Hol volt, hol nem volt, a cudar téli hidegben elindult a határban néhány szegény ember, meg néhány gazdag (vagy ahogy haragosaik mondják: kommunista), hogy a méltóságos urak elé járuljanak gondjukkal-bajukkal. Éhségmenetnek nevezték el utazásukat, ami Miskolc városától Budapestre vezet, miközben munkát és kenyeret követelnek maguknak.
Hanem aztán a méltóságos uraknak ez igencsak nem tetszett, ezért azt gondolták, megtréfálják a vándorokat. Tállai Andrást, az állam titkárát küldték Mezőkövesdre, hogy ott kenyérrel és munkával, hólapátolási lehetőséggel várja a rakoncátlankodó menetelőket. "Rajtuk nevet majd ország-világ" - gondolta az állam titkára, és hogy még jobb legyen a tréfa, kitalálták, hogy egy szondát is megfújatnak a betyárokkal. Dologidőben mégsem járja, hogy pityókásak legyenek!
Jöttek a vándorok, az állam titkára tenyerét dörzsölve várta a tréfát.
A menetben viszont ott volt a legszegényebb család legkisebb fia is, aki váratlanul azt mondta a méltóságos úrnak: