Képviselő Funky

Az Index seggrepacsi-ügyi szakblogja.

Bemószerolásokat, életveszélyes fenyegetéseket, trükköket és főleg jó tippeket a kepviselofunkyKUKACgmailPONTcom cimre várunk.


Az igazi Képviselő Funky

Friss topikok

Címkék

Linkblog

Tóni, ez így kevés lesz!

2013.09.03. 12:37 dezsőandris

Megkezdődött a kampány az V. kerületben, összecsapott Rogán Antal és riválisa, a millás Juhász Péter! A csörtét Rogán indította, a jelenlegi polgármester a Magyar Nemzet keddi számában megjelent interjújában vágott oda az E-2014 társelnökének, aki évekkel ezelőtt a könnyűdrogok liberalizációjáért tüntetett a Vörösmarty téren. Rogán szerint a kerület lakóinak mindössze ezek a tüntetések jutnak majd eszükbe Juhász neve hallatán, ezért a kihívója nem jelent rá veszélyt. „Kötve hiszem, hogy az általa képviselt drogliberalizációval a belvárosi gyerekes családok vagy az unokáikat féltő idősek egyetértenek” - fejtegette a fideszes polgármester.

A válasz nem váratott sokáig, Juhász a Facebook-oldalon replikázott. „Tóni, ez így kevés lesz!” – felütéssel kezdte, majd kiderült: ha valaki, akkor ő valóban belvárosi bennszülött és már kisgyerekként egy két lábon járó GPS volt. „Amikor megtanultam olvasni, anyukámmal az volt a kedvenc játékunk, hogy ő mondott egy utcát az V. kerületben, és én elmondtam, hogy kell eljutni oda. Alsós voltam, amikor már minden utcát ismertem a belvárosban” - írta, majd jött a végső csapás, a kertvárosból leaudizás.

„Amikor te csak tüntetni láttál engem a belvárosban, akkor a Falk Miksa utcában laktam, így többször is láttalak kutyasétáltatás közben, ahogy befutottál a Képviselői Irodaházhoz az Audiddal. Szóval, Tóni, engem nem azért ismernek a kerületben, mert itt tüntettem, hanem azért, mert nap mint nap találkoztunk a lakókkal bevásárlásnál, orvosnál, vagy épp séta közben. Én ugyanis - szemben veled -, nem csak dolgozni járok ide a kertvárosból”.


Kíváncsian várjuk a következő összecsapást!

17 komment

Címkék: Rogán Antal Belváros Juhász Péter

A bejegyzés trackback címe:

https://kepviselofunky.blog.hu/api/trackback/id/tr195493331

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Stef1 · http://www.magyar-termekek.hu 2013.09.03. 17:15:12

Kíváncsi vagyok, hogy a kedves vetélytársaknak mikor tűnik fel végre, hogy a választókerületünk a Duna túlpartján - tehát a budai oldalon-, az I. kerület formájában tovább folyatódik..!? Itt is élnek emberek. Ahogy én is.
Üdv.:
Bajkó-Sokoray István (JESZ)

Hohó60 2013.09.03. 17:15:12

Juhász ezek szerint elmehetne inkább taxisofőrnek, mert az ő múltjával és jelenével azért képviselő mégsem igen lehet...

blah 2013.09.03. 17:15:13

majd a vidéki kis pöcs fogja megmondani milyen belvárosinak lenni...

alien 2013.09.03. 17:15:13

hú na ez aztán most megaszonta, két zseni

háténimmár 2013.09.03. 17:15:13

10 evvel ezelott juhasz ur a vérmezőnel lakott budán.
Nagyon helyes labradorja volt Flódni névre keresztelve.

Postás Gizi 2013.09.03. 17:15:13

Sakk, matt.
Avagy tusé :)

Acmee 2013.09.03. 17:15:13

JP for prezident! :D

Az igazi "kapd be te nagyképű f..k", értelmiségiül elmondva :)

belagezabela 2013.09.03. 17:15:13

Juhász Péter meg azt hazudta többször is egy rádióban, mint műsorvezető etető, hogy sose lenne politikus és parlamenti képviselő. Aztán egyszer csak...

komissarlajos 2013.09.03. 17:15:13

Őszintén sajnálom az V. kerület választópolgárait, hogy nekik csak két ilyen „illető“ között lehet válsztani. Az egyik 19, a másik egy híján húsz!

komissarlajos 2013.09.03. 17:15:13

@Parasite: Ezt a hozzászólást nem moderálták ki? Felháborító!

Stef1 · http://www.magyar-termekek.hu 2013.09.03. 17:15:13

Kíváncsi vagyok, hogy a kedves vetélytársaknak mikor tűnik fel végre, hogy a választókerületünk a Duna túlpartján - tehát a budai oldalon -, az I. kerület formájában tovább is folyatódik..!? Itt is élnek emberek. Ahogy én is.
Üdv.:
Bajkó-Sokoray István (JESZ)

Rézfánfütyülő fűzangyal 2013.09.03. 17:15:13

Így jár az a bornírt fidesznyik, aki anélkül támad, hogy legalább megnézné ellenfele életrajzát és fészbuk oldalát.

kovacsbalint · http://kovacsbalint.blog.hu/ 2013.09.03. 18:13:26

Mondjuk én, ha helyi nyugdíjas lennék, jobban félteném a kisonokámat attól, hogy börtönbe zárják, ha találnak nála fél gramm füvet, mint attól, hogy legális lesz a fű.

Argus 2013.09.03. 18:14:18

Rogán ezzel /és mással is / maga ellen fordította a taxisokat mivel azt feltételezi, hogy egy taxisnak nem lehet annyi IQ.ja hogy polgármester legyen.Egy-két ilyen nyilatkozat és nem marad szavazója. Csak így tovább Tóni!
süti beállítások módosítása