Képviselő Funky

Az Index seggrepacsi-ügyi szakblogja.

Bemószerolásokat, életveszélyes fenyegetéseket, trükköket és főleg jó tippeket a kepviselofunkyKUKACgmailPONTcom cimre várunk.


Az igazi Képviselő Funky

Friss topikok

Címkék

Linkblog

A szarvasok az új cigányok

2013.06.28. 10:50 MGM

Magyar Zoltán jobbikos képviselő írásban feltett kérdését (pdf) minimális, az értelemzavaró hibákat (szarvas->cigány, stb.) orvosló módosításokkal közöljük.

Tisztelt Elnök Úr !
Az Országgyűlésről szóló 2012. évi ):XXVI. törvény 42. § (8) bekezdése alapján írásbeli választ igénylő kérdést kívánok intézni a Belügyminisztériumot vezető miniszterhez, mint a tárgyban illetékes minisztérium vezetőjéhez: „Ameddig a cigányok tarolnak, addig a gazdák szenvednek?” címmel.


A benyújtott kérdésemre a választ írásban várom.

Tisztelt Miniszter Úr!
Egyes szakértői becslések szerint még soha nem volt annyi cigány Magyarországon, mint jelenleg. Ez egy szép idilli képet is festhetne hazánkról, ha nem tudnánk, hogy ez mennyi emberi életbe és mekkora iszonyatos anyagi kárba kerül a társadalomnak. Jó néhány település egyes utcáin – a józan ész szabályainak betartása mellett is – orosz rulettel felérő kockázat autóval vagy gyalog végighaladni. A Kormány felelőssége megkérdőjelezhetetlen ebben a kérdésben. Főleg annak tükrében, hogy a cigány népesség szabályozásának elősegítésében semmilyen módon nem lépett az elmúlt három év folyamán .

A témába vágó, Miniszter Úrhoz intézett „Az ígértetek ellenére miért nem került az Országgyűlés elé az új cigányügyi törvény?” című kérdésemre nem kaptam megnyugtató választ. Amíg önök húzzák az időt, a cigányok a napraforgót dézsmálják, és hiába a rengeteg erőfeszítés, napról-napra milliós károkat okoztak. Országosan évi több milliárd forint kár. Szükséges lenne, ha a jelenleginél jóval szigorúbb intézkedéseket engedélyeznének az illetékesek, különben a mostaninál is tetemesebb kárral kell szembesülniük.

Vannak egész térségek ahol a gazdálkodó családok egy része már nem is termel csemegekukoricát, hiszen nincs értelme a vesződségnek, a romák úgyis elpusztítják. De a nagyobb termelőszövetkezetek sincsenek biztonságban: a napraforgó táblában tűntek fel a kisebbségiek, a tenyészcsúcsot lelopják, így a növény nem hoz sem virágot, sem termést . Félbevágták a növényt, mely gyakorlatilag értéktelenné válik, hiszen a helyére már nem lehet semmit vetni.

Számítások szerint négyszázezer forint hektáronként a bevételkiesés, a kárt már most június közepén is milliókra becsülik ezekben a gazdaságokban. A probléma különösen a romák lakta településrészekkel határos táblákon hatalmas. A romungrók mellett nagyon elszaporodtak az oláh cigányok, de beásból is jóval több van, mint korábban.

A szántóföldi növénytermesztésben okozott káron túl a szőlő- és gyümölcskultúrában is óriásiak a károk. Sokan már nem művelik a szőlőt, értelmetlenné vált a munka. Többféle módszerrel kísérleteztek a gazdák, volt, aki éjjel az Echo televíziót, a Szent Korona rádiót kapcsolta be, s az erős hanggal próbálta meg távol tartani a romákat. Rövid ideig sikerült a kísérlet, aztán újabb és újabb károkról érkeztek a bejelentések.

Kérdezem Tisztelt Miniszter Urat, hogy az elhangzottak tükrében:

1. Mikor és milyen határidővel kívánnak lépni a gazdákat sújtó károk özöne ellen ?
2. Mikor kerül a ház elé a régóta ígért cigányügyi törvény?
3. Milyen módon kívánják megoldani az őskáoszt idéző cigányügyet?

Várom érdemi válaszát!
Budapest, 2013 . június 13 .
Tisztelettel:

Magyar Zoltán
Jobbik

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kepviselofunky.blog.hu/api/trackback/id/tr975381766

mrZigi 2013.08.12. 16:32:37

Hát igen, a tények, azok a mocskos megmásíthatatlan tények ...

Sátán meg a Jocó 2013.08.12. 16:32:37

Zseniális.

Sok időbe tellett?

Kennysp2 2013.08.12. 16:32:37

Ez most kivételesen inkább a posztoló gyökérségét fejezi ki.
süti beállítások módosítása