Képviselő Funky

Az Index seggrepacsi-ügyi szakblogja.

Bemószerolásokat, életveszélyes fenyegetéseket, trükköket és főleg jó tippeket a kepviselofunkyKUKACgmailPONTcom cimre várunk.


Az igazi Képviselő Funky

Friss topikok

Címkék

Linkblog

Szanyi nem akarja, hogy Gyurcsány kúrogassa a pártot

2010.11.03. 12:39 akiraly

Szanyi Tibor szerint Gyurcsány átverte az MSZP-t. A pártot a volt budapesti kampányfőnök képviselte volna az alkotmánybíróság melletti civil tüntetésen, de nem ment el, mert szerinte Gyurcsány rátelepedett a rendezvényre. És amúgy is, már "kb. százszor" átverte a pártot, frakciót.

 

Leárulózta Gyurcsányt Szanyi Tibor a szocialisták Kapcsolat portálján. Az MSZP volt budapesti kampányfőnöke az alkotmánybírósági jogkörök csökkentése elleni demonstrációk miatt veszett össze a volt miniszterelnökkel.

Lázár János múlt kedden bejelentett, most kedden már tárgyalt törvényjavaslata régen látott mozgolódást váltott ki az ellenzékben, az LMP és az MSZP egymással versengve jelentették be, hogy demonstráción kívánnak tiltakozni a lépés ellen. A két párt végül meg tudott egyezni, a múlt szerdán közös levélben fordultak a köztársasági elnökhöz, de megállapodtak, hogy külön demonstráltak. Az elsőség az LMP-é lett, akik most szerdán, öt órakor tartják demonstrációjukat - szó szerint - az Alkotmánybíróság mellett.

Ekkor lépett a képbe Gyurcsány Ferenc, magának követelve az elsőséget mindenben - ötletben, tüntetésben. Szervezkedése eredményeként a Gyurcsány-közeli Demokratikus Charta november 2-ra, az LMP tüntetése elé egy nappal szervezte saját demonstrációját.

A tüntetésen a szocialistákat az elnökség döntése alapján Szanyi Tibor képviselte volna. Szanyi kapcsolat.hu-s bejegyzései szerint fel is kívánt szólalni, de kérését elutasították.

A parlament keddi ülésén, az alkotmánybírósági jogkörök szűkítéséről szóló javaslatok vitája során Szanyi pont nem tartózkodott a teremben. Azt sejtettük, hogy a tüntetésen van, de ezt későbbi felszólalásában maga Szanyi cáfolta. Elmondása szerint az MSZP elnöksége a múlt héten őt egy keddi, a Fidesz székháza elé szervezett civil demonstrációra küldték, de tudomása szerint kedden semmiféle civil demonstráció nem volt, nemhogy a Fidesz székháza előtt, de máshol sem. A Demokratikus Charta tüntetése Gyurcsány főszereplése mián nem tekinthető civil demonstrációnak.

A Kapcsolat portálon ennél keményebb kritikát fogalmazott meg. "Az MSZP szexi mivolta a legkevésbé sem abból áll, hogy valaki qrogassa" - idézi Szanyi hozzászólását a Mandiner. Egy másik posztjában a párt bomlasztásával vádolja Gyurcsányt, aki "a pártot, a frakciót kb. százszor verte át". A Charta demonstrációjáról azt írta, "múlt szerdán az elnökségi ülésen egészen másban egyeztünk meg vele".

 

· 3 trackback

Címkék: gyurcsany ferenc szanyi tibor arulo kuras

A bejegyzés trackback címe:

https://kepviselofunky.blog.hu/api/trackback/id/tr82419465

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A talpraállás költségvetésének meséje 2010.11.03. 15:55:43

Atyafiak, ezt a csodálatos történetet nem én írtam, de próbálok felnőni a feladathoz. Megszületett a Megváltó, no nem kell megijedni, nem lesz idén hamarabb a Karácsony-lesz egyáltalán?-, szóval a Megváltó Költségvetés.Dédelgették, táplálgatták az elmú...

Trackback: Lázár "rossz tanuló" János felel 2010.11.03. 14:45:24

Atyafiak, tegnap egy érdekfeszítő számot adásra készültem, hiszen feketebárány sorsra érdemesült Jánosunk elmondta a leckét! Tényleg elmondta, de nem azt a leckét magolta be amit kellett volna.Jánosunk mikoron felszólították felelni, fesztelenül kezdte...

Trackback: A demokratikus Gyurcsány kísértet 2010.11.03. 14:44:37

Atyafiak, tegnap nemcsak Jánosunk, a Lázár, volt szerepbe kényszerítve! Az elmúlt évek legismertebb, legtáncosabb, legszocialistább politikusa is újra színre lépett! Fletó, az ország, a demokrácia megmentése érdekében lóra pattant és kilovagolt el...
süti beállítások módosítása