Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott minden általános iskolának elküldte a fent olvasható levelet. Az egykori színházi rendezőnek volt már néhány nagy dobása. Ő szervezte a magyar történelem nagy pillanatait idéző festménysorozat elkészíttetését, és ő ötlötte ki az alkotmány asztalát is. Most pedig minden ötödikesnek és nyocadikosnak alaptörvényes zsebfüzetet küld.
Kerényi olyan szóvirágokkal tudatja a tanárokkal, hogyan lehet utánrendelni zsebfüzetből, mint például: "postai úton kerülnek megküldésre", illetve "mégsem nem volna elég". Vagy éppen "Az Alaptörvény társadalmi megismertetése keretében 2012. október 6-án, az Aradi Vértanúkról való megemlékezéshez kapcsolódóan megküldésre kerülnekaz Alaptörvényt bemutató, "zsebfüzet formátumú" kiadványok: a Nemzeti Hitvallás című zsebfüzet ajándék az 5. osztályos, a Magyarország Alaptörvénye című zsebfüzet pedig a 8. osztályos tanulóknak".
E bejegyzés keretében kerül méltatlankodásunkra sor, minekutána a magyar nyelv romlása szempontjából aggodalmunkra került sor.