Demagóg jó reggelt kívánok. Hoffmann Rózsa szerdán felszólalásában rámutatott, hogy a felsőoktatási törvény visszásságai ellen tüntető diákoknak nem csak hogy nem volt igazuk, de ráadásul annyira demagógok voltak, hogy az még a Parlamentből nézve is feltűnt. A diákság fékevesztett demagógiáját mi sem mutatja jobban, mint hogy a tüntetés végén elénekelték a Szózatot.
„A Szózat utolsó sora így szól: Itt élned, s halnod kell” – indította gondolatmenetét a magyar oktatás felvirágoztatásáért küzdő államtitkár asszony, de sajnos a továbbiakat nem hallgathatjuk meg, aki rosszul tudja a verset, egyessel leül, és a szomszédja folytatja. A Szózat utolsó sora ugyanis úgy szól: „Itt élned, halnod kell”.
Hoffmann Rózsa mentségére két dolgot kell elmondani:
1. Klasszikus hibáról van szó, amelybe azért esnek a nebulók, már az eddigi, gyalázatos, és alapos reformra szoruló oktatási rendszer hibáin túl, mert a Szózat első versszakának utolsó sorát veszik alapul: „Mely ápol s eltakar.” És így az élned-halnod közé is beszúrnak egy s-et.
2. Ha tehát az államtitkár asszony ismeri a hibákat, a maga szerény eszközeivel talán segíthet a kijavításukban is.
Kettest mégsem azért kap, mert felszólalása végén helyesen is elmondja az utolsó sort, hanem mert végig pontosan alkalmazza a demagógiát.