Képviselő Funky

Az Index seggrepacsi-ügyi szakblogja.

Bemószerolásokat, életveszélyes fenyegetéseket, trükköket és főleg jó tippeket a kepviselofunkyKUKACgmailPONTcom cimre várunk.


Az igazi Képviselő Funky

Friss topikok

Címkék

Linkblog

Hunvald jogállamot követelt

2012.03.07. 21:28 K. Funky

Fórumot tartott szerdán Hunvald György, a kerület volt szocialista polgármestere.

A Dob utcai Piros Pont nevű irodában hat órakor kezdődött a rendezvény. Hunvald mellett a kerület másik volt szocialista polgármestere, Szabó Zoltán is a rendezvény meghívottja volt. Németh Péter, a Népszava főszerkesztője vezette a beszélgetést. A rendezvény Vissza a jogállamot! címmel futott.

Hunvald Györgyöt hosszú per után február 24-én ítélték másfél év börtönbüntetésre hivatali visszaélés és magánokirathamisítás miatt, de mivel már két és fél évet előzetes letartóztatásban töltött, ezért szabadlábon van. Ugyanebben a perben Szabó Zoltán felbújtóként elkövetett hivatali visszaélésért és hűtlen kezelésért hat hónap felfüggesztett börtönbüntetést kapott.

Hunvald az ítélet után azt mondta, hogy nem kíván visszatérni a politikába. Szabó Zoltán a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció elnökségének tagja.

A fórumot a Dob Köztársaság nevű civil szervezet szervezte, amely a Facebookon így definiálja magát: "Egy olyan civil csoportot alakítottunk, melynek az a célja, hogy nyilvánosságot biztosítson a demokrácia, a köztársaság, a sajtószabadság szószólóinak." Eddigi vendégeik között volt Gyurcsány Ferenc, Kertész Ákos, Árok Kornél, Ripp Zoltán, Böcskei Balázs, Fleck Zoltán, Hunvald György, Hegedűs D. Géza, Vásárhelyi Mária, Gerendás Péter, Kulka János, Iványi Gábor, Donáth László, Tétényi Éva.

33 komment · 2 trackback

Címkék: szabó zoltán hunvald györgy

A bejegyzés trackback címe:

https://kepviselofunky.blog.hu/api/trackback/id/tr414296382

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.03.08. 14:39:01

A bejegyzésed bekerült a Mandiner blogajánlójába.

Trackback: Kettőtől nyolc évig, de mire? 2012.03.08. 01:35:19

Egy hónapnyi időtartamra társadalmi egyeztetésre bocsátották az új Büntető Törvénykönyv tervezetét. A tervek szerint jövő év derekán életbe lépő kódex olyan szabályokat is tartalmaz, amely kiverte a biztosítékot a szakemberek egy rétegénél, illetve a...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.03.07. 22:00:42

Ahol tolvajok, rendőröket, önkormányzatok tetszés szerint irányító politikusok követelik a jogállam vissszaállítását, ott nagy baj azért nem lehet.

Börtönbe velük, minnél hosszabb időre.
Hunvald örüljön, mint majom a farkának ha marad a másfél éve.
Elkótyavetyélte egy kerület ingatlanait, és még neki áll feljebb. Pofám leszakad.

Bandey 2012.03.07. 22:03:29

Ha itt jogállam lenne, akkor az ilyen rühes bűnözőket a sittre vágnák, hogy a műanyag lakat is rájuk rohadjon.

DurvaPisti 2012.03.07. 22:09:27

Szabó Zoltán a jogállamról?? MUHAHAHA! Ez jó vicc! Ezzel a lendülettel a hajdivat-trendekről is tarthatna előadást.

Jó Mercutio halott 2012.03.07. 22:34:05

Nem értem ezt a hajvarázsló Szabót, komolyan. Teljesen marginális figurája volt ennek a sztorinak, hogy fizették a telefonját, meg leszedetett egy kerékbilincset, ennyi, tiszta dedó, érthetetlen, ezrével történik ilyen mai napig ezer helyen. Hogy mifaszt diszponálja magát egy milliárdos vesztegetési ügyben ezzel a piti baromsággal, komolyan úgy tűnik, mintha menőnek érezné, hogy ilyen nagy ügy vádlottja ő is. Mi van itt, feleim....

bogumil7 2012.03.07. 22:38:07

Ez egy kiford�il�Sz�opj�az
orsz�t ha kell el�lnak mindent �
mindenkit,de abszolut meg�emelj�t a mocskot,mert birk�vagyunk.

nápolyi maszti 2012.03.07. 23:12:44

Hány ilyen eset volt korábban Magyarországon, hogy egy ürge másfél évvel többet töltött sitten, mint amennyiről a büntetése szólt? Viccen kívül érdekel, ha valaki tudja, írja már meg!

MGT 2012.03.08. 00:17:36

A címet olvasva azt hittem már április 1. van.

Martian (törölt) 2012.03.08. 01:06:51

"Vissza a jogállamot!"

- Bíró úr - mondja a nagyothalló vádlott - nem lesz sok az az öt év..?
Bíró: - Mondom kötél!

nyuszmam 2012.03.08. 01:14:35

.....esetleg valami kozmetikai cegnel vallalhatnanak allast. Jo sok bor van a pofajukon!!!

sanya64 2012.03.08. 01:20:07

na elmegy ám a picsába a sok szemét börtöntöltelék...

Miklós52 2012.03.08. 01:21:08

Kérdem, én hol marad egy általános adó, és vagyonosodási vizsgálat az egész Hunvald famíliát beleértve? Kérdem én mi is történt a Madách gimnázium felújításánál?

morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2012.03.08. 01:36:10

az új Btk. után egy füves cigi körbeadásáért többet lehet kapni, mint 1,5 év ...

molaris 2012.03.08. 03:17:14

@Jó Mercutio halott:
Na azért van némi köze ahhoz, hogy a tanítvány bebukott. Nem volt elég jó oktató, pedig volt rá ideje. Előtte Hunvald alpolgiskodott neki, és ment is a rinya ezerrel, nehogy elböffentsen valamit arról az időszakról. Lett volna miről mesélni.
Régi hagyomány ez már a kerületben. Talán most, Vattamány vezetésével kezdenek változni a dolgok. Csak nagyon lassan.

molaris 2012.03.08. 03:19:02

P.S.: na meg az áldott jó Gál Úr is kifejtette már akkor is áldásos tevékenységét.XDXD

pharmacyli 2012.03.08. 06:01:37

Van abban valami báj, ha kacag a máj...
Ehhez tényleg vastag bőr kell, hogy a pont ezek kiáltanak jogállamért. S mennyire piti, kicsinyes tolvaj az, aki a mobilszámlákért mindenre képes... Esetleg érdekességként megnyilatkozhatna Szabó elvtárs arról, hogy most maga fizeti a mobilozásának költségeit, vagy sikerült összeszednie egy másik önkormányzatot, vagy más állami forrást....

pharmacyli 2012.03.08. 06:06:04

Ja még annyit! Ez most egy képzelt riport egy lopó tímről, s csak azt tesztelik, hogy miként reagál a kommentelő nép a nagy hunvaldi és szabózoltáni visszatérésről, vagy tényleg volt egy efféle rendezvény. Hányan tolongtak ott, esetleg a polgári közönség még buzdította az idézett kettest, mindent bele Gyuri, még többet lopj Zoli... Volt ilyen a Dob utca beli Piros Pontban tényleg?

marosy 2012.03.08. 07:40:54

Érdekes az amikor köztörvényes bűnözők jogállamot követelnek.

kvadrillio 2012.03.08. 08:34:24

Hunvald = MAGYARORSZÁG JELENLEGI ÁLLAPOTA

gandolfini 2012.03.08. 09:01:42

Gyerekek! Mindenki fel van háborodva,pedig amiről tudunk,az szerintem max. 10% az egész értékből.Nem elég felháborodni,valamit tenni kellene,tudom,hogy ugyanazért nem lehet újból bíróság elé állítani valakit,de hát lenne még bőven ok.Segítsetek!

szubhuti 2012.03.08. 09:11:58

Épp azért kaptak börtönt ezek a tolvajok, mert jogállam van. Csak sajnos keveset. Mert tuti, hogy ez csak a jéghegy csúcsa, évtizedes pályájukon!

Kutchek (törölt) 2012.03.08. 09:30:52

Elég sokat tudhat Hunvald a fideszes mutyipartnereiről, ha a szabadlábra helyezése után még egy ilyen fórumot is megengedhet magának....

Jó Mercutio halott 2012.03.08. 09:35:19

@molaris: Ezt én értem, de nem az lenne az ésszerű, hogy a csávó kussol, háttérbe vonul és akárki kérdezi, közli, hogy még az ügyészség sem nyom rá semmit az egész vesztegetéses ingatlan-trükkből, ő csak egy huszadrangú szereplő itt? Olyan piti hülyeségek miatt, ami 100/nap mennyiségben fordul elő minden önkormányzatnál? Übü királytól Vattamányig, mindenkinél, nyugi, barátom. Odaszólt, hogy vegyék le a kerékbilincsét... Húúúú...!!!
Én nem védem ezt a hajmodellt, csak nem értem, hogy mit pattog itt ahelyett, hogy bekussolna, nem érzi, hogy olyanba rángatja bele magát a hajánál (jaj!) fogva, amibe nem is kellene? Egyébként pont leszarom. Csak nem értem ezeket.

gandolfini 2012.03.08. 09:36:10

@Kutchek: Sajnos igazad lehet,másképp ilyen szégyen TALÁN!!!nem történhetett volna meg

Hohó60 2012.03.08. 09:53:46

Hát ez nevetséges.
Az internacionalisták Hunvaldot sztárnak tekintik, sőt lassan mártírként ikonizálják, mert "CSAK" másfél évet kapott. Úgy láttatják, mintha ártatlanságát állapították volna meg, és örvendeznek, hogy "csak másfél év...".
Tényleg ennyire lent vannak agyilag? Tényleg muszály nekünk abban a súlyos kockázatban élni, hogy ilyen erkölcsiségű erők ismét hatalomra kerülhetnek?

Sparti300 2012.03.08. 09:54:15

Egy igazi demokráciában az ilyen kocsog cóbikat, azonnal gúzsba kötik,letérdel, és szopás helyett golyót a tarkójába. Látom előre mi lesz ebbe a homokos országban ebből az ügyből, államot beperel ,és majd a mi adónkból majd jól meg kártéríjuk 1 pár 100 misivel. Amíg itt nem lesz ezek miatt polgárháború v. világháború, addig csak a holdat ugathatjuk.

Sparti300 2012.03.08. 09:55:39

Addig csak kutyák lehetünk ebben az Országban!

Jó Mercutio halott 2012.03.08. 11:15:34

@Sparti300: Szeretnél polgárháborút v. világháborút?

Kandeláber 2012.03.08. 11:44:40

Azért a "Dob Köztársaság" fórumain résztvevők névsora is önmagáért beszél...

kidon 2012.03.08. 12:30:52

@Sparti300: Te hülye fasz! csak el kéne téged hajtani egy "jó" kis háborús övezetbe, aztán majd meglátnád mennyire összehugyoznád magad a félelemtől. Mit képzelsz te ökör? Azt gondolod, hogy csak neked lenne puskád? Te világbarma! Ha annyira vágysz egy kis háborúra menjél el Afganisztánba, oszt megtudnád milyen is az, amikor nem csak uszítanak mint az hülye istened, hanem vissza is lőnek. Magad alá szarnál szinte azonnal a halálfélelemtől. Bunkó köcsög!

kidon 2012.03.08. 12:38:20

@Sparti300: Jól mondod! Kutya is vagy! Méghozzá olyan, hogyha nyakon vágnának ostorral, nyüszítve, farkad magad alá húzva iszkolnál el a ganajdomb mögé, hogy elbújj!!!

gandolfini 2012.03.08. 17:26:29

@Hohó60: Nem,nem élhetünk így tovább,azon egyszerű oknál fogva,mert így nem érdemes.

Sparti300 2012.03.08. 20:39:35

@kidon: Hát most mellé fogtál metszett faszú cigány zsidó! Én voltam katona és biztos vagyok abban, hogy megtudnám baszni a szádat a kúrva anyád szaros seggén keresztül. Jobban jársz ha szopogatod inkább a homokos fasszal rendelkező zsdzs-s feleséged faszát, és kusban maradsz mint 1 pincsi kutya. Ül a kutya kis homokos!

Sparti300 2012.03.08. 20:41:31

@kidon: Te vagy a mszp szopó gépe?
süti beállítások módosítása