Szekeres Imre friss kampányvideóval jelentkezett. A honvédelmi miniszter a jászsági felújításoknak állít emléket: buszmegálló, játszótér, iskola, rámpa, rendelő (egészségház), illetve bicikliút látszik a hó alatt a kisfilmben. Illetve Szekeres, aki felvesz egy táskát. Szili Katalin tavaly pulóverért hajolt le.
A klipben nem erőszakos a politikai mondanivaló, az MSZP logója fel se tűnik, szöveg sincs, csak lüktető technosított folk. Az egyetlen apró és kedves utalás a politikára, hogy a képeken megjelenő települések egyéni képviselőjelöltje is feltűnik néhány pillanatra.
Szekeres Imre 1994-ben nyert itt először mandátumot, és ugyan most már évek óta a hadügyeket viszi a kormányban, a filmen jól látszik, hogy megfordul választókörzetében, akkor is, ha nagyon be van havazva.
Szekeres az a férfi a filmben, aki 2:30-nál felveszi egy hölgy elejtett táskáját, és kedvesen visszaadja neki.
Tavaly tavasszal feltehetően ugyanez a stáb már forgatott egy kampányvideót Szili Katalinnak. Az Országgyűlés akkori elnöke Pécsen indult a polgármesteri székért éppen. Abban a filmben sincs se szöveg, se pártlogó, és abban is csak bő két perc után tűnik fel a politikus. Szili Katalin abban a filmben a 2:10-nél egy lány leejtett pulóverét veszi fel, és adja vissza.
Kíváncsian várjuk, hogy milyen elhagyott cuccokért hajolnak még le az MSZP politikusai a következő hetekben!