A történelmet a győztesek írják, ami nem sok jót sejtet Gréczy Zsolt kommunikációs főtanácsadónak, ha esetleg nyomot szeretne hagyni az utókornak. Márpedig szeretne, ezügyben egyértelmű bizonyítékaink vannak.
2009 április 3-án az még nem biztos, hogy Gyurcsány Ferenc egyáltalán lelép-e a trónról, az viszont igen, hogy ha esetleg mégis, akkor egészen biztosan megpróbálkozik majd a visszatéréssel. Ahhoz pedig eladható legendára lesz szüksége, amihez az ő esetében ugye nem szerecsenmosdatásra lesz szükség, hanem a föld minden egyes négerének kihipózására. Nem lesz egyszerű feladat, így akár meg is dícsérhetnénk Gréczyt, hogy belevágott a lehetetlenbe.
Gréczy úr legendás blogja legújabb bejegyzését az úgynevezett "beszéljenek a tények" taktika jegyében írta. Híresen metsző pontosságú tolla most pihen, és egy irtózatosan hosszú listának lett átengedve a főszerep. Az irtózatos hosszúság azonban ne szegje kedvünket, érdemes legalább egyszer nekifutni és átolvasni. Leginkább azért, hogy tudjuk, amikor majd Gyurcsány megpróbálkozik a visszatéréssel, uralkodása éveinek mely eredményeivel igyekszik majd meggyőzni a magyar népet arról, hogy a mindannyiuk fejében élő kép a mindent elkúró nímandról valójában teljesen téves.
A lista, amelyet Gréczy nyilván nem az ujjából szopott, hanem ilyen-olyan kormányzati propagandakiadványokból ollózott össze, roppant érdekes. Néhány valóban dícséretes eredmény mellett, ha jól látjuk, a lista elemei négy kategóriába sorolhatók:
Eredmények, amelyekhez semmi köze nincs a Gyurcsány-kormánynak, hanem olyan globális tendenciák következményei, amelyeket még egy Lendvai Ildikó is nehezen akaszthatott volna meg:
- 2001-ben minden második embernek volt mobiltelefon előfizetése, 2008-ban már több az előfizetés, mint a lakosok száma. 2001-ben 100 lakosra 49 mobiltelefon előfizetés jutott, 2008. utolsó negyedévében már 122.
- 5-szörösére nőtt az internet előfizetések száma. 2002-ben 445 ezer internet előfizetés volt az országban, 2008-ban számuk 2 millió 319 ezerre emelkedett.
- Nőtt a születéskor várható átlagos életkor. 2002-ben a születéskor várható életkor 72,4 év volt, ez 2007-re 73,3 évre emelkedett.
Eredmények, amelyeket az Európai Unió ért el:
- 2002-2008. között négyszeresére – a hektáronkénti 8-12 000 Ft-ról 40 000 Ft-ra – nőtt a területalapú mezőgazdasági támogatások összege.
- Kórházak újultak meg, fejlődik az egynapos sebészet. Az Auguszta program keretében a Debreceni Egyetem részeként a legmodernebb eszközökkel felszerelt egészségcentrum jött létre.
Nagyon viccesen hangzó eredmények:
- Sikeresek voltak a Csillagszóró-, Kikelet és Kánikula fogyasztóvédelmi akciók, a vásárlókat megkárosítókat 6 milliárd forintra bírságolták, 400 tonna élelmiszert vontak ki a forgalomból.
- Elkészült a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia.
Eredmények, amelyekről nem ártana inkább hallgatni:
- Készültségbe álltak az új Gripen repülőgépek.
- Magyarország csatlakozott a Nabucco és a Déli Áramlat gázvezetékek tervéhez, hazánké Közép- Európa legnagyobb gáztározó kapacitása.
Mentsük el ezt a listát, és tegyük el valami biztos helyre.Tippünk szerint 2012 körül lesz érdemes majd elővenni.