Volt abban valami elborzasztó, amikor Bajnai Gordon, aki mégiscsak egy volt miniszterelnök, tavaly októberben összeállt Juhász Péter Milla-alapítóval és Kónya Péterrel, a Szolidaritás elnökével. Azzal a céllal szerveződtek, hogy leváltsák az Orbán-kormányt, a valódi üzenet viszont az volt: ha rajtunk múlik, örökre fog tartani.
Mert mi a jóistent lehet várni a legalizációpárti aktivistaként híressé váló Juhásztól, aki már csak magánemberként mer kimenni egy legalizációpárti demonstrációra? (Ahogy annak idején Antall sleppje is csak magánemberként vett részt Horthy újratemetésén, mégis mekkora cirkuszt csinált belőle – jogosan – a balos sajtó.) Vagy a Szolidaritás logóját Bencsiki értelemben lenyúló Kónya Pétertől, aki – figyeljék meg – igazi időzített bomba a magyar politika csataterén.
Alighanem így gondolhatta ezt Bajnai Gordon is, aki lecserélte facebookos borítóképét.
Most egy autó hátsó ülésén szorong Karácsony Gergellyel, aki Medgyessy és Gyurcsány miniszterelnökségét is szolgálta tanácsadóként hat évig, és lett előbb romlatlan LMP-s, majd PM-es. És a volt fideszes Szelényi Zsuzsannával, Szily László régi szerelmével. (Magánemberként eddig Bajnainak ezt a választását tudjuk megérteni leginkább.)
Hogy hol van Kónya, arról fogalmunk sincs, talán Juhász Péter ül rajta, aki egy sorral hátrébb próbálja elképzelni az Orbán nélküli jövőt, de csak orrtól fölfelé lóg be a képbe.
Nos, ha kremlinológusok lennénk, és a politikusok egymáshoz való térbeli elhelyezéséből vonnánk le messzemenő következtetéseket, akkor nem lepődnénk meg rajta, ha Juhász hamarosan Bajnait is csak magánemberként támogathatná.