Képviselő Funky

Az Index seggrepacsi-ügyi szakblogja.

Bemószerolásokat, életveszélyes fenyegetéseket, trükköket és főleg jó tippeket a kepviselofunkyKUKACgmailPONTcom cimre várunk.


Az igazi Képviselő Funky

Friss topikok

Címkék

Linkblog

Az egész világ megérett a pusztulásra

2009.03.24. 21:02 K. Funky

2009 március 24-én este három jelölt van a magyar miniszterelnöki posztra. Legalábbis három olyan, akiket a Magyar Szocialista Párt elfogadni hajlandó. Egyikük, Surányi György teljesen esélytelen a posztra, leginkább azért, mert valószínűleg van annyi esze, hogy eleve el sem fogja vállalni.

Másikuk, Glatz Ferenc olyan ötlet, mint mondjuk Mádl Ferencre bízni az összeomlás szélén álló ország gazdaságának gatyába rázását, azzal a különbséggel, hogy Mádl legalább nem volt a rendszerváltás előtti Németh-kormány minisztere. Valamint Mádlnak nincs olyan honlapja, amelyen "A történész", "A tanár", "A közéleti ember" és "A civil" menüpontok között lehet választani.

A harmadik lehetőség, Vértes András pedig tényleg oltári egy pofa. Az utolsó gyurcsányista "közgazdász", aki még a legutolsó Friderikusz mostban is olyan emlékezetesen védte a Túlmozgásost, hogy attól még Gréczy Zsoltnak is könnybe lábadt a szeme. És ez még mindig semmi. Az ugyanis a helyzet, hogy Vértes András ügynök. Már nem a Medgyessy-féle értelemben, ó nem.

Vértes András vagy gyémánt- vagy smaragd-fokozatú Amway-ügynök, sajnos a Multilevel Marketing és a hasonló világmegváltó piramisjátékok világában nehezebb eligazodni, mint Xenu szcientológus tisztjei közt. Az internet tele van a Vértessel kapcsolatos sztorikkal, mit mondjunk, ezeken a beszervező mítingeken még annál is lelkesebb, mint amikor Gyurcsányról beszél. Ha jól értjük, Vértes felesége a főnök a bizniszben, a neves "közgazdász" csak támogat és reprezentál. Van például egy beszámoló itt, egy másik emitt, aki pedig szereti az ömlesztett gyönyört, az essen neki az Index fórumának Amway-topikjából kilistázott, Vértessel kapcsolatos hozzászólásoknak.

A Képviselő Funky azonban még ennél is tovább ment, és felvette a kapcsolatot egy emberrel, aki egyszer személyesen is részt vett egy Vértes-féle szektás rendezvényen. Át is adjuk neki a szót:

"Úgy kb. 10 éve történt. Rózsadomb, magánlakás. Értelmiségi, baráti házaspár hívott. A feleség éppen állás nélkül, a férj számítástechnikus, jó helyen, jó állásban, anyagilag megalapozva. Azt tervezték, hogy Amway-ezni (ez ige lett) fognak. Beléptek. Szervezniük kellett a szponzoruk számára. Ez pedig Vértes András volt. Már akkor is gyakran szerepelt közgazdasági megmondó emberként, ismert volt.

Látszott, hogy rutinos eloadó, rutinos Amway-os. Flipcsárt táblán rajzolt, oldott volt. Kihagsúlyozta, hogy neki nem kenyérre kell ez a pénz. Ez befektetés a gyerekei jövőjébe. Ő nem vár semmit készen az élettől, ő tesz a boldogulásáért. Távlatok vannak. Mérhető gyümölcse van a munkának. És nem szégyelli, mert a munkát nem kell szégyellni."

Ezek tehát a lehetőségeink. A Képviselő Funky, mint a humor, a felelős gondolkodás és Magyarország egyaránt elkötelezett rajongója Vértes András mellett teszi le a voksát. Rajta túl már tényleg nincs semmi. 
 

35 komment · 6 trackback

Címkék: mszp kormanyvalsag suranyi gyorgy glatz ferenc vertes andras

A bejegyzés trackback címe:

https://kepviselofunky.blog.hu/api/trackback/id/tr461023402

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: DjZoNe blogol 2009.03.25. 14:11:25

Vértes András miniszterelnöknek?Nos, a képviselő funky nevű közéletinek csúfolt blog elkezdtek pedzegetni Vértes András családi és üzleti hátterét. Most konkrétan több dolog miatt is zavar, ebből csak az egyik az, hogy személyesen ismertem őt, és több ízb…

Trackback: POLémia 2009.03.25. 14:06:55

Glatz, Surányi, Vértes: gúzsba kötveAz elmúlt napokban azzal van tele a magyar sajtó, hogy ki lehet Gyurcsány Ferenc utódja a miniszterelnöki székben, s kik lehetnek a lehetséges miniszterek. Ugyanakkor a legfontosabb kérdésről, jelesül arról, hogy mi leh…

Trackback: Sárdobáló 2009.03.25. 10:51:10

2009, Orbán Viktor kezébenA miniszterelnök szombati bejelentése óta folyamatosan újabb és újabb neveket dob be a köztudatba a média, szerencsére a nevetséges/képtelen jelölteken (Gráf) már túlléptünk, kezd kicsit tisztulni a kép. Jelenleg úgy tűnik, hogy…

Trackback: Sárdobáló 2009.03.25. 10:49:58

Miniszterelnökök az autópályánVálasztások lesznek és a Fidesz fog nyerni. Hogy mikor, az még kérdés, de minél előbb, annál jobb. Nem értek egyet Duffman-nal: a választás és kormányalakítás ugyan időt igényel, de egyrészt már többször ennyi időt eltökölt a…

Trackback: Reakció - polgári underground 2009.03.25. 10:03:04

192 +1 igaz demokrata Gyurcsányért, a Köztársaságért Glatz Ferenc, Surányi György, Vértes András - a Hármak, Akikre A Szocialisták Rábíznák Az Ország Szekerét. A Gyurcsány politikai hibernálását szolgáló konstruktív bizalmatlansági indítvány sikeréhe…

Trackback: Reakció - polgári underground 2009.03.25. 09:31:06

192 +1 igaz demokrata Gyurcsányért, a Köztársaságért Glatz Ferenc, Surányi György, Vértes András - a Hármak, Akikre A Szocialisták Rábíznák Az Ország Szekerét. A Gyurcsány politikai hibernálását szolgáló konstruktív bizalmatlansági indítvány sikeréhe…

Szakbarbár (törölt) · http://nezettseg.blog.hu/ 2009.03.24. 22:11:21

He-he ez jó. Nekünk is van emvéjes rokonunk. Képes szétbaxni még a családi összeröffenéseket is az idióta ügynök-dumájával.

Ja, és állítólag a Barátok köztben Berényi Mikit alakító színész is lelkes emvéj-ügynök az "életben".

Ez a nagy büdös helyzet. :)

riderfree 2009.03.24. 22:14:20

Az Amway mint a háztáji és a gmk mai megtestesítője. Baromi jó!

annacsek 2009.03.24. 22:24:42

Végül is... a multilevel is válságjelenség:-)

Hadd szóljon!

Legfeljebb nem az lesz a naptár minden oldalára írva, hogy "Én egy Amway terjesztő vagyok" csak az, hogy "Én egy válságmanager vagyok"

Kormányzásának 1(?) évét a Smaragd románcaként fogjuk emlegetni. Zöldülnek az irigységtől majd a szomszéd országok.

marosy 2009.03.24. 22:28:23

Biztosan díjazni fogja a nemzetközi sajtó, ha megtudják, hogy egy holmi amwayes-t javasolnak a bolsik miniszterelnöknek.

indapass90210 2009.03.24. 22:32:04

Ismer itt valaki olyat, aki ebből tényleg meggazdagodott? Úgy értem személyesen, nem úgy mint az öreg székely, hogy csak egyetlen egyszer látott medvét, de az sem az volt....

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2009.03.24. 22:40:21

Ez a post nem segítette elő Vértes András miniszterelnöki karrierjét.

W Joe 2009.03.24. 22:51:03

Már csak egy MLM-es kormányfő hiányzik nekünk a boldogságból. Csak úgy száguldunk majd kifelé a válságból.

MLM = Miniszterelnök Lesz Meglássátok! :)

altero 2009.03.24. 22:53:08

Ez azt hittem köztudott, és csodálkoztam is, h még nem jelent meg sehol. Már gondolkoztam is, h kinek küldjem el a tuti Vértesbuktató infót, a kuruc.infonak vagy izom tibornak :D

Hadrian VII. · HTTP://KONZERVATORIUM.BLOG.HU 2009.03.24. 22:54:29

ezt nem hiszem el... akkor inkább a fásy ádám

nick-nick 2009.03.24. 22:55:52

Az összes multi level marketing átbaszás.
Soha senki más nem gazdagszik meg belőle, csak akik elindítják.

Az MLM sztárok soha nem járnak új kocsival vagy nem laknak új lakásban.

Mindig ez a duma: majd amikor elérem a ... akkortól annyira jó lesz.

Utálom az összes MLM idiótát!

changebug (törölt) 2009.03.24. 23:06:09

A cím tetszik :)
Amúgy meg...
-történészt, jogászt, kufárt, humanistát és mást torzult személyiséget - könyörgöm, ne.
Egy gépet, vagy legalábbis egy matematikust, vagy valamilyen tisztességes szakmával/végzettséggel rendelkezőt - aki egy technokrata állat érdektelen számára a hatalom és a pénz. Mit kell ezen ennyit kínlódni?
-akkor már akár pap is lehetne, hogy feladja az utolsó kenetet, de addig még azért ki kéne próbálni mást.

ern0 · http://linkbroker.hu/ 2009.03.24. 23:07:11

Ha a korrupciót átszervezi MLM alapokra, akkor már az nyereség lesz az MSZP-nek, nem kell feldobni a túl mohó párttársakat, hanem mindenkinek igazságosan fog jutni.

(OT: egyébként tök igazságos a rendszer. Egyszer egy matematikus, aki azelőtt aerodinamikával, szélmalmok tervezésével, optimalizálásával foglalkozott, de aztán belezizzent az MLM-be, elmagyarázta az egészet, mert programot akart íratni velünk, ami nyilvántartotta volna kiterjedt hálózatát. A projekt ott bukott meg, hogy nem pénzzel akart fizetni, hanem beinzertált volna minket valami előkelő csomópontba.)

Mi a legcikibb meló Magyarországon 2009-ben? Gyorséttermi felszolgáló, BKV-ellenőr avagy parkolóőr? Á nem, ezek mind elit, megbecsült szakmák az MLM-ügynökhöz képest.

Mindenki hozzon még két embert! És ők is még kettőt, akik szintén hoznak kettőt-kettőt!

lemonheart 2009.03.24. 23:13:41

megmondom őszintén, ez nálam nem rossz pont

itt egy ember, aki az MLM-rendszerben elég magas szintre jutott. ez azzal jár - mint a beszámoló is írja -, hogy tud beszélni, tud kommunikálni, tud emberekkel bánni, tud gürizni (mint az állat), és ami a legfontosabb: tud eladni

nekünk most olyan ember kell, aki a jeget is az eszkimónak. a homokot az arabnak. no és a megszorítást a nyugdíjasnak

MP 2009.03.24. 23:17:07

AZ a cég még létezik? Amúgy ezt lehet sokféleképp csavarni de a lényeg hogy ez hivatalos pilótajáték.

88wx335dsf 2009.03.24. 23:21:39

Egész Magyarországot be kell szervezni és mosogatószereladó nagyhatalommá válunk.

A következő lépés az lesz, hogy rámérjük a szarainkat a a környező országok gyanútlan polgáraira.

Ford Mustang 2009.03.24. 23:26:12

Jó lenne, ha Vértes lenne a miniszterelnök, ő ismeri az MLM világát. Százmilliárdokat kaszálhatna az állam elmaradt ÁFÁ-kból, SZJA-kból.

Amway, Forever Living Products (örök élet, muhaha), Avon, Oriflame, stb...

döncike1 2009.03.24. 23:28:21

@marosy: Berlusconi biztosan, mivel Ronaldinhot és az AC Milant szponzorálja

Marge20 2009.03.24. 23:30:10

Hát én nem tudom miért kell ilyen cikket írni. Már ne is haragudjatok, de ha nem tudjátok miről van szó, inkább ne írjatok butaságokat. Mi egy "mezei" család vagyunk, semmi extra apa, anya, 2 gyerek, az én szüleim is az Amway-el foglaslkoznak és láss csodát ők is smaragd szinten vannak. Pedig se nem vagyunk híresek, se semmi... Szóval olyan nincs h csak az gazdagszik meg belőle aki az alapító... Dolgozni kell és kész.

a gyep bosszúja 2009.03.24. 23:30:20

ami, többek között, fájón hiányzik glatz ferenc honlapjáról:

www.es.hu/index.php?view=doc;10283

ha egész európa örömére sikerül őt a miniszterelnöki székbe ültetni, reméljük, fölkerül, külföldi nyelveken is

Bal A Tone 2009.03.24. 23:32:08

Az Amway árusok a piacról élnek, ott teljesíteni kell, hogy meg tudj élni, nincs félrebeszélés, ha átvered a vevőt, nem jön vissza. Sok munka, hazudni tilos.

Red Velvet 2009.03.24. 23:35:10

Glatz viszont, úgy hírlik, nem Amway ügynök volt.

tommygun 2009.03.24. 23:38:33

@lemonheart: elsőre nekem is az ugrott be ami neked. De egy "Amway-ügynök" miniszterelnököt a kutya sem fog komolyan venni. Ez olyan támadási felület mintha kiderült volna hogy korábban kakás-pisás pornófilmek sztárja volt.

Nash vs. Keynes 2009.03.24. 23:48:53

mindenki vegyen még egy tisztítószert!!

pucros 2009.03.25. 00:20:20

Nekem nagyon keménynek tűnt Navracsics hétfőn, ahogyan komédiázásnak nevezte amit az MSZP művel.

Most már úgy gondolom, egyáltalán nem túlzott. Annál a résznél vagyunk, ahol a Kész átverésben már haladéktalanul előjön a műsorvezető torzonborz parókában és pezsgővel.

RustySpoon (törölt) 2009.03.25. 00:22:43

@lemonheart: Az MLM rendszerek az olyan szerencsétlenekből él mint te..

Már látom a Fidesz ellenkampányát:
Ne engedjük, hogy a 13. havi nyugdíj helyett tisztítószercsomagot hozzon a postás!

tripanek (törölt) 2009.03.25. 00:23:29

Követeljük, hogy az Amway termékek áfáját vigyék le!

Követeljük a cafeteria rendszer Amwayesitését!

Követeljük a kormányzati posztok smaragd-songuku fokozathoz kötését!

Az Amway név megint szép lesz!

Balt 2009.03.25. 00:25:33

Csupa öröm. Javaslom a cimkék közé: gazdaságos adagolás, tiszta közélet, áfa, eva, keep smiling, deep wailing...

terrybenedict 2009.03.25. 00:35:42

A Glatz miniszterelnöknek az legalább olyan, mint a Sólyom köztársasági elnöknek. Semmire sem való.

Nem értem a gondjukat. Ott a Bokros, bevállalná, meg is csinálná a dolgokat, elvinné utána a balhét is. Kész.
Jövőre meg nyerhetne megint az MSZP, mert ugye a Bokros külsős.
Nem igazán értem, hol itt a gond.

Amway....
Szerintetek a Tom Cruise az tényleg szcientológus, vagy csak kapott érte valami lóvét, hogy ott pózoljon?
Gondoljátok a Vértes tényleg eladott annyi sampont, hogy gyémánt fokozatú legyen????

wendriner úr 2009.03.25. 00:44:01

Kósa L. Adolf - ha valaki emlékezik még erre a névre - elég jól él MLM-ből.

markoferko 2009.03.25. 00:45:44

miért baj az amway?

barack is a belső kereslet felfuttatásával kísérletezik. mindenki belép egy mlm-be, ami mindent itthon gyárt, és mindenkinek lesz kurva sok aloe vera kenőcse. közben éhen döglünk, de a makrogazdaság!!!

Fogyasztóvédő 2009.03.25. 00:53:33

Mit hümmögtök?Dobrev Klári is Vértestől vette a sampont és a fogpasztát a Semmelweis utcában, ahol zajlik a történelem. A szélen a Jobbik és Miép fészek Magyarok Háza, középpen a GKI Vértes vezetésével.(Vértes sokszor étkezik a magyarok pincéjében.)Középpen pedig a szépreményű parlamenti induló párt, a VSZ várja a választások közeledtét.Mögöttük a Kincstár és az OTP.
Szép csapat:) Nem egy Amway mentes övezet.

-lyla- 2009.03.25. 01:02:00

a surányinak el se kellett volna mennie orbánhoz, ha előbb megtudja kikkel rakták egy csapatba...

nem kellett volna őt ennyire megszégyeníteni...

neki legalább az arca ajrópai...

Martian (törölt) 2009.03.25. 01:04:08

Ha jól értem, arról van szó, hogy a pártanyósi banksegédlettel beprivatizálós miniszterelnököt a nagybajszú monetáris-farok-csóválta-társadalmi-kutya főtudora váltsa-e fel vagy az MLM-piramis fáraója? A gyakorlati gazdaságban talán az utóbbi bizonyított még a legjobban (tudom, egy darabig én is szépen kerestem MLM-fronton, csak éppen ráuntam)... a közkedveltség ügyvéd-bankár-pedofil Bermuda-háromszögéhez képest egy MLM guru még lehet a hatékony rátermettség példaképe... vagy inkább legyen egy jós-asztrológus, akinek minden körülmények között van jövőképe..?
:)))

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2009.03.25. 01:06:42

@changebug:

"Egy gépet, vagy legalábbis egy matematikust, vagy valamilyen tisztességes szakmával/végzettséggel rendelkezőt - aki egy technokrata állat érdektelen számára a hatalom és a pénz. Mit kell ezen ennyit kínlódni?"

Sajnos a helyzet nem ennyire egyszerű.
Valójában egy gép, matematikus vagy más technokrata állat nem alkalmas arra, hogy egy válságspirálban vergődő országot jó útra állítson.

A közgazdaságtan mai állása szerint a gazdasági szereplők döntéseit döntő mértékben a jövőre vonatkozó várakozások befolyásolják, és csak kisebb mértékben a pillanatnyi helyzet.

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2009.03.25. 01:08:55

@markoferko:

Nem baj az Amway (Vértes nem szimplán Amway, hanem Network21 vagy valami ilyesmi, vegyük észre, hogy az újságkivágásban nem szerepel az Amway szó).

Az a baj, hogy Vértes a jelexerint csak mellékállásban miniszterelnökjelöltjelölt, valójában
Amway termékforgalmazó és piramis-szervező.
süti beállítások módosítása