Képviselő Funky

Az Index seggrepacsi-ügyi szakblogja.

Bemószerolásokat, életveszélyes fenyegetéseket, trükköket és főleg jó tippeket a kepviselofunkyKUKACgmailPONTcom cimre várunk.


Az igazi Képviselő Funky

Friss topikok

Címkék

Linkblog

Gordon, nem kérünk a drogból!

2013.04.25. 20:51 Panyi kapitány

Úgy tűnik, a nagypolitikában is egyre komolyabb helyet követel magának Pusztaottlaka polgármestere, Simonka György. A fideszes országgyűlési képviselő bő egy hete kisfiának, Gyuszikának segített tökön rúgni Gyurcsány Ferencet, most pedig nem mást vett célba, mint az Orosházára merészkedő Bajnai Gordont. Segítségével a feltüzelt orosháziaknak egészen egyszerűen sikerült kimaxolniuk a bajnaizást.

Simonka ugyanis tüntetést szervezett az országjáráson lévő volt miniszterelnök ellen, a látványosra sikeredett akciót pedig dicséretes módon dokumentálta a Facebookon, sőt még kommentárral is ellátta:

Úgy éreztem, hogy tiltakoznom kell a Bajnai társulat orosházi országjárás-akciója ellen. Azok, akik egyszer tönkretették az országot, és továbbra is a multik pártját fogják a vidéki emberekkel szemben. Azok ahelyett, hogy idejönnek észt osztani, jobban tennék, ha szégyenükbe jó messzire elbujdokolnának.

Ha naprakész akar lenni bajnaizásból, kattintson a képre és nézze meg az új szlogeneket!

379912 184464465041289 83031314 n

A politikai trendekre érzékeny olvasó a békemenet-korúak spontán akciójából többek között leszűrheti, hogy a libázás kezd kimenni a divatból. A régi transzparenseket sajnos ki lehet dobni, hiszen az új dili egyértelműen a drogosozás, a ciprusozás és a rezsizés.

6 komment

Címkék: fidesz drog bajnai gordon simonka györgy békemenet

A bejegyzés trackback címe:

https://kepviselofunky.blog.hu/api/trackback/id/tr845247109

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ludovikás Levente 2013.04.26. 21:33:36

Bajnai a népek ópiuma, az érzéstelenítő egy nagy adag Gyurcsány előtt

zsaruvér 2013.04.26. 21:33:36

Ezek biztos a képviselő "úr" alkalmazottai és rokonai! Vagy mivel számít nekik a tábla szerint a fizetésük egy kis pénzért mentek tüntetni!

2llkedő 2013.04.26. 21:33:36

Fidesz nyugdíjastalálkozó.

braue 2013.04.26. 21:33:36

Akkor ki kell rúgni a vezetésből a drog élharcosát a Juhászt!

(Ha ez nem is jelenhet meg itt.)

mitmiért? 2013.04.26. 21:33:37

A kedves aranyos fideszes néninek a táblával a kezében üzenem h nem tudjuk h gordon mennyit nyert Cipruson, azt viszont Simor András volt MNB elnök nevében szeretnénk megköszönni orban Viktornak hogy hazahozattta Simor pénzét Ciprusbol ( nem joindulstbol persze), igy az nem bukta el. Látjátok feleim , aki együttműködik a NER-tel az jol jár. Gondolom most a csuti focista rohadt mérges, hogy ennyi pénzt keresett egy bankárnak. De hat tudjuk azok a zsivanyok már csak ilyenek.

Monsieur 2013.04.26. 21:33:37

..komolytalan társaság..
süti beállítások módosítása