A vasárnapi antifasiszta tüntetésen ki-ki a maga módján élt alkotmányos jogával, a szólás- és gyülekezési szabadság gyakorlásával. Volt, aki Bajnai Gordon, Mesterházy Attila és Rogán Antal beszédére volt kíváncsi. Akadt, aki sárga csillagot is kitűzött, vagy transzparenst tartott.
És voltak megátalkodottak, akik még ezen az antirasszista megmozduláson is képesek voltak a gyűlölködésre. A Jobbik szóvivője, Dúró Dóra szerint "a helyszínen hurkapálcából és papírból készült nemzetiszínű zászlókat osztogattak és ezen zászlók közül több tucatot a tömeg a tüntetés idején és azt követően megtaposott és széttépett". A Jobbik szóvivője a sajtótájékoztatóján fel is mutatott egy kettétépett zászlót, mint a "magyarellenes nagykoalíció" romboló hadjáratának kínos tárgyi bizonyítékát.
Dúró kijelentette, hogy a Jobbik szerint a tüntetésen résztvevő "magyarellenes nagykoalíció" tagjainak "legalább olyan vehemenciával kellene elhatárolódniuk ettől a cselekedettől", mint ahogy azt Gyöngyösi Márton kijelentése miatt teszik.
A Képviselő Funky szerkesztőségi helyiségében a hírre leállt a munka, behúztuk a függönyt, a munkatársak üveges tekintettel tartanak önvizsgálatot. Valaki felidézte, hogy a gimnáziumi kórusban egyszer SZÁNDÉKOSAN hamisan énekelte a himnuszt. Egy másik garázda nemzetgyalázóba egy, a Kossuth téren hat éve kiköpött RÓZSASZÍNŰ rágó emléke hasított bele. E sorok remegő írója pedig arra készül, hogy bevallja a bevallhatatlant: amikor a mostani ciklus alakuló ülésén az újonnan megválasztott miniszterelnök mellett állt a Nemzet Templomának főemeleti vécéjében, KÉT CSEPP VIZELETET is a műkő padlóra hullatott.
Valami eltört. Élnünk kell az életet tovább, de már semmi sem lesz úgy, mint régen.