Képviselő Funky

Az Index seggrepacsi-ügyi szakblogja.

Bemószerolásokat, életveszélyes fenyegetéseket, trükköket és főleg jó tippeket a kepviselofunkyKUKACgmailPONTcom cimre várunk.


Az igazi Képviselő Funky

Friss topikok

Címkék

Linkblog

Gyuszika már legszívesebben tökön rúgná Gyurcsányt

2013.04.14. 23:07 Panyi kapitány

Simonka György pusztaottlakai polgármester, fideszes országgyűlési képviselő, a párt dél-békési fenegyereke minden téren az unortodox megoldások híve. Még a gyereknevelésben is.

Simonka tavaly nyáron a Magyar Dinnyeszövetség elnökeként komoly érdemeket szerzett az egy hétvégét megért egységes 99 forintos dinnyeár tető alá hozásában, és bár a huhogók kartellezésről beszéltek és akár uniós szintű eljárást vizionáltak, a Gazdasági Versenyhivatal épp a napokban szüntette meg az eljárást az ügyben (igaz, erre többek közt egy tavaly őszi törvénymódosítás után került sor, mely a kartellezés szankcionálását agrártermékek vonatkozásában gyakorlatilag kizárta).

Ez azonban semmi ahhoz képest, hogy saját állítása szerint Simonkának tavaly tavasszal még a munkanélküliséget is sikerült megszüntetnie az általa irányított településen. Az unortodox foglalkoztatáspolitika sikere miatt irigykedők persze rögtön elkezdtek hazugságokat terjeszteni. Például, hogy az útkarbantartó Start-közmunkásokat a valóságban a polgármester dinnyeföldjein dolgoztatják, ahol a nők vascsöveket cipelnek és betontörmeléket talicskáznak, a helyszínre leutazó LMP-s Szél Bernadett pedig egyenesen rabszolgasorban tartott közmunkásokról beszélt.

Simonka szerencsére ezt nem hagyta annyiban és feljelentést tett. Mármint rágalmazásért.

simonka2.jpg

Most azonban kiderült, Simonka nem csak politikusként, apaként sem kér az elpuhult liberálisok rinyálásából, amint azt a hivatalos politikusi Facebook oldalára feltöltött egyik legfrissebb fotója is mutatja. Mert mondhat bármit például Vekerdy Tamás arról, mennyire agresszívak a magyar szülők és a gyerekeket körülvevő közeg a politikusoktól a futball-drukkerekig, ha egyszer Gyuszika tökön akarja rúgni Gyurcsányt, miért ne kaphatna egy kis szülői segítséget? 

Szólj hozzá!

Címkék: fidesz gyurcsány döbrögi simonka györgy

A bejegyzés trackback címe:

https://kepviselofunky.blog.hu/api/trackback/id/tr695222865

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása