencünk:

Kedves Feri!
Nehéz döntés volt - de most sem csalódtunk benned!
Ahogy eddig is, most sem a saját érdekedet nézted - Te messzebb látsz,
nem a pillanatnyi érdekek szerint cselekszel.
Ezért van oly sok ember, akinek a szemében (akárcsak az enyémben) igaz
EMBER vagy
Remélem a háttérbe húzódás nem örökké tart, s látunk még!
 

Persze az alábbi még jobb lenne, ha valóban láthatnánk a verset:

Tegnap este olyan szomorú voltam, tanácstalan.
Írtam önnek egy verset, hamarosan megosztom mindenkivel.
 

Mára akkor ennyi, kedves barátaink.

7 komment

Címkék: gyurcsany ferenc kormanyvalsag

A bejegyzés trackback címe:

https://kepviselofunky.blog.hu/api/trackback/id/tr271040214

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

no nick 2009.04.01. 19:09:27

ezek abban reménykednek,hogy gyurcsány újra lecseréli öregecske feleségét.ezek a nők..:)))

tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.04.01. 19:46:06

Én azután írtam utoljára verset, amikor a hetedik B-ben Nagy Rózsi rábaszott a kezemre, mert megfogtam a mellét, úgyhogy át tudom érezni a szerző kilátástalanságát.

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2009.04.01. 20:29:04

"Remélem a háttérbe húzódás nem örökké tart, s látunk még!"

Ez fenyegetes ? ( v.o : " reszkess, te setetben bujkalo ellenforradalmar " )

eLeCkiNg 2009.04.01. 20:38:54

De durva! :) Vajon a blogjára írnak bér-kommentelők? Vagy ezek igazhitű szocik?

Kerdezo 2009.04.01. 21:27:11

kedves k.Funky
legalabb a nevet tanuld me leirni igy nehany ev utan. minden mast lehet vele kapcsolatban, de ha mar "ilyen izgi cikket irsz", akkor a nevet ird mar le helyesen, koszi

Obor Oborovics (törölt) 2009.04.02. 01:31:52

"A blogot azért egyelőre szerintem működtessük, nem ígérem, hogy minden nap fogok írni"

Erről a szövegről ordít, hogy ez a Ferenc egy kanyi billentyűt nem ütött le, hanem valami blogfelelős szakmunkásnak diktálja tollba/írógépbe, majd a kinyomtatott, országházas-fejléces papírt a kormányzati csőpostán leküldik a pincébe, ahol a jóseggű, msnfüggő titkárnő begépeli a cuccot és e-mailen posztolja a szomszéd szobában pornót töltő szájtadminnak.

@eLeCkiNg: Nem kell Ferinek bérkommentelő, megy az magától nedvesedni a blogjára. A barátnőm nagyanyjával dumáltam a múlt héten, s rájöttem milyen az igazi hithű szoci. Ez a végtelenül aranyos öreg néni, akit nagyon szeretek, kizárólag a külső preferenciák alapján ítéli/ítélte meg a Ferit.

Rájöttem, hogy a nyugdíjasok azért szeretik Ferencet, mert úgy néz ki, mint egy éppen hazatért, örökké éhes, jóravaló egyetemista, aki párás szemüveggel kanalazza a nagyi gőzölgő húslevesét. Ennyi a titka.

borsoo 2009.04.03. 09:48:41

@Obor Oborovics: az a titok, a charm-ról, nagyon jó. Sajnos nem értek egyet. Az én tapasztalatom szerint a hivatalos támogató egyetlen és abszolút érve: Én nem értek hozzá, de egyik kutya, másik eb...
süti beállítások módosítása