Képviselő Funky

Az Index seggrepacsi-ügyi szakblogja.

Bemószerolásokat, életveszélyes fenyegetéseket, trükköket és főleg jó tippeket a kepviselofunkyKUKACgmailPONTcom cimre várunk.


Az igazi Képviselő Funky

Friss topikok

Címkék

Linkblog

Vadai Ágnes nem csinált botrányt

2013.09.10. 23:47 haaszj

Pedig szeretett volna, vagyis remélte, hogy lesz. 

A Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció jászsági hősnője a köztévében szerepelt, az Estében az egy ideje nemtelen támadások egész sorát elszenvedni kénytelen Obersovszky Péter vendége volt. Ki ne emlékezne: Obersovszky készítette azt az alákérdezős emberi hangú interjút a plagizáláson kapott, és ebbe később belebukott Schmitt Pállal, amin azóta mások mellett a kazah, azeri, fehérorosz és észak-koreai állami tévétársaságoknál oktathatják a Közszolgálat igényesen tantárgyat.

Vadai és a DK gyorsan kapcsolt, és a tavaly márciusi (!) interjú díjazására létrehozták az Arany Mikrofonállvány díjat. Amit a politikusnő kedden akart átadni az Estében a másfél évvel ezelőtti teljesítményért.

A műsor felvételről ment, Vadai azt mondta, nem is tudta, adásba kerül-e. Az ATV-nek ezt mondta:

Vadai elmondása szerint az interjú végén a műsor szerkesztője odalépett hozzá és közölte vele, hogy a köztévé nem az egyéni performanszok helye, így az interjút meg kell ismételni. Vadai erre azt felelte, hogy vagy így kerül adásba az interjú, vagy sehogy.

Végül is adásba került, de akkora botrány sem volt, mint hogy ha Illés Zoltánt nevezték volna ki az új esélyegyenlőségi és nőjogi miniszterré, Varga István és Balogh "Vakkomondor" József államtitkárokkal.

Vadai rögtön a beszélgetés elején hozta fel, hogy hozta az Arany Mikrofonállvány-díjat átadni, a kamera az ő szigorú arcát mutatta, azt nem lehetett látni, Obersovszky hogyan reagált. Hangban is csak annyi hallatszott, hogy Vadai monológjába közbevetett egy „köszönöm”-öt semleges hangon, majd amint a politikus elmondta, amit akart, továbblendült zökkenőmentesen az előre tervezett témára. Majd az interjú végén bejelentette az adás végét, elköszönt. Utána a vége főcím alatt mintha látni lehetett volna még elhomályosítva, ahogy egymáshoz lépnek, talán ekkor történt az átadás, de ezt már nem lehetett rendesen látni, vége lett a műsornak.

Reméljük, a DK folytatja a gerillakampányt, és ha már keddi közös bajnais-mesterházys rettegésről lemaradtak, jövő hétfőn átadnak Kövér Lászlónak egy törvényerejű rendeleti kormányzásba csavart kötelet.

18 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kepviselofunky.blog.hu/api/trackback/id/tr175506666

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hefe 2013.09.11. 09:16:31

valoban kicsit szarnyaszegett probalkozas volt, de legalabb megprobalta.
Az ellenzek csak ul a seggen, egyedul a DK akciozik. Sot egyre tobbet fognak, mert be akarnak kerulni jovore a parlamentben, akar egyedul is.

Leonard Zelig 2013.09.11. 09:17:27

Vadai Ágnes szerintem simán lenyomná a gizda unterfoskyt szumóban, az látványosabb lenne.

toportyánzsóti 2013.09.11. 09:17:41

Fityusz káderek vagy eszetlen barmok,vagy komcsi bértollnokok.Még államelnököt is volt pofájuk volt komcsi rezsimszolgából vagy kollégista haverból csinálni!Tapsikoljatok tovább ezeknek a gyilkos narancsmaffiózóknak.

Tüntess az orbáni diktatúra és simli ellen! 2013.09.11. 09:17:48

Gyerünk DK, még több tényfeltáró anyagot, videót, riportot!

ORBÁNT EL KELL ZAVARNI!

belgabela 2013.09.11. 09:17:58

Vadai Ágnes a maga tajparaszt stílusával (amivel a kevés IQ-t próbálja palástolni, pedig a hang nem pótolja az intelligenciát), hála istennek lejárt lemez.

És, az sem baj, ha élvezettel cenzorkodtok, mint a szovjetek alatt, elég nekem, ha ti elolvassátok, mi az átlagember vélemény a bandátokról.

felcsutisuttyo 2013.09.11. 09:18:04

OBERFOSDKI-nak AZ ARANY SEGGNYALÓ NYELV DÍJAT KELL KAPNIA!!!!

falazodesyka 2013.09.11. 10:04:57

Vadai egy buta senki. Egyébként is aki Gyurcsány mellé szegődig az igen hülye.

emberbarát 2013.09.11. 10:24:19

Jöjjön a JOBBIK és tegyen rendet ebben a politikai,gazdasági,erkölcsi és etnikai fertőben!

lajafix1 2013.09.11. 10:39:07

jászsági? tényfeltáróan szeretném ezt a hazugságot cáfolni! KUNSÁGI!

evelynn 2013.09.11. 12:19:32

Bírom, amikor olyanok mondanak véleményt Vadai IQ-járól, akik a fasorban sincsenek. Azok IQ-járól mi a véleményetek, akik nem képesek józan, önálló gondolatokra, hanem csak vég nélkül szajkózzák a leckét, melyet pártfeladatul kapnak? Igen, rólatok van szó... (Tisztelet az 1-2 kivételnek itt.)

Démonmac1 2013.09.11. 15:14:02

@emberbarát: Ha ez a veszély fennállna, akkor inkább Orbánra fogok szavazni, mert inkább a mutyi, mint a náci söpredék.

randomuser1 2013.09.11. 15:17:51

Kikezek, voltak ikszfaktorban?

Kaja Ibrahim 2013.09.11. 15:17:59

@falazodesyka: Vadai szerinted egy buta senki, persze 6 nyelven beszél és egy IQ versenyben 6x megeszi a kiflievő, feltupírozott fogsorú Selmeczi Gabriella nevű szenátorasszonyt.

poor 2013.09.11. 15:18:03

@falazodesyka:
Úgy látom a fityiszes bértolnonkok válaszolnak egymásnak! Aki Orbán mellé szegödik az a leghülyébb ebben a kies országban. A fidesz LOP, CSAL, HAZUDIK.

Girhes Joe 2013.09.11. 15:18:07

@Hefe:
Jaja, akciózzanak csak, annál röhejesebbek lesznek. Úgy kell a DK a parlamentbe mint a vadai rosseb. :D

AK76 2013.09.17. 12:15:20

@Kaja Ibrahim:

Azért lenne IQ bajnok mert Gabikát megszorongatja?
Tudod hogy van ez,vakok közt félesz...izé,félszemű a király...

Szúrófény 2013.09.17. 12:15:21

Ágika maga a botrány! Addig jó nekünk, amíg ő a párt "esze"! Milyen gyenge lehet a többi?

Karipapa01 2013.09.17. 12:15:21

Ez az überszopdki Gyurcsánynak is gátlás nélkül felnyalt volna ádámcsutkáig, ha Fletó lett volna akkor a miniszterelnök. Érthetetlen, hogy a riporterek, újságírók társadalma eddig miért nem vetette ki magából ezt a "tényfeltáró" Tálentumot.
süti beállítások módosítása