Képviselő Funky

Az Index seggrepacsi-ügyi szakblogja.

Bemószerolásokat, életveszélyes fenyegetéseket, trükköket és főleg jó tippeket a kepviselofunkyKUKACgmailPONTcom cimre várunk.


Az igazi Képviselő Funky

Friss topikok

Címkék

Linkblog

Az év meglepetése: Gyurcsány nyerte az ATV Nagy Politikus Bajnokságát

2012.07.02. 11:57 Esterházy Attila

Véget ért az ATV Nagy Politikus Bajnoksága (NPB), amit nagy meglepetésre a szinte az esélytelenek nyugalmával induló Gyurcsány Ferenc nyert meg – írta meg az atv.hu.

A Facebookon lezajlott NPB döntőjében hétfő délelőtt 10 óráig nyolcezren szavaztak, és a korábbi volt miniszterelnök az előző kormányfőt, Bajnai Gordont 4047 szavazattal, tehát mindössze 7 szavazattal verte (Bajnai 4040-et kapott).

Gyurcsány pénteken a döntő kezdetekor belehúzott a kampányfinisbe:

gyurcsany_npb_1.JPG

Az NPB selejtező szakasza két hete kezdődött. Eredetileg 14 politikus indult volna, de olvasói kérésekre bekerült Bajnai Gordon és Áder János is, akik mind a ketten bejutottak a Déli (ellenzéki) és az Északi (kormánypárti) csoportba. A több mint 15 ezer leadott szavazat nyomán az északiak közé továbbjutott még Kövér László és Ángyán József, a déliek közé pedig Mesterházy Attila és Vadai Ágnes. Nem maradhatott ki Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc sem. Az LMP-ből senki sem került be az ellenzéki csoportba.

A csoportmérkőzések alatt sem kisebb meglepetések történtek: Áder János az első mérkőzésen 98 százalékkal kivégezte Kövér Lászlót, mint ahogy Ángyán József is bedarálta Orbán Viktort (99%–1%). Vadai Ágnes is vastagon, 70 százalékkal verte Mesterházy Attilát, Bajnai Gordon viszont csak 2 százalékos szavazatkülönbséggel győzte le Gyurcsány Ferencet. Fletónak innen sikerült most fordítani. Ángyán kedden Ádert is simán legyőzte 97–3 arányban, Kövér László pedig megverte Orbán Viktort 65 százalékkal. A másik csoportban Bajnai legyőzte Vadait, Gyurcsány pedig Mesterházyt alázta le 8317 arányban. Ángyán ezután 99 százalékkal mosta le a pályáról a házelnököt. az államfő pedig hasonló arányban 98–2 aránnyal küldte haza a pontot sem elérő Orbánt Viktort. Bajnai viszont megint nyert, Mesterházyt ütötte ki 9010-zel, Gyurcsány pedig Vadai ellen gyűjtötte be simán a 3 pontot (79%–21%).

Fotó: Koszticsák Szilárd

Az elődöntők alatt a csoportjában taroló Ángyán Józsefet Gyurcsány Ferenc 92 százalékkal elpusztította, Bajnai Gordon pedig Áder Jánost küldte haza (98%2%).

A döntőben végül végig fej-fej mellett haladva, hatalmas izgalmak közepette fordított a csoportmérkőzések alatt Bajnaitól kikapó Gyurcsány, és végül csupán 7 szavazattal ő győzött. A Facebookon már le is vonta a tanulságokat:

gyurcsany_npb2.JPG

Most őszintén: ki hitte volna, hogy Gyurcsány Ferenc fogja megnyerni az ATV Nagy Politikus Bajnokságát?

1 komment

Címkék: atv facebook bajnai gordon gyurcsany ferenc

A bejegyzés trackback címe:

https://kepviselofunky.blog.hu/api/trackback/id/tr274623539

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Anna Németh 2013.04.21. 12:35:01

Gratulálok. Gyurcsány Úr a legjobb magyar polítikus.
Nem véletlen tartanak tőle.
süti beállítások módosítása