Képviselő Funky

Az Index seggrepacsi-ügyi szakblogja.

Bemószerolásokat, életveszélyes fenyegetéseket, trükköket és főleg jó tippeket a kepviselofunkyKUKACgmailPONTcom cimre várunk.


Az igazi Képviselő Funky

Friss topikok

Címkék

Linkblog

A KDNP beszállt a tahóságversenybe

2013.10.14. 14:16 kfunky_

A vicces, fiatalos, lendületes imázsáról ismert KDNP úgy látszik, felismerte az előbbi tulajdonságok még jobb kiaknázásában rejlő potenciált, ma ugyanis turbó fokozatba kapcsoltak: egy nap leforgása alatt Surján László EP-képviselő a Facebookon élcelődött Vadai Ágnes frissen megválasztott DK-alelnök testsúlyán, egy pártközleményből pedig kiderült, hogy Gyurcsány Ferenc "nem menő" (!) dolgot művelt.

Surján egy Vadait előnytelenül ábrázoló képet posztolt ki, amit a következőképpen kommentált: "Erősített a DK. Nemcsak Gyurcsány Ferencet erősítette meg elnöki posztján, hanem megnövelte az alelnöki kar súlyát is".

Persze nem kell féltenünk Vadait sem, azonnal válaszolt egy dögös fotóval és egy rövid bejegyzéssel, két szmájli közt: 

Neki, és az összes hozzá hasonló primitív tahónak mondom: Magatokat minősítitek azzal, ha bárkit a külseje alapján ítéltek meg.

Most amellett, hogy az időközben törölt kép messze nem tükrözi Vadai mai formáját, a kommentelők is helyén kezelték a bejegyzést és többen pitiánerségnek nevezték Surján gesztusát. A KDNP-s politikus először azzal magyarázkodott, hogy Orbánról is sok gúnykép kering a Facebookon, majd rájött, hogy ez menthetetlen, és inkább levette a képet és egy újabb posztban megkövette e DK-s politikust.

Persze itt ne a hagyományos értelemben vett megkövetésre kell gondolnunk:

Megvallom, nem a legelőnyösebb képet kerestem. Siettem, mert színházba készültem, s amikor egy kellően visszataszító képre bukkantam, azzal illusztráltam az egyébként semleges szövegű bejegyzést.

- írja a KDNP-s politikus, akit a "kellően visszataszító kép" megtalálása felett érzett öröm kiposztolása, ha lehet még mélyebbre lökött. Bejegyzésében ráadásul azt írja, nem is a baloldaliak, hanem a jobboldaliak bejegyzéseiből jött rá, hogy hibázott, és sajnálkozik, hogy "eldobta a Vadai malomkövet". Sőt végül felülemelkedve mindenen ő az, aki önmérsékletről ad tanácsokat:

Nem gyalázkodásban kell legyőzni a többieket, mert abban ők a jobbak...Kérem a Fidesz-KDNP híveit, hogy erősítsük egymást az önuralom terén. Biztos vagyok abban, hogy ha erre képesek vagyunk, több megbecsülést és szavazatot kapunk, mintha durvasági versenyt akarunk nyerni.

Ennél is elsőszavazó-csalogatóbbra sikerült viszont az a közlemény, amelyből kiderül, hogy a keresztény állam koncepciójának szintén Facebookon nekiugró Gyurcsány Ferenc részéről "Robert Schuman gondolatait pontatlanul idézni annyira nem menő" (Gyurcsány egy parafrázissal élt, amit nem is idézetként tüntetett fel). Innen már csak egy lépés, hogy a KDNP élőben tudósítson a Balaton Soundról, kár, hogy erre a következő választások előtt már nem lesz lehetősége.

komment

Címkék: kdnp kúl vadai ágnes surján lászló

A bejegyzés trackback címe:

https://kepviselofunky.blog.hu/api/trackback/id/tr675567959
süti beállítások módosítása