Hú srácok, Gyurcsány blogbejegyzése, mármint a legutóbbi, szuper, nem? Mindenki olvasta, ugye? Ha esetleg valaki mégsem, az azonnal húzzon a kapcsolat-hu-ra, és rágja át magát a sztorin. És nem ám elkalandozni a kommentek felé, mindannyian tudjuk, hogy ott vannak az igazán nagy poénok, de hát mégis Magyarország volt miniszterelnöke szól hozzátok! A Táncsics Alapítvány fejese, BAKKER!

Elolvasva? Ugye, milyen szép? Sőt, nem is szép. Elgondolkodtató! Ez az! Ez a jó szó: elgondolkodtató. A szöveg első elolvasása közben, hiába a rövidsége, mesterien gyűlik a feszültség. Bernadett világa túl szép, túl tökéletes ahhoz, hogy Magyarországon konfliktus nélkül létezhessen, és tessék, meg is jelenik Ágica, a szolárimuzott, peckesen járó démon, aki beleköp az idillbe. Ki lepődhetne meg, amikor kiderül, hogy ez rossztermészetű perszóna "az egyik jól ismert radikális jobboldali szervezet tagja"? Hogy nyelné el a föld a barnainges műkörmösöket!

Ha vesszük a fáradtságot, és többször, figyelmesen is átolvassuk az örkényi magasságokba emelkedő egypercest, újabb és újabb jelentésrétegeket, újabb és újabb rejtett finomságokat hámozhatunk elő. A takaros, erdélyi Berndadettet ez a mihaszna, affektáló pesti Ágica csicskáztatja. Hát nem ironikus? Mit ironikus! Allegorikus! Az is milyen finom írói vénára vall, hogy Gyurcsány, bár nem mondja ki, egyértelműen érezteti: Ágicának nincs, soha nem is volt, és soha nem is lesz programja.

Ez az írás után már nyugodtan jelenthetjük ki, hogy Gyurcsány Ferenc lemondásával ugyan vesztettünk egy államférfit, cserébe viszont kaptunk egy Írót. De nagybetűvel. Nagyon reméljük, hogy ez a rövid kis allegorikus ujjgakorlat csupán egy sorozat kezdete. Milyen csodálatos lenne, ha a Canterbury Mesék, sőt, akár a Dekameron stílusában jönnének az újabb és újabb elgondolkodtató szösszenetek a magyar jobboldal irtózatosságáról. Lélegzetünk visszafojtva.