Amikor a fideszes politikusoknak még volt humorérzékük és sokkal soványabbak is voltak, akkor volt egy egyezményes jelük. Ha a frakció nemmel készült szavazni a parlamentben, akkor az ügyeletes irányítónak félhangosan azt kellett mondania, hogy „Zacsek”.
Volt okuk utálni az MDF fenegyerekét: az első szabad választáson ő verte meg egyéniben Orbán Viktort, akivel Pesterzsébet képviseletéért feszültek egymásnak. Másik riválisa Szabó Miklós, az SZDSZ egyik alapítója volt. A kampány egy sötét pillanatában Orbán azt mondta Zacsekre, hogy az egy „kofa”.
Zacsek Gyula igazából közgazdász, sőt, fiatalon válogatott evezős is volt. A kofázás úgy jött, hogy 1989-ben kitalálta az MDF-piacokat. Az ötlet az volt, hogy a termelők vigyék fel hetente az árujukat Pestre, és vérszopó kereskedők beiktatása nélkül közvetlen adják el a zsíros magyar föld terményeit a városlakóknak. A hősidőkben tele volt a város MDF-piacokkal, és néhány még a XXI. században is kitartott, igaz mára már kínai ruhát is árulnak ott.
Zacsek az első választáskor az MDF budapesti kampányfőnöke is volt, szervezői kvalitásait a népszerű piacaival addigra bizonyítottnak látták. Pártkarrierje azonban hiába volt ígéretes. Hamarosan az MDF belső ellenzékének lett egyik hangadója, azokkal tartott, akik szerint Antall és szövetségesei ellopták a rendszerváltást. 1991-ben ő alapította a Monopoly csoportot. Arra szövetkeztek, hogy a privatizáció visszásságaira hívják fel a figyelmet. 1993-ban, a Csurka István körüli nagy hiszti idején, őt is kizárták a pártból.
Zacsek azonban nem lett MIÉP-es. Saját pártot alapított, a Magyar Piacpártot (MPP). Ment vele még három képviselő. Összesen négyen voltak tehát a parlamentben az MPP-sek, frakciót így nem alakíthattak, de a piacok népszerűségét igyekezték meglovagolni, és magukról parlamenti pártként beszéltek. 1994-ben azonban nagyot buktak, országos listájuk sem lett. Pedig „jobboldali radikális, nemzeti kapitalista” erőnek nevezték magukat, és az ősi MDF-es láng egyetlen hiteles őrzőiként mutatkoztak.
Zacsek a civil világban folytatta a politizálást. 1997-ben jött el a nagy napja. A Metész (Mezőgazdasági Termelők Érdekvédelmi Szövetsége) tüntetést szervezett a Parlament elé, amit a rendőrség nem engedélyezett. Mégis kivonultak, és Zacsekot, mint az egyik szervezőt, fogdára vitték és 30 ezer forintra megbüntették.
Zacsek nem hagyta magát. Feljelentette a BRFK-t, és ötmillió forint kártérítést követelt, mert állítása szerint a rendőrség a sajtóban őt állította be a megmozdulás szervezőjének, és egyszemélyi felelősének. Az újságokban és a televízióban ezután rossz képet festettek róla. Zacsek szerint a rendőrök miatt szűntek meg politikai, társadalmi, illetve gazdasági kapcsolatai.
Ezután jön a csoda. Zacsek megnyerte a pert, és egymillió forint kártérítést kapott. Azóta ő a tüntetésekért bevitt jobboldaliak talizmánja. Az övé volt az első ilyen típusú megnyert per. Nem véletlen, hogy az utóbbi évek jobboldali tüntetőit védő Nemzeti Jogvédő Alapítvány neki adta a felügyelő bizottság elnöke kitüntető címet, 2007-ben.
Zacsek 2003-ban a Magyar Földvédő Mozgalom ügyvezető elnökeként igyekezett felhívni magára a figyelmet. Az EU-csatlakozást fúrta agrár oldalról, főleg a kvóták miatt. Talán kevesen emlékeznek már „Vádolom” kezdetű nagyívű kiáltványára, ezért álljon itt a szöveg eleje mementóul:
Vádolom (a magyar kormányt stb, a hosszú felsorolást most kihagyjuk – szerk.) önös egyéni nyereségvágyból, alantas politikai karrierféltésbõl, gyávaságból, bûnszövetkezetben elkövetett nemzetárulással, a magyar nemzet létének és biztonságának súlyos veszélyeztetésével, a nemzet létét meghatározó magyar föld külföldi kézre juttatásával, a nemzeti függetlenség, önrendelkezési jog feladásával, kultúránk tönkretételével, nemzeti közerkölcsünk szétzúzásával!"
Ahogy a Metész, úgy az MFM sem futott be hosszú karriert. 2004-ben még tüntetett egyet a Jobbikkal a földművelésügyi minisztérium előtt, de azóta keveset hallat magáról.
A Piacfejlesztési Alapítvány még megvan, ez szervezi a piacokat, és ezzel még mindig az MDF lángjának titkos őrzője. Az alapítvány angol neve ugyanis Market Developing Foundation, ami ugye az igazi MDF maga.
Zacsek harcol a piacokért, 2007-ben a II. kerületi önkormányzattal, tavaly a VII. kerületivel gyűlt meg a baja. Zacsek Gyula 20 éve kezdte a piacokkal a harcot a hatalom ellen. Most ugyanott tart, csak nem telepít, hanem a kimúlás ellen védi az utolsó példányokat. Menjünk ki krumpliért.