„Józsa István és Borbély Anett hozza ki az ellenőrzőjét!” – ezt nem mondta Kövér László házelnök májusban, pedig így talán elkerülhető lett volna, hogy októberben arról panaszkodjon a Fidesz női tagozata, hogy tavasszal egy MSZP-s képviselő meghúzta az „osztálytársa” haját.
Kedden írta meg az mno.hu, hogy még május 16-án az MSZP-s Józsa István meghúzta a MALÉV-bizottság ülésén a bizottsági főtanácsadó Kubovicsné Borbély Anett haját. Hogy miért tartott négy és fél hónapig, mire az eset kiderült, az nem világos, de a Fidesz női tagozata még pénteken is próbálta felmelegíteni a témát, amikor Rónaszékiné Keresztes Monika és Bábiné Szottfried Gabriella az újságírók előtt egy kerékpározáshoz használt bukósisakkal és egy lovagláshoz használt kobakkal a kezében nyilatkozott.
Az Országgyűlés elnökéhez fordult a Fidesz női tagozata azzal kapcsolatban, hogy egy a napokban nyilvánosságra került jegyzőkönyvrészlet szerint a parlament egyik bizottságának május 16-i ülésén az MSZP-s Józsa István megrántotta a bizottsági főtanácsadó Kubovicsné Borbély Anett haját – írta meg az MTI. A Fidesz női tagozatának képviselői elmondták: arra kérik Kövér Lászlót, hogy vizsgálja ki „az MSZP képviselője által elkövetett atrocitást”, és tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a jövőben senki ne követhessen el hasonlót.
Az mno.hu kedden írta meg, hogy egy birtokába került jegyzőkönyvben az olvasható: a Malév-vizsgálóbizottság egy májusi ülésén Józsa István megrántotta Kubovicsné Borbély Anett bizottsági főtanácsadó haját, aki feljajdult. Az MSZP-s képviselő erre úgy reagált, nagyon jó viszonyban van az illető hölggyel, aki vélhetően azon jajdult fel, hogy házszabállyal ellentétesen járt el a testület. A Fidesz női tagozata szerint teljes mértékben tarthatatlan, ha valaki „tettlegesen fejezi ki belső indulatát egy védtelen nőn”, és mind a verbális, mind pedig a fizikai erőszakot elfogadhatatlannak tartja. A fideszes Rónaszékiné Keresztes Monika és Bábiné Szottfried Gabriella az újságírók előtt egy kerékpározáshoz használt bukósisakkal és egy lovagláshoz használt kobakkal a kezében nyilatkozott, amit azzal indokoltak, hogy „aki Józsa István képviselő úrral egy bizottságba kerül, és hölgy, és esetleg hosszabb haja van, mint egy centiméter, annak nagyszerű védőeszköz lehet a jövőben” ez a kétfajta fejfedő.
A pénteki akció lényege talán az, hogy ugyan nagy botrány nem lett az ügyből, de sok ismétlés után esetleg az MSZP-nek is meg lehet majd a saját Varga Istvánja.