Mindenkinek, aki Bajnai Gordon miniszterelnöki jelölését - hogy finoman fogalmazzunk - kevéssé tarotta demokratikusnak, katartikus élmény volt megtekinteni az MSZP kongresszusát záró, 24 óra alatt legendássá váló Internacionálé-kórusművet. Végignézni, ahogy a potenciális kormányfő egy rakás vidéki iskolaigazgatónő közt vezekel a bűneiért, a hájjal kenegetés klasszikus esetének bizonyult.
Nehéz Bajnait sajnálni. Az ország jelenlegi helyzetében becsületes ember már nem állhat az előrehozott választások útjába. Ő mégis ezt teszi, és ha átcsúszik a parlamenten, nagyon érdekes lesz a következő hetekben végigkövetni, hogy kit tud maga mellé csendestársnak beszervezni a kabinetjébe. Az ész azt kívánja, hogy sikerüljön neki minden posztra a lehető legalkalmasabb embert megtalálnia, a szív viszont azt, hogy káderhiányból kifolyólag legyen kénytelen minél hamarabb bedobni a törölközőt.
Nem számít, hogy az Internacionálé eléneklése ebben a helyzetben egy elszabadult asszony eszelős ötlete volt, amely elsősorban arra volt jó, hogy legalább valami ismerős és kohéziót erősítő dallamot dobjon a teljesen megzavarodott szocialista párttagoknak. Egy hete Gyurcsány mögé sorakoztak fel egyöntetűen, most Bajnai és Lendvai mögé, es még egy olyan papírt is alá kellett írniuk, amelyet többségük érteni ugyan nem ért, viszont azért azt sejti, hogy személyes boldogulása szempontjából nem sok jóval kecsegtet. Kellett nekik valami megnyugtató.
Az sem számít, hogy Bajnairól lerítt, mennyire gyűlöli a helyzetet, Nem volt ám kötelező szégyenkező napközisként ott ácsorogni. Hogy fogja a következő szűk egy évben a rá váró, ennél sokkal súlyosabb konfliktusokat felvállalni egy olyan férfi, aki arra nem volt képes, hogy odalépjen a mikrofonhoz, és megkérje a hangtechnikust, legyen szíves letekerni ezt a szart? Két mondattal le lehetett volna fegyverezni az egész kommer bagázst, még a szintén feszengő Gyurcsány-Putyin is örült volna, hogy saját kis Medvegyeve milyen jól kihúzta a csávából.
Ami számít, ami igazán tragikomikus, és ami igazán édessé teszi a Bajnaira kirótt büntetést, az egészen más. A férfi, aki 1993-ban, friss diplomásként már Londonban volt szakmai gyakorlaton az EBRD-nél, majd a következő években, még mindig szemtelenül fiatalon a MOL, a Matáv és az OTP tőzsdére bevezetésében kapott fontos szerepet, most kénytelen volt porig alázva, egy rakás rossz kosztümös kommunista hölgy, valamint Mesterházy Attila zengő társaságában lesütött szemmel motyogni maga elé az éhes proletárokról meg a nemzetközivé levésről.
Magyarországon az Internacionálét elénekelni nem bűncselekmény, ám jóval súlyosabb dolog, mint amit az MSZP nyugati testvérpártjai elkövetnek, amikor ugyanezt dalolják. Auschwitzban az ember igyekszik kevesebb zsidóviccet mesélni, Magyarországon pedig nem énekel olyan dalokat, amelyek egészen egyértelmúen köthetők az országot negyven éven át megszálló hatalomhoz.
A teljesen talajt vesztett Bajnai szereplése így több szinten is szimbolikus volt. Egyrészt ahogy egy jól körülhatárolható, mindent a kommunisták bukásának köszönhető generáció kiemelten sikeres tagjaként a hatalomért hajlandó volt szélesre terpesztett lábakkal lefeküdni. Másrészt ahogy még szélesebbre terpesztett lábakkal lefeküdt annak a pártnak a legprovinciálisabb, legmaradibb és legundorítóbb vonalának, amely párt progresszivitása és tettre készsége kellene hogy legyen sikere záloga. Harmadrészt pedig hogy már akkor sikerült magából hülyét csinálnia, amikor még nincs is hatalmon. Csodálatosak a kilátások.
