Képviselő Funky

Az Index seggrepacsi-ügyi szakblogja.

Bemószerolásokat, életveszélyes fenyegetéseket, trükköket és főleg jó tippeket a kepviselofunkyKUKACgmailPONTcom cimre várunk.


Az igazi Képviselő Funky

Friss topikok

Címkék

Linkblog

Hiába árulkodott a HÖOK

2012.02.16. 17:16 K. Funky

A Hallgatói Hálózat szerda esti bázisdemokrácia-történelmi egyetemfoglalásának még az utóélete is olyan érdekesen alakult, hogy a Képviselő Funky drámatudományi szakosztálya külön is érdemesnek tartja megvizsgálni azt.

A parádés második felvonás már kora reggel elindult azzal, hogy Orbán Viktor kedvesen lemérsékeltezte azokat, akik éppen az általa foggal-körömmel védett államtitkár lépései ellen tüntettek, és azt mondta, örül, hogy a diákok hallatják a hangjukat.

Erre már önmagában is felkaptuk volna a fejünket, de az különösen szórakoztató benne, hogy a hatalom, hm, legendásan óvatos kritikusai, a HÖOK képviselői akkor miért rohantak a tanárnak mutogatni a jeles magatartásbizonyítványukat és jelenteni, hogy Hahácska a másodikból rossz fát tett a tűzre, ha a tanár is csak atyaian kuncog, hogy ő még nagyobb kópé volt akkoriban, mint Hahácska?

Az ELTE EHÖK már az egyetemfoglalás közben is paródiaszerűen erős KISZ-ízű közleménnyel járult hozzá a szórakozáshoz. A tempóból csütörtökön a HÖOK sem adott alább. ‘Azt nem tudja, hogy a Hallgatói Hálózat milyen alapon szerveződik, ugyanakkor minden felsőoktatási intézményben - a demokratikus értékeknek megfelelően - mindenkinek lehetősége van az évente megtartott hallgatói-képviseleti választásokon megméretnie magát. Ennek megvan a törvényes útja, és a hallgatók többségi támogatásával lehet cselekedni’ - mondta Nagy Dávid HÖOK-elnök, mi pedig elismerően emeltük fejünk felé a lódenkabátunkat.

De a diákok oldalán sem múlt el cselszövés nélkül a másnap, sőt, itt egyenesen Shakespeare vette a kezébe a szálakat. Szerda délután robbant a minibotrány, hogy Hoffmann Rózsa saját állítása szerint nem magától akart volna felszólalni, hanem azért, mert Erdész Ábel megkereste a HaHától - csakhogy a HaHa azt állította, nincs ilyen nevű tag a szervezetben.

A Képviselő Funky birtokába jutott csütörtökön a levél, amit Erdész Ábel írt a szervezetnek, és amiben töredelmesen bevallja, tényleg megkereste Hoffmannt a szervezet nevében, de csak jót akart ezzel, bár most már megbánta. Sok hűhó semmiért!

És mielőtt vastapssal zárult volna a második felvonás, a zöld manó is bedobott egy poént - Vágó Gábor, az LMP képviselője elmondta a hvg.hu-nak, hogy bár hivatalosan nem vettek részt a rendezvényen, csak magánemberként, a tüntetőknek szétosztott, pártlogó nélküli, de erősen az LMP dizájnjára hasonlító táblákat a párt biztosította. Aztán kajánul hozzátette, ezzel nem támogatták az akciót.

Függöny.

83 komment · 4 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://kepviselofunky.blog.hu/api/trackback/id/tr244119820

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: „Korrekt, fair rendszer” 2012.02.17. 12:01:18

  Orbán Viktor egy ma reggeli rádióműsorban a felsőoktatási rendszerrel kapcsolatban kifejezte azon véleményét, mely szerint „korrekt, fair az új rendszer". Véleménye szerint a változtatások azért szükségesek, mert Magyarország „termelési központtá...

Trackback: KacsaLeaks: Német pingvin botrány 2012.02.17. 10:13:50

Mint az a híradásokban megjelent, a német hatóságok plüsspingvint mentettek Heidelbergben. Mint kiderült nem teljesen igaz ez a hír sem. A kiszivárogtatott információk szerint Heidelberg egy titkos laboratóriumában genetikai kísérletek zajlottak és ...

Trackback: Tanfoglaló 2012.02.17. 08:27:39

Budapesti egyetemisták sikeres egyetemfoglalásukat követően megalakították az MHSZ-t, a Magyar Hoffmanntalanító Szövetséget. Céljaik között meghatározták, hogy amíg Hoffmann Rózsa nem enged a követeléseiknek, addig hetente elfoglalnak egy egyetemet, fő...

Trackback: Az ELTE HÖK felajánlja segítségét a teremhasználathoz 2012.02.17. 00:49:19

ELTE HÖK szándéka, hogy az esetlegesen következő hallgatói fórumok kezdeményezőinek a teremhasználati engedélyek intézésében segítséget adjon. Az ELTE HÖK támogat minden olyan kezdeményezést, amely a hallgatók közéleti aktivitásának növelésére, a ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Foltos Gatya 2012.02.16. 18:04:08

A HÖOK mint egy igazi áruló szervezet úgy viselkedett,szégyen!
Viszont jól működik az állami besúgó és gondolatrendőrség hálózat az iskolákban!

Remélem a fiatalok nem adják fel és kiállnak az érdekeikért és beszaratják kissé a hatalmat!

Annak a sok fiatalnak,akik nem mentek el tegnap a hideg,meg a du sorozatok miatt üzenem:
Ti is ráfogtok pacsálni,ha hagyjátok magatokat!

antalgergo 2012.02.16. 18:20:12

Ennyit a hallgatói összefogásról. Nem értem, hogy nem köpi le magát a HÖK, Nagy Dáviddal az élen.

malátabáró 2012.02.16. 18:25:59

Ez ERROR 404: "csakhogy a HaHa azt állította, nincs ilyen nevű tag a szervezetben" --> hogy lehet valaki tag egy mindenhonnan összeverődő, ad hoc társaságban, mely mögött semmilyen szervezeti háttér nem áll? Ezért sincsenek HaHa vezetők, csak feltörekvő arcok.

Ha tényleg nyilatkozott valaki Funkynak, akkor sajnos az a HaHas arc sem jobb, mint a többi mindent eltusoló primitív politikus.

Piraeus 2012.02.16. 18:31:37

Kedves K. Funky felkészültségből megbuktál.

Azt írod:
"A HÖOK már az egyetemfoglalás közben is paródiaszerűen erős KISZ-ízű közleménnyel járult hozzá a szórakozáshoz."
Az nem a HÖOK volt. Mint ahogy te magad linkeled ez ELTE Egyetemi Hallgatói Önkormányzatának közleményét.
Ez tehát nem a HÖOK (Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája), hanem az ELTE Egyetemi Hallgatói Önkormányzata.
Tudod, ahogy azt a neve is mutatja, amit te magad írtál le...

Egyértelmű, hogy fogalmad sincs mi az a HÖOK, mi a viszonya az ELTÉ-sekhez, és így ekézed őket valami miatt amit nem ők mondtak.

Kb. olyan ez, mintha nem tudnál különbséget tenni egy kerületi és a budapesti önkormányzat között, és az első hülyesége miatt a másodikon gúnyolódnál.

A blog amúgy jó, de a színvonalra azért illene figyelni, mert még a végén posztolok rólad a Magyar Blog Funky blogon...

engem gyíkká változtatott 2012.02.16. 18:37:48

"A mai napon Egyetemünk több, mint 375 éve alapvető tevékenységeit, az oktatást és a tudomány művelését zavarták meg illetéktelenek. Az ELTE Hallgatói Önkormányzata elítéli, ha bármilyen csoportosulás a véleményét oly módon szándékozik kifejezni, amellyel társadalmi normákat sért."

Retro hangulatú nyilatkozat.

A pajtások nyilvánosan kiállnak Rákosi pajtásért.
Ellenállnak az imprlrlistáknak a hallgató pajtásak.

Gyáli úr 2012.02.16. 19:02:20

Marhaság. 2006-ban elképedve figyeltem az egyetemen, ahogy a tinglitangli, mindenbe szarunk bele egyetemisták egyáltalán nem is foglalkoztak azzal, hogy dolguk lenne az utcán, az egyetemen, a parlamentben. Egyszer megemlítettem a folyosón, hogy ideje lenne szerveződni, és az egyik raszta lány lenácizott, majd elkezdett szervezni egy szemétszedő csoportot, akik "takarítanak a csőcselék után", de senki se figyelt rá, úgyhogy visszament a büfébe.

Azóta nem sokat várok az egyetemistáktól, főleg nem az LMP-szavazóktól meg "millásoktól", HaHaHa.

engem gyíkká változtatott 2012.02.16. 19:02:35

@Piraeus: "Kb. olyan ez, mintha nem tudnál különbséget tenni egy kerületi és a budapesti önkormányzat között, és az első hülyesége miatt a másodikon gúnyolódnál. "

Én nem tudok. Ugyanaz a típusú csúszómászó ül mindkettőben. Miért, hol lopnak többet? A pestire tippelnék.

A HÖK-ök meg köztudottan ilyen politikai hernyóképzők.

Orbán a magyar nép ópiuma! 2012.02.16. 19:04:46

@Gyáli úr: A csőcselék után tényleg takarítani kellett, ez tény.

Orbán a magyar nép ópiuma! 2012.02.16. 19:05:33

Sok balfasz egy rakáson.
Cohn-Bendit, na ő tudta, hogy kell érdeket érvényesíteni 68-ban!
Ezek meg itt töketlenkednek.

Gyáli úr 2012.02.16. 19:06:31

@Orbán a magyar nép ópiuma!: Jaj, már megint itt vagy? A Szomszédok végén okoskodj, sicc.

Konok Péter 2012.02.16. 19:17:36

"...Egyszer megemlítettem a folyosón, hogy ideje lenne szerveződni, és az egyik raszta lány lenácizott..." Úgy tűnik, igaza volt. A HÖK-től pedig ezt vártuk - a HÖK gazdája is ezt várta tőlük - tehát a HÖK kiválóan működik, és megfelel minden elvárásnak!

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.02.16. 19:28:39

@Gyáli úr: Hát igen.. Szoci fanok vagy náciznak, vagy csürhéznek.

A Böszme az szent és kész. Ellene tüntetni vétek, és aki ellene tüntet az nem is demokrata, hanem náci, így aztán rommá is verethető karhatalom által.
Ennyit ér a szocik demokráciája.

makacs szennyeződés 2012.02.16. 19:39:26

@Trompf: aki tehát lenácizza a zsidógyőlölőket, az szoci. vagy libsi. vagy zsidó. vagy is-is. aki meg igaz magyar, az utálja a zsidókat. de nem úgy utálja, ahogy a nácik utálják, máshogy utálja, tehát őt lenácizni sértés. és ez a három agysejt zörög a fejedben, mint egy babacsörgő.

frikazojd · http://kocs.ma 2012.02.16. 19:39:41

a HÖK már az én időmben is csak egy beltenyészet volt, egy rakás úrhatnám seggfej. Ez azóta semmit nem változott. Szégyen, amit művelnek. aki a HÖOK-ig felszopja magát, az gyomormosást érdemelne. kénsavval.

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2012.02.16. 19:53:07

1956-ban is valahogy így kezdődött az egyetemen?

Bóvli Orbán banda takarodjatok, még van egérút!

tölgyes 2012.02.16. 20:01:58

Érdekes dolog ez. A tanárok amiatt panaszkodnak, hogy csökken a színvonal, a hallgatók nem akarnak keményen dolgozni, a kiadott diplomák értéke emiatt rohamosan csökken.

A valódi kérdés az, hogy ebben mivel lehetne elérni változást. Talán azzal, hogy az egyetemen maradást növekvőteljesíméníhez kellene kötni. Le kellene állítani a tüömeges puskázásokat és csalásokat.. Többek között úgy ahogy a Harvardon teszik. Ott a puskázó diákot saját évolyamtársai dobják fel, mert olyan éles a verseny a diplomért és támogatásokért.

nemecsek ernő áruló 2012.02.16. 20:06:52

@Trompf: Tüntetni, és lebontani a várost két külön dolog. A zavargás szót javaslom megtekinteni a szótárban.

Orbán a magyar nép ópiuma! 2012.02.16. 20:23:22

@Gyáli úr:
Mi az, hogy "már megint itt vagy"?
Majd megmondod, hol legyek, mi?
Orbanokrata reflexek.

Never 2012.02.16. 20:27:27

@Orbán a magyar nép ópiuma!: "Cohn-Bendit" - az a paprikajancsi meg hogy került ide? Az LMP vonalán, vagy hogy?

Wikipedia szerint (citation needed...) "Cohn-Bendit, a vocal supporter of Hungary's green-urban-liberal LMP party"

Tehát ha már az LMP adta a táblákat, az embereket, a politikai üzenetet, meg még a büfében megivott málnaszörpöket is ő állta, akkor talán Cohn-Bendit is eljöhetett volna, hátha eltéved a nyóckerben, aztán megkergetik a cigányok... :))

Never 2012.02.16. 20:30:58

@nemecsek ernő áruló: Mi dícséretes van abban, hogy valaki beül a kilencesbe, feltekeri a fűtést aztán baromira ellenáll.

Szegény Meszéna Gabi (gy.k. az a nő, aki az egész egyetemet működésben tartja, hogy ne essen szét az az elavult kóceráj) meg ott kell hogy strázsáljon a barmok mellett. Biztos vagyok benne, hogy ő szervezte az állami költségtérítéses helyek csökkentését, őt kell büntetni...

Ha elfoglalták volna az Egyetem teret (hidegben, hónap, szélben), ha az valami. Ez így csak a szokásos elkényeztetett belvárosi uripubi-tüntetés volt. Nyámnyila p*csök.

Never 2012.02.16. 20:34:58

@Selmeczi a buta, tolvaj, rusnya szőke nő!: "1956-ban is valahogy így kezdődött az egyetemen?"

Történelemből egyes, tessék leülni. Google jóbarátunk, megnézni, utána szájalni.

draci 2012.02.16. 20:37:29

@tölgyes: A puskázás komcsi időből maradt csökevény. Sajnos, a hallgatók fel se fogják, hogy a saját konkurenciájukat segítik, ha hagyják. Elképzelésem nincs, hogy lehetne végre megértetni velük, hogy ezzel maguknak ártanak. Sajnos, ahogy a ballibek, ezek a kommunisztikus barom eszmék is itt ragadtak. :=(

Never 2012.02.16. 20:38:05

@tölgyes: "A valódi kérdés az, hogy ebben mivel lehetne elérni változást. "

Teljesen helyes a megközelítés.

Hozzáteszem, hogy a szakmai nullák bővített újratermelése nagyrészt nem a klasszikus egyetemeken zajlik, hanem ott, ahol nagyon rá vannak utalva arra, hogy akármilyen elkeseredett, tehetségtelen, de nagyravágyó pojácát felvegyenek és végigrugdajlanak.

Az igazi rosta a munkaerőpiac - minden értelmes HR-esnek van egy rangsora az egyetemekről, és előbb vesz fel "innen" egy rite-t, mint "onnan" egy summa cum laude-t.

Riley Kestrel · http://100auto.blog.hu/ 2012.02.16. 20:48:37

Tisztelt Képviselői Funky úr!

Az egyetemi hallgatói önkormányzati választások legitimitást biztosítanak a képviselők számára. A választásokat független választási bizottságok ellenőrzik, melyről jegyzőkönyv készül (én is VB elnök voltam, tehát nem vagyok HÖK-ös). A HÖK-ök úgy törekszenek a hallgatók érdekképviseletére, hogy közben betartják az emberi viselkedés, a jó modor és a szívélyesség szabályait. Emellett persze erélyes fellépésre kerül sor, de ezt a hallgatók nem látják, tulajdonképpen nem is kell nekik. A HÖK képviselői beletörődnek abba, hogy csak pocskondiázzák őket, érdemeiket nem ismerik el. Pedig ha valaki akár csak egyszer is elővenné a szenátusi jegyzőkönyveket, látható lenne, mennyi könnyítést érnek a HÖK-ök.

Hogy mást nem mondjak, saját intézményem meg akarta tiltani az óraütközést, még a kétszakos diákok esetében is. Csak a HÖK nyomására tették lehetővé mindenki számára, hogy egy óraütközés lehetséges legyen, illetve kétszakosoknál egyedi elbírálás alapján több is. Hol volt ekkor a HaHa?

A HaHa tegnap bebizonyította, hogy tárgyalásképtelen, nem hallgat a jó szóra. Egyébként is kérdéses, hogy ki választotta meg őket? Milyen felhatalmazással bírnak? Bírják a diákok többségi támogatását? A HÖK-ök legalább bizonyíthatóan bírja ezt.

Nem vonom kétségbe, hogy egyes HÖK-ök körül vannak kellemetlenségek (Szeged, amire hivatkozva ugye az egész ország HÖK-jeiről leszedik a keresztvizet). De a HÖK-ök többséges termékeny és hatékony munkát végez, az egyetemi vezetéssel harmóniában. A munkájukat senki sem ismeri el, de igazából nem is ismerik.

A HaHa rettentően káros tevékenységet végez, olyan, mint egy elszabadult hajóágyú. Az általuk hátrahagyott romokat pedig szokás szerint a HÖK-öknek kell ellapátolniuk.

Kérem, ezt mindenki gondolja meg, és keresse fel kari HÖK-képviselőjét, hogy mivel jár az ilyen fellépés.

Csak hogy mást nem mondjak: A campusok általában fenntartanak egy helyiséggazdálkodási irodát. Itt szinte bármilyen tevékenységre lehet termet igényelni, amelyet írásos engedéllyel biztosítanak a diákok számára. Teszik ezt oktatási tevékenység esetében díjmentesen, egyéb esetben jelképes díjazásért. Ez a rendszer működik, és mindenki számára tiszta és átlátható viszonyokat teremt. Ebbe trappolt bele tegnap a HaHa. Ne legyenek kétségeink: ezek után az ilyen irányú szigorítások igénye merülhet fel az egyetemek vezetésében, ami pedig a már működő diákköröket, diákszervezeteket lehetetlenítheti el. A HaHa majd értük is kiáll, vagy továbbra is csak a saját pecsenyéjét sütögeti?

Kérem mindezek fontolóra vételét a további bejegyzések szerkesztése során.

Tisztelettel:

Egy nem HÖK-képviselő

bagir 2012.02.16. 21:02:34

Talán ha a tanulással foglalkoznának az ifjú titánok. Az állásinterjúknál, a 10 év alatt elvégzett büfétanszak nem előny, hiába pénzelte a hülye apuka.

iko75 2012.02.16. 21:22:45

@makacs szennyeződés: rohadtul jobboldali vagyok, semmi bajom a zsidókkal, cigányokkal, négerekkel, nem vagyok náci, sőt, kevesebb a közöm a nácikhoz, akár ideológiai, akár gondolati síkon, akár tettekben, akár megnyilvánulásokban, mint neked, de azért csak ugatjátok, ugatjátok, hogy nácik, antiszemiták, stb. Mert nektek ez érv.

gerywood 2012.02.16. 21:25:31

Sajnos – tisztelet a kivételnek – a HÖK a hallgatók erős kisebbsége által megválasztott szervezet, amely beépült és bizonyos módon együttműködik a hatalommal, amely jelen esetben az adott egyetem, illetve az állam vezetését jelenti. Azok, akik a mai trendeknek megfelelően elfordulnak a politikai alakulatoktól, egészségesen elfordulnak a HÖK-től mint szervezettől is. (Várom a független szakszervezetek megjelenését és a "vad" sztrájkokat is.) Természetes jelenség, hogy önálló szervezetként akarnak érvényesülni, hiszen azt látják, hogy érdekeik védelme a béka feneke alatt van. Le lehet írni lózungokat, hogy többségi támogatás, meg hivatalos képviselet, de ez marhaság. Tudsz részvételi számokat? Tudod a szavazási arányokat? Tudod mit ér az a hivatalos képviselet, amit a hatalom elismer? Haha. Igen annyit. Jaj ezen nem lehetett volna nevetni még a szóvicc blogban sem. Üzenem Riley Kestrel-nek, hogy szerintem az ő hozzászólása az, ami fenyegető, pártállami, és engem megrémít. Kérlek ne légy ennyire szervilis, de legalább ne tanítsd a gyerekeimet.

Ilya 2012.02.16. 21:42:23

@Never: Cohn-Bendit volt a '68-as franciaországi diáklázadások vezéregyénisége a Nanterre-en, úgy jön ide.
Lévén az EHÖK minden tiltakozása és szívélyessége ellenére megszavazták a felsőoktatási törvényt, logikus, hogy fellépett egy új szervezet, jól is teszik.

Never 2012.02.16. 21:53:09

@Ilya: " Cohn-Bendit volt a '68-as franciaországi diáklázadások vezéregyénisége a Nanterre-en, úgy jön ide."

Eddig még nekem is ismerős a történet. Ehhez talán az is hozzátartozik, hogy ő anarchista marxistának vallotta magát a fegyelmi bizottság előtt, tehát nem egészen értem, hogy az anarchista és az állami fenntartású intézményeket követelő nézetek hogyan jönnek össze...

Mellesleg, ha jól emlékszem, akkor Nanterre-ben nem arról volt szó, hogy melengették a s*ggüket egy tanteremben, és nyavajogtak, hogy nem megy a Net...

soberszabi (törölt) 2012.02.16. 21:55:46

csak a margóra: egy demokratikusan megválasztott HÖK hallgató ugyanúgy demokratikusan bármikor visszahívható. :)

gigacherry 2012.02.16. 22:11:30

@draci: Meg sajnos a nemzetieskedő jobbkonzolok is - sértegessük egymást, attól majd igazunk lesz.

gigacherry 2012.02.16. 22:14:13

@bagir: És ha az apuka nem tudja pénzelni? És ha csak az tanulhat, akinek van havi százezre rá, akkor mivel foglalkozzanak? Tudod, hogy miért tüntettek?

gigacherry 2012.02.16. 22:16:39

@Never: A WIkipédián már olyat is olvastam a SZületett feleségekről szóló cikk magyar változatában, hogy "XY nem akartam hogy Z báncsa a lányt" :-) Meg más érdekességeket is. :-)

Jackes 2012.02.16. 22:17:42

Mit képzelnek ezek a hülye kis pöcsök? örüljenek, hogy melegben vannak és tanulhatnak. akinek nem tetszik mehet havatlapátolni. A rendes adófizetők pénzén képzik a semmire nemjó diplomás picsákat és még nekik nem tetszik a rendszer? Na majd adnék nekik egyetemfoglalást! Höok a tököm nem kéne?

Orbán a magyar nép ópiuma! 2012.02.16. 22:22:11

@Never:
Ha most a jobboldali lakájmédia sörszagú stílusában kezdeném, azt mondanám: Ha nem lennél olyan hülye, mint a seggem…
De mivel másképp is lehet, ezért inkább így írom:
Ha nem lennél olyan egyenes és egyszerű, mint a szög, akkor az a pár szóból álló mondat, amit leírtam, nem okozna nehézséget, s tudnád értelmezni.
Mars a szombati iskolába! Van mit bepótolni.

gigacherry 2012.02.16. 22:23:17

És már én is elütögetem a betűket, bocs :-)

dant 2012.02.16. 22:24:20

@Foltos Gatya: sajnos előadáson voltak sokan. a mérnökökhöz (bár elég közel volt a gyülekező) a szele se jutott el a dolognak.

Never 2012.02.16. 22:24:24

@gigacherry: Igen, Wikipédiát idézni eredeti forrás-megjelölés nélkül nagy kockázat... Egy disszertációban pedig rosszabb, mint bolgár sportdiplomatát idézni... :))

gigacherry 2012.02.16. 22:27:04

@Jackes: Bocs, de tudod, miről van szó? Éppen arról, hogy nem teljesen biztos ám, hogy tanulhatnak. Nem kell annyira irigyelni a diplomásokat (annak idején még) mindannyiunk előtt ott volt a lehetőség. Nem biztos, hogy ha teszem azt agyműtétre lenne szükséged, akkor azt szeretnéd, ha olyan műtene meg, akinek nincs diplomája. Másrészt: A diplomások is azért tanulnak, hogy rendes adófizetők legyenek. És pont nem a HÖK tüntet egyébként.

Never 2012.02.16. 22:27:33

@Orbán a magyar nép ópiuma!: "Ha nem lennél olyan egyenes és egyszerű, mint a szög, akkor az a pár szóból álló mondat, amit leírtam, nem okozna nehézséget, s tudnád értelmezni."

Szorri, de a hiba szerintem nem az én készülékemben van. Nem gondolom, hogy bármit félreértelmeztem volna, de van véleményem és azt mondom.

Ha pedig valami nem tetszik, mindig van megoldás:

humour.200ok.com.au/image_nicebigcup.html

Liquid_Night 2012.02.16. 22:29:43

A HÖK és a HÖOK már jó ideje a legjobb esetben sem több, mint öncélú, korrupt homokozó a B-kategóriás politikuspalántáknak. Ennyi és kész...

Hallgatni kéne az idők szavára gyerekek, vagy legalább meghúzni magatokat és nem égni, mikor helyzet van...

Ilya 2012.02.16. 22:32:30

@Never: Az anarchista marxista állásfoglalás ebben a kontextusban leginkább talán a De Gaulle-ellenességet és a liberális felfogást jelenti. (A francia egyetemeket mindmáig komolyan támogatja az állam, emellett minden diák fizet, ám vállalható mértékű hozzájárulást.)
És a netnél azért komolyabb problémákról van szó jelenleg, mindenféle akcióterv nélkül elvonni a felsőoktatás költségvetésének egyharmadát, majd a diákhitel2-vel legalább ugyanekkora kötelezettséget vállalni pontosan annyira nonszensz, mint a keretszámok hoffmann-féle elosztása, a hallgatói szerződések, az egyetemek önrendelkezésének korlátozása stb.

épészmérnök 2012.02.16. 22:33:50

Miféle egyetemfoglalás? Bementek egy terembe, aztán amikor kitessékelték őket, szépen kimentek. Hol van ez egy egyetemfoglalástól? Egy percnyire voltak attól, hogy végre valami történjék, de úrrá lett rajtuk a jókislány-jókisfiú reflex, és hazamentek.
Akik pedig őket ekézik, fel sem fogják, mi a tét.

Never 2012.02.16. 22:37:00

@Ilya: Az egyetemi önrendelkezés és az eddigi támogatási rendszer eredményezte azt a lehetetlen állapotot, hogy minden logisztikai centrum meg beszerzési osztály tele van emberekkel, akiknek semmilyen gondot nem jelentene Tacitust idézni vagy egy kisebb falu teljes művelődési tervét felvázolni.

Ezzel szemben az Audi, a GM meg a Mercedes vért izzad, hogy munkaerőt kerítsen, nem is szólva a beszállító iparról, ahol gyilkolnának egy megbízható műszaki szakemberért (akár kék- akár fehér-gallérosért).

A lehetőség ott lett volna már mindenki előtt, hogy ezen változtasson, és mit csináltak? Bevezették azt az idióta Bolognát.

Tehát most már félig képzett bölcsészekkel is lehet raktári logisztikát csináltatni, nem csak teljesen képzettekkel.

Na bravó.

A keretszámok csökkentése nem a pénz miatt kellett IMHO, hanem azért, hogy ne menjenek az emberek művelődésszervezőnek, rekreációs szakra meg jogásznak - MERT AZ MOST NEM KELL. Van elég. Pár évtizedig.

Orbán a magyar nép ópiuma! 2012.02.16. 22:37:04

@Never:
Ne tereljünk már! "68-ban" - ennyit kellett volna megérteni.

Never 2012.02.16. 22:40:00

@Orbán a magyar nép ópiuma!: " "68-ban" - ennyit kellett volna megérteni." - sem a 68-as, sem pedig a mai Cohn-Bendit-nek (a kettő alapvetően különböző személy, ezt szögezzük le...) semmi köze nem lett volna ehhez a bohócparádéhoz.

A 68-as kiröhögi őket, mert puhap*csök, a mostani pedig elkerüli, hogy együtt láthassák velük, mert nincs leegyeztetve a pártpolitikai vonalával a demonstráció (az LMP nem támogatta őket nyíltan).

Mit kell ezen még érteni?

Orbán a magyar nép ópiuma! 2012.02.16. 22:43:08

@Never:
Tudod te (meg mindenki, aki elolvassa)nagyon jól, mi a lényeg (a diákok érdekérvényesítésének hatékonysága), csak most próbálod magyarázni a bizit.
Nem megy, nyugodj bele. ;)

Never 2012.02.16. 22:50:10

@Orbán a magyar nép ópiuma!: DIÁKOK ÉRDEKÉRVÉNYESÍTÉSE... MUHAHAHAHA...

Magyarázd ezt olyannak, aki nem volt a HÖK-ben. Ha voltál benne, te is tudod, ha meg nem, akkor nem rontom el a mesét, mert talán még a Télapóban is hiszel...

makacs szennyeződés 2012.02.16. 22:54:55

@iko75: ugye, ugye, "nektek".

melyik lettem a "nektek" közül? melyik agysejtedbe tettél bele? a szociba? vagy szemét libsi vagyok?

"rohadtul jobboldali vagyok, semmi bajom a zsidókkal"

így van, ez így lenne normális, ha nem ez lenne a ritka kivétel. viszont látod, akinek a zsidógyőlölet nem jelent jobboldaliságot, hanem mást jelent, azt te is beteszed szépen a "nektek" fiókba.

csak azt nem értem, hogy miért sértő a "náci" jelző annak, aki viszont - veled ellentétben - nyíltan antiszemita. te érted?

Ilya 2012.02.16. 22:57:53

@Never: Miután arról nyilvánvalóan fogalma sincs, mit jelent az egyetemi önrendelkezés fogalma, ettől tekintsünk is el (bár nem válna kárára ez a tudás).

Hozzászólása többi része pedig kiválóan példázza, pontosan mi is az, ami elfogadhatatlan és irritáló a kormány hozzáállásában. Nyilvánvalóan több mérnökre van szükség, mint klasszika filológusra. De. Közgazdászból mért csak (mért pont) 250 kell? Mihez kezdenek a természettudományos végzettségűek? Én már láttam élőben pl. fizikust, beszéltem vele az elhelyezkedési lehetőségekről, hát nekik sem egyszerű. Hogyan oldja meg a kormány, hogy a bölcsész karok kis tanszékei ne haljanak meg (igenis szükség van x db művészettörténészre meg x db filozófusra is évente)? A tanszékek fúziójára van szükség? De hogyan? Fél év alatt pláne hogyan? Mért nem fizet mindenki tolerálható mértékű tandíjat? Minek röghöz kötés (amely paragrafus nyilvánvalóan a leendő orvosok miatt született meg)? Hogy az égbe gondolják, hogy a 2%-os kamatú diákhitel2 kevésbé segíti államcsődbe az országot, mint a felsőoktatás jelenlegi finanszírozása? Mi az, hogy az állam elengedi annak a hitelét, aki állami szférában helyezkedik el?

Folytathatnám a végtelenségig. Az egy dolog, hogy egy tüntetésen nem lehet összetett mondatokat kiabálni, de nem arról szól sem az HÖOK, sem a HAHA tiltakozása, hogy képezzünk még 100 000 művelődésszervezőt Kaposváron, hanem arról, hogy jó reformhoz konzultáció (és idő) kell.

Orbán a magyar nép ópiuma! 2012.02.16. 23:11:16

@Never:
Még az is elképzelhető, hogy Cohn-Bendit sem volt HÖK-tag…

Egyébként már biztos feltűnt, hogy kb. ugyanarról beszélünk.

Reggie 2012.02.16. 23:20:43

@gigacherry: Azert tuntettek, mert a buktacokrozo szakok allami tam. letszamat csokkentettek, de szerintuk meg sok cukrozatlan bukta van (, pedig nincs).

Never 2012.02.16. 23:23:39

@Ilya: "Miután arról nyilvánvalóan fogalma sincs, mit jelent az egyetemi önrendelkezés fogalma, ettől tekintsünk is el (bár nem válna kárára ez a tudás)."

Szerintem nem érdemes vitát sértéssel kezdeni - folytatni - befejezni, mert az legfeljebb hiányzó érvekre vagy rossz modorra utalhat, és remélem, egyik sem áll fenn.

Az egyetemi önrendelkezés elméletével és gyakorlatával is nagyon is tisztában vagyok, nem egy napot töltöttem el a TO-n vagy a Dékáni Hivatalban (nem is kettőt...)

Az egyetemi önrendelkezés jelen formájában Magyarországon működésképtelen, mivel a finanszírozás módja által ki van szolgáltatva a mindenkori kormányzat kényének-kedvének.

A csökkenő támogatott helyek számával - reményeim szerint - megindul egy egészséges függetlenedési folyamat az "állami csecs"-től, amely aztán meghozhatja a tényleges egyetemi önrendelkezést.

Never 2012.02.16. 23:25:00

@Orbán a magyar nép ópiuma!: "Egyébként már biztos feltűnt, hogy kb. ugyanarról beszélünk."

Nekem nem a tartalommal, hanem a stílussal van a bajom. Nem tudom, hogy abban tudunk-e közös nevezőre jutni - meglátjuk, van még elég fórum és elég kommentelhető cikk...

Kusics Iván · http://pinguinekszigete.blog.hu 2012.02.16. 23:34:57

furcsa, én ezekkel a HÖK-ös (pont ELTÉ-s) idióta, csúszómászó, magát homo erectusnak képzelő australopithecus csürhével a gólyatábor első napján már annyi összevesztem, hogy a velük való kapcsolattartásom a nullára csökkent. és mégis elvégeztem az egyetemet. a tanulmányi osztály az, ami segít a diákokon, a hallgatói kiszek csak arra valók, hogy okoskodjon pár félhülye banánzabáló homo nemhabilis, és azt meghallgassa néhány habil. wannabe, tanársegédnek álcázott törtető félművelt féreg. a szoctámot el tudja osztani a TO is, a buzi animátortáboraikra meg lófasz jár, nem közvetetten költségvetési támogatás.

hogy rohadnátok meg mind a pokolban, rohadt mocskos kiszes fattyak.

ja a Haha az meg nevében él, de még ott is haha. a gyurcsányos kisz is kisz, kölkök, ne más színű masnit kössetek a szarra, hanem húzzátok le a vécén végre már - magatokkal együtt.

die KISZ, die.

Ilya 2012.02.16. 23:41:26

@Never: Az a kijelentés, amely szerint az egyetemi önrendelkezés az oka annak, hogy bölcsésztúlképzés van, sajnos nem arra utal, hogy tisztában lenne az autonómia értelmével.
Boldogabb országokban is hozzájárul az állam az egyetemek finanszírozásához anélkül, hogy megsértené az autonómiájukat (említettem pl. Franciaországot) - ha mégis, akkor balhét csinálnak az illetéksek. Az, hogy mi az ideális arány a piaci szereplők, az állam és az önfinanszírozás (=szülők, hitel) között, önmagában elég problematikus kérdés, amivel foglalkoznak is a hallgatói szervezetek.

Egyébként miután legalább 4-5 kérdést megemlítettem, amely miatt önmagában elfogadhatatlan az új felsőoktatási törvény, esetleg átgondolhatná azokat is, mivel a képzési szerkezet megváltoztatásával önmagában senkinek nincs baja.

Never 2012.02.16. 23:46:02

@Ilya: A képzési szerkezet megváltoztatásával minden olyan tanszéknek, karnak és egyetemnek baja van, amely kevesebb pénzt kap. Egy nyamvadt tanszéki adminisztrátori helyért is vérre menő küzdelmek vannak, nemhogy több száz vagy ezer államilag finanszírozott helyért.

A mai magyar felsőoktatást sajnos a pénzhiány formálja, és mindenki a pályázatokat és az állami normatívát lesi. Nincs az a kultúra, mint szerencsésebb történelmi sorsú egyetemeken, ahol részben a civil felajánlásokból, részben pedig a minőség ellenében jogosan kért tandíjból megy a finanszírozás nagy része.

A felvetett, az átmenet hiányával és az idő szűkösségével kapcsolatos problémák valósak és megoldatlanok. A pénz viszont elfogyott, a szakemberek kellenek. Talán ha a felsőoktatásunk politikai szereplői nem egymás ekézésével töltötték volna az elmúlt másfél évet, akkor most jobban állnánk. A rektorok meg behúzzák fülüket-farkukat és remélik, hogy elvonul a vihar. Ennyit a nagy önrendelkezésről...

Ilya 2012.02.17. 00:07:47

@Never: Na igen, itt egy reform, ami a pénzhiányról szól, erre az állam legalább ekkora kötelezettséget vállal a diákhitel2-vel. Nem nehéz kiszámolni, hogy a jelenlegi jegybanki alapkamat mellett mekkora összegről van szó csak egy átlagos diák esetén mondjuk 10 évre. Ez az összeg akkor is óriási, ha mondjuk a térítéses hallgatók 30-40%-os csökkenésével számolunk. Tehát, ha az állam annyit csinál, hogy rövidtávú kötelezettségeit átváltja hosszúra, közben pedig a rendszer még működő egységeit végzi ki, az elfogadhatatlan.

Azzal pedig, hogy eddig sem igazán volt konzisztens oktatáspolitika, normális akkreditációs rendszer, hogy a munkanélküliség bújtatására használta az első Orbán-kormány (aztán a többiek is)a felsőoktatást, hogy állami dolgozók nem releváns diplomáért is diplomás alapfizetést kaptak (úgy rémlik, hogy pl. a művelődésszervező szak karrierje ekkor ívelt fel), véleményem szerint - bár közvetve - szintén az egyetemek önrendelkezését sértette a mindenkori magyar kormány. Ennek durvább, közvetett formáit, mint a dékánválasztással kapcsolatos ötleteket, a meg nem valósult, központosított TVSZ módosításokat vagy a HÖK (sajnos olyan, amilyen) képviseleti lehetőségeinek csorbítását szintén nem lehet elfogadni, mert ezek csak még tovább gyengítik az autonómiát.

Talán elvárható lenne, hogy a Nemzeti Erőforrás Minisztérium képes legyen hasznos és releváns munkát végezni, ha pedig nem teszi, ne fogadjunk már el a ,,több mérnök kell, csak a bölcsészek rinyálnak"-jellegű ultima ratiot, mert ez egyszerre szomorú és felháborító.

Riley Kestrel · http://100auto.blog.hu/ 2012.02.17. 01:07:35

@gerywood:

Tisztelt gerywood!

"Tudsz részvételi számokat? Tudod a szavazási arányokat? Tudod mit ér az a hivatalos képviselet, amit a hatalom elismer?"

Igen, tudok részvételi számokat, mivel a karomon minden egyes szavazatot én (és a bizottság többi tagja) számolta meg személyesen.

Éppen ezért azt is tudom, hogy az egyetememről származó prominens hahás személyiségek SOHA nem is indultak a HÖK választásokon. Előttük állt volna a lehetőség, hogy szabályozott keretek között képviseljék a hallgatók érdekét, de nekik ez eléggé kényelmetlen volt.

Csináltak inkább egy szervezetet, ahol mindenki úgy táncol, ahogy ők fütyülnek. Persze, a HÖK-re vonatkozó anyagi és jogi felelősség nélkül. Így persze könnyű.

Sajnálom, hogy nem írhatok neveket és konkrét adatokat, de megmondom őszintén, félek a HaHától.

terrorjony 2012.02.17. 06:41:18

na, még lehet kommentelni? mikor tiltják már be?

morpheus64 2012.02.17. 07:19:58

1998-ban a Pécsi egyetem Szenes klubjának üzemeltetése érdekében tárgyaltam az ottani Hök vezetőkkel. Fital koruk ellenére nem kerteltek sokat az alábbiakat mondták:
üdítős, sörös támogatás az övék, ők tárgyalnak erről a beszállítokkal, én pedig adok nekik havi 400-at 3 kizárólag az ő tagjaikat alkalmazhatom a büfében, felmondani pedig csak az ő belegyezésükkel....
Egy évig csináltam így, majd jöt valaki, akiből még ennél is többet tudtak kisarcoloni és már fel is mondták a szerződést. Megjegyzem az egyetemmel kellett szerződni, ahol a dékán ennek a kivitelezési jogát átpasszolta a HÖK vezetően, így kvái azt történt, amit egy taknyos diák diktálni akart a saját zsebére.
Tudom ez több mint 10 éve volt, de gyanítom a helyzet most sem jobb, ma is a különböző hallgatói szervezetek vezetői pont úgy működnek mint a politikusaink, zsebre.

bagir 2012.02.17. 08:03:52

@gigacherry: Én anno állami ingyenes formában tanultam, igaz akkor az első félévet nem lehetett ismételni, kirúgták az illetőt. Mi sem voltunk angyalok, de nem 7 év alatt végeztünk egy hároméves főiskolát. Akkor még ez a kredittökölés nem volt, pedig, a gaz kommunisták uralkodtak.
Gyermekem nem tanult olyan jól, költségtérítéses helyen tanult, levelezőn. Jaaa, hogy mellette dolgozott, sok kedves elfoglaltságát időlegesen fel kellett függeszteni?
Nagyon is jól tudom, hogy miért tüntetnek a titánok tisztelet a kivételnek: folytatni szeretnék a tökvakarást és a bulizást.
Hát nem vazze, aki jó eredményt ér el, az tanul ingyen, aki nem az fizet érte.
Ismerős körben is van olyan hülye, aki 8 éve pénzeli a kedves gyermeke lógását, ivását, narkózását.

R. · http://macskanyelv.freeblog.hu 2012.02.17. 08:19:45

@Riley Kestrel: uramjézus, belőled fiam -hiába választottál ilyen csodaszép autónevet - a legkíválóbb bürokrata lesz széles e hazában:)

LAVÓRVAGÁNY 2012.02.17. 08:30:36

A hök nem köpi le magát, mert mind ilyenek. Nekik nem tűnik fel, szerintük nem gáz, mert megszokták, hogy segget nyalnak, hogy hátba szúrják a másikat.
Egy ideje azt csinálom már, hogy amint egy ismerősöm belép a hökbe, küldök neki egy részvétlevelet, és addig köszöntem neki. Nem viccelek. Sajnos.
Patkányok mind, a legaljasabb fajtából. És lehet jönni azzal, hogy nem az összes hökös ilyen, de ha valaki nem ilyen, nem marad a hökben.

Kotkodus 2012.02.17. 08:58:02

@iko75: sajnos a fideszesek jelentős többsége álszent rasszista, antiszemita. a polgári körökben, családban, "megértő" barátok között szídják a zsidókat, a cigányokat, a melegeket, azonban amikor nyilvánosan megkérdezed őket, akkor a többség letagadja... (az üde kivétel ne vegye magára!)

"a képmutatás a bűn tisztelgése az erény előtt"

további szép napot!

kosher gázkamra 2012.02.17. 09:01:48

Túl van spilázva a sztori. Tüntetgettek kicsit, aztán hazamentek. Ez így megyen a demokráciában. Vagy nem?

Kotkodus 2012.02.17. 09:03:56

@Riley Kestrel: viszonylag tájékozottnak tűnsz höok ügyben. megkérdezhetem, hogy mi a höok hivatalos álláspontja a fizetős felsőoktatás intézményével kapcsolatban? lesz höok tüntetés?

megkérdezhetem azt is, hogy mi volt ez az álláspont a 2008as népszavazáskor (amikor pár milliárdot elköltöttünk fidesz kezdeményezésre, amely megakadályozta akkor a tandíj bevezetését)?

gigacherry 2012.02.17. 09:09:39

@bagir: Én államilag támogatottba jártam, mégis dolgoznom kellett mellette, mert még a "lógásomat" sem tudták finanszírozni a szüleim (vidéki városban tanultam). Egyszakos bölcsész voltam, az egyetem mellett tolmácsoltam, fordítgattam, harmadéves koromra már majdnem annyit kerestem így, mint a pedagógus édesanyám. Negyedév és ötödév alatt végig egy irodában dolgoztam, és csak heti két napon jártam be a suliba. Ennyit rólam. Ja, mi is tüntettünk annak idején a Bokros-féle "tandíj" ellen. :-) És persze rengeteget buliztunk.

Kotkodus 2012.02.17. 09:20:07

@bagir: nem a fizetős rendszerrel van gond önmagában. a gond a keretszámok kialakításával, az érintettekkel való egyeztetés teljes hiányával van, ami ellen egy magára valamit is adó érdekképviselet fel kell, hogy lépjen. felülről irányított változatatások ritkán sikeresek...

továbbá az is eléggé képmutató és cinikus, hogy 4 éve még népszavaztunk a tandíj ellen több milliárdért, hogy kormányra kerülve bevezessük azt...

biztos sokat változott a gazdasági helyzet...

Yumurdzsak 2012.02.17. 09:45:31

@Riley Kestrel: óraütközés. nagyon kemény ügy. közben meg tízezrek nem férnek hozzá az oktatáshoz. mert a hök annyira önfeláldozó,h elsírom magam. ismertem egy kari hök elnököt, mindegy,h melyik egyetemen, akinek átlagban napi 8000 forint kiadásról rendelkezett, amiről nem kellett számlával elszámolni. ez elég jó fizu.

vagy ott van a bce, ahol a hök elnök parti szervező cége 1 forintért bérelte a közgáz pincét. aztán ne csodálkozzunk, ha a hök nem szervez tüntetést. a hahát nem választotta senki, mert mi magunk vagyunk!

@kosher gázkamra: de legküzelebb nem biztos,h hazamennek

Riley Kestrel · http://100auto.blog.hu/ 2012.02.17. 10:55:47

@Yumurdzsak: Meh...

A BCE-vel szemben ezt az ügyet jogosan lehet felhozni - egy bökkenővel: HÉT évvel ezelőtt történt.

Azóta az ottani választmány kétszer cserélődött le teljes mértékben, és a pincének is pont két új bérlője volt azóta. Jeleneleg a Morrison's 3 működik ott. A partyszervezést se adják ki semmilyen cégnek.

Jelen esetben hét éves ügyekért vádolnak olyan embereket, akik akkor még a gimnáziumban írtak témazárót az Édes Annából.

Szerintem ez rettentően méltánytalan.

Zerwikaptur - Hármat egy csapásra! 2012.02.17. 11:04:38

Szerencsére még két kormányelzavarásnyi idő van vissza míg az én gyermekeim egyetemre menek. De azért bátorkodnék néhány észrevételt tenni.

Nekem az az érzésem, hogy a hallgatók többsége pont leszarja a hahát, höokot, sőt, az egész kérdéskört. Szomorú, vagy nem szomorú, ez van. A szomszédságban/ismerősök között tizenegy egyetemista van. Ebből hét abszolute nem érdeklődik semmi iránt, ami politika, nemhogy tüntetésre járjon. A maradék négyből kettő jobbikos kettő fideszes. A jobbikosok véleményét teljes terjedelemben nem idézném, elég az hozzá, hogy mocskos zsidóknak/libsiknek/kommunistáknak stb.-nek tartják a höokos, hahás egyéb diákszervezetes kollégáikat. A fideszesek valamivel polkorrektebben fogalmaztak, de a lényeg ugyanez. Igaz, egyikük sem tervez hosszab időre kimenni külföldre, max a tapasztalatszerzés kedvéért. Bennem meg az merült fel, hogy lehet, hogy a viszonylag alacsony létszámú diákmegmozdulásoknak ez az oka:
1. A legtöbben nem külföldi karriert terveznek, még ha társaságban ezt is mondják.
2. Akik már valamilyen formában bekerültek a felsőoktatásba, azokat nem érinti a fennforgó kérdések jó része, nem fognak aktívkodni.
3. A végzős gimnazisták, akiket viszont baromira érint a dolog, ritkán tüntetnek.

Már korábban leírtam, leírom mégegyszer: akik 68-at várnak, csalódni fognak. A 68-as diáklázadások idején jóval egységesebb volt az egyetemisták világnézete mint most, mert volt egy összefogó szellemi hullám, egy olyan életérzés, hogy ők mást akarnak, mint amit a szüleiknek sikerül elérni. Manapság nem látok ilyen nagy hatású "hullámot". És azt se felejtsük el, hogy akkoriban divat volt baloldalinak lenni nyugaton, az értelmiség és a hallgatók jó része viszonylag egységes baloldali értékrenddel bírt.

Ehhez képest ma Magyarországon a (politizáló) fiatalok kb. 30%-a (a metropolban volt erről egy cikk) jobbikos. Jelentős részük nyilván fideszes vagy liberális, és vannak persze baloldaliak is, de talán ők a legkevesebben. A szülők véleménye hat a fiatalokra, az egyetemista társadalom politizáló része ugyanolyan megosztott, mint az ország.

bagir 2012.02.17. 11:36:18

@gigacherry: Na ha te is így tanultál, akkor nem tartozol a "titánok" közé. Azt beláthatod, hogy a munkanélküliséget a főoktatásban való lébecolással javítani nem lehet. Arról nem is beszélve, hogy ezek a titánok pont a tanulni vágyók helyét veszik el.
A megoldás jellemző a fülkeforradalmárokra, és nélkül kapkodnak mindenfelé.

Yumurdzsak 2012.02.17. 11:39:24

@Riley Kestrel: igen jogos az észrevétel. a struktúra viszont nem változott. az eset rámutat arra, hogy miről is szól valójában a hök: politikai alkuk, lobbi érdekek. másik példa, ami kb. 1 éve történt: egyes hökökben elburjánzott a jobbikos befolyás, és amúgy a szakterületén elismert balos tanárnak nem akarják megszavazni a docensi rangját. szte hök elnökét hútlen kezelésért elítélték felfüggesztett börire + két év közügyektől való eltiltásra. amitán letelt a két év újra megválasztották. elég nonszensz.

ezek kiragadott példák. igen, én is ismertem lelkiismeretes hökösöket, akik tábort szerveztek, polot nyomtattak, cikket írtak az egyetemi lapba, de ők labdába se rúgtak a 'nagypolitikában.' most nem róluk van szó.

bagir 2012.02.17. 11:40:04

@Kotkodus: Ez viszont így igaz, de kötekednék, mindenkinek megígérte Viktor, hogy nem hagyják az út szélén, arról viszont elfelejtette informálni a nagyérdeműt, hogy belerugják az árokba.

morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2012.02.17. 12:17:02

a HÖK - HaHa vita nem ismerős valahonnan? mintha edzés lenne a későbbi sokkal pénzesebb arénéhoz ...
számomra az szembetűnő, hogy a HÖK tiltakozása az új felsőoktatási rendszer ellen nem érte el az ingerküszöbömet ... mintha nekik úgy lenne tökéletes, ahogy a kormányzatnak is. A HaHa akar valamit, csak még szervezniük kell megtanulni.

Kérdés, hosszabb távon melyik magatartás, a konformista vagy a konfrontatív lesz a nyerő? és valójában a társadalomnak ebben az esetben melyikre van szüksége?

Riley Kestrel · http://100auto.blog.hu/ 2012.02.17. 12:23:22

@Yumurdzsak: Ha egy hallgatói önkormányzat politikai alapon nem támogatja egy tanár kinevezését, az persze védhetetlen. De egyedül megakadályozni nem tudja, tekintettel, hogy a szenátusi helyek egyharmadát kapják meg a HÖK-ök. Tehát ha diákoldalról minden szenátusi tag jobbikos, akkor is meg lehet szavazni egy egyetemi tanárt kétharmados többséggel akár. Ha ez nem történt meg, ott más oknak is kell lennie.

A SZTE-ről pont fentebb írtam, hogy mindenki arra hivatkozik, holott ez egy egyetem a kábé 80 magyar felsőoktatási intézményből. Emiatt az egész hallgatói önkormányzati rendszerre rárontani olyan, mintha a kisujj ízületi gyulladása miatt le akarnánk vágni a beteg karját.

Yumurdzsak 2012.02.17. 14:01:02

@Riley Kestrel: de ezek a példák, amit felsoroltam, pont azt mutatják, hogy bármit megtehetsz, mert nem lesz semmi következménye. összezár a hök közössége, és minden megy tovább.

"Bírják a diákok többségi támogatását? A HÖK-ök legalább bizonyíthatóan bírja ezt."

mert a diákok nagyívben szarnak (mint az országban élők többsége) a körülöttük lévő dolgokra. ha kitűzöd egy ló fotóját, azt is megszavaznák.

az biztos,h a hök politikai karrieristák és szerencsevadászok gyűjtőhelye és kiképzője. persze ez a hahára is vonatkozik, polgár dórát ki is penderítették, amint színt vallott.

jostedalsbreen 2012.02.17. 16:47:02

Az ELTE TTK HÖK hasonlóan botrányos kirohanása: www.facebook.com/eltettkhok/posts/330214800350130

Szégyen. Gyalázat.

szkari 2012.02.20. 04:35:50

@Riley Kestrel: Egyetemi KISZ-titkár voltam (egy másik egyetemen), eleinte pont akkor, amikor még csak a KISZ képviselhetett bármit is, majd nekünk kellett keresztül verni az egyetem vezetésén, hogy egyáltalán felállhasson egy hallgatói önkormányzat. Beleláttam az országos KISZ-dolgokba is, és mondhatom, hogy igen sok anatómiailag hiperhajlékony gerincű lényt láttam. De azt kell mondjam, hogy ilyen elképesztően aljas hátbatámadással, a hallgatói érdekekkel és magukkal a hallgatókkal való totális szembefordulással, mint amit az ELTE HÖK tett most, SOHA nem találkoztam. Annyira nyilvánvaló, és szerencsétlen, hogy megrettentek valamitől, amit nem ők uralnak, csak úgy spontán történik... Az "eredményeiket" nem ismerik el? Ebben az ügyben, a felsőoktatás ledarálásában olyan Q** nagy eredményt értek el, amit elektronmikroszkóppal sem lehet felfedezni. De az, hogy ha ők nem mennek semmire, akkor más se menjen, az a gazemberség teteje. Nem utolsósorban ez az érdeke pártunknak és kormányunknak, tehát jó tanítványok lettek. A megmozdulás léte bizonyítja legegyértelműbben a HÖK legitimitásának csekélységét. Saját legitimitás hiányában a másét kétségbevonni - ennyire futja, gyerekek? Láttam én olyan HÖK-vezért, akinek 300 ezer forintos jutalommal tömték ki a zsebét (amikor 15 ezer volt a csúcs tanulmányi ösztöndíj!), de még ő sem fordult nyíltan szembe a hallgatókkal, csak kussolt, ahogy elvárták tőle. Ez a mostani eset számomra a gerinctelenség non plus ultrája, de abban azért nagyon bízom, hogy a tanári karnak lesz annyi esze, hogy ezeket a gyerekeket minden dörgölőzésük és konformizmusuk ellenére nem engedi majd a katedra közelébe. S teszik ezt jól felfogott önérdekből: aki egyszer hátbaszúrta azokat, akik pozíciójába segítették, az mással is ezt fogja tenni.

Riley úr, önnek bizonyára nagyon szimpatikus a konzervatív értékrend, a konformizmus, a (mások által felállított) normák mindenáron való betartása, a kötelességtudás, a tekintélytisztelet. Legyen vele boldog! de ne tekintse abszolút értéknek, mert a valódi érték a sokféleség, az újat akarás, a más vélemény tisztelete, és nem utolsósorban az együttműködésre való képesség. És a jelek szerint épp ez hiányzik az ELTE HÖK-ből (is).
süti beállítások módosítása