Képviselő Funky

Az Index seggrepacsi-ügyi szakblogja.

Bemószerolásokat, életveszélyes fenyegetéseket, trükköket és főleg jó tippeket a kepviselofunkyKUKACgmailPONTcom cimre várunk.


Az igazi Képviselő Funky

Friss topikok

Címkék

Linkblog

Gyurcsány: Ne bajai videózzanak itt!

2013.11.20. 22:39 joobs

Gyurcsány Ferenc ma Cserdiben volt, ahol a Ne legyél csicska-programról híressé vált cserdi roma polgármester eredményeit akarta méltatni. A falu kétharmada cigány és Bogdán László polgármester vezetésével szinte mindannyian dolgoznak. Azóta lényegében megszűnt a bűnözés a faluban.

A Híradó itt interjúvolta meg Gyurcsányt, aki egy út mellett meditál, a háttérben pedig kamionok zúgnak el. A Demokratikus Koalíció kommunikációs igazgatója végül nem járult hozzá, hogy az interjúból kivágott részleteket játszanak le a Híradóban, ezért a Híradó honlapján szépen leadták az egészet.

Az interjú elején megtudjuk, hogy tulajdonképpen Gyurcsány is tévésnek csapott föl. Ő is szeretne interjút készíteni a polgármesterrel, "amíg még jók a fényviszonyok", hogy aztán "a magam sajátos eszközeivel, internet, Youtube" elmesélje másoknak is a cserdiek eredményeit.

A Híradó riportere ekkor belecsap a témába és rákérdez arra, vajon miért nevezte cikinek a roma polgármester a bajai szavazatvásárlós álvideót ("korábban meg lehetett venni minket lejárt szavatosságú száraz tésztával, de most már amatőr színjátszónak is kell lennünk, és így vettek meg bennünket").

Az addig lelkes és filozofikus Gyurcsány erre bekeményít a kamera előtt: "unom, hogy a bajai videóról kérdez". Majd azt is megmondja, hogy miről lehet őt kérdezni és miről nem: "azt tudom, hogy Cserdin önnek engem nem a bajai videóról kell kérdeznie".

Ezután lehalkított hangon még átkot szót a riporterre: nem értik önök, hogy mi a tisztesség, szolgálhatják ezt az időnként nyomorult hatalmat, inkább hallgassák ennek az embernek a tiszta szavait, ne bajai videózzanak itt.

A vágatlan videó a Híradó honlapján nézhető meg, a legviccesebb rész 2:48-nál kezdődik

12 komment · 1 trackback

Címkék: Gyurcsány Ferenc cserdi bajai szavazatvásárlás bajai álvideó

A bejegyzés trackback címe:

https://kepviselofunky.blog.hu/api/trackback/id/tr995646724

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.11.22. 14:52:06

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dogbakszi 2013.11.21. 12:52:26

Köszönöm, hogy a hitelesség nevében kimoderálták az egyébként moderálandó dolgot nem tartalmazó hozzászólásomat, :-) s ezzel bemutatták, hogy miként is gondolkodnak önök a szabad véleményről...
NO COMMENT

vantaan 2013.11.21. 12:52:27

Ó Kedves Joobs nézze már meg még egyszer, kétszer azt a videót s próbálja már értelmezni az ott elhangzottakat.

Netuddki. 2013.11.21. 12:52:27

Lehet örömködni a gyurcsányon, én se komálom, de itt speciel eltalálta a lényeget.

Rólad meg mindent elmond, hogy nem lehet hozzászólni a blogodhoz.

szanalmas 2013.11.21. 12:52:27

Szürreális. A jóságos, filozófus magyar pápa, aki elindult a szentté válás tövisekkel teli rögös útján, egyfajta identitászavaros Teréz anyaként.

vágner21 2013.11.21. 12:52:28

semmi ketseg beteg ez, nem kicsit nagy, sulyos problemai vannak

Észmegálló 2013.11.21. 12:52:28

@joobs: Tévedsz kispajtás. A legviccesebb rész 2013.11.20. 22:39-kor kezdődik. Amikor Te ezt az anyagot feltetted az oldalra. Legviccesebb, mert a kis csökött agyaddal azt hitted, hogy ezzel ártani tudsz a patásgyurcsánynak, pedig agy újabb szöget vertél be a fidesz koporsójába.

Komolyan .... érdekelne, hogy hogy az Úristenbe lehet ezt másként értelmezni, mint az ország korábbi miniszterelnökének talpraesett nyilatkozatát? Amelyben pont az olyan nyálas seggnyalókat oktat ki politikai korrektségből és demokráciából, mint például a riporteri babérokra törő hölgyike, vagy éppen Te.

Szánalmas.... komolyon :(

emmersson 2013.11.21. 12:52:28

Mi a gond ezzel a riporttal Gyurcsány részéről?!
Lehet bagatellizálni azt, amit mond, lehet figyelmen kívül hagyni a riporter (inkább mikrofonállvány) szánalmas kérdéseit és lehet színezni - mondanivaló hiányában - a bejegyzést ilyenekkel, mint "aki egy út mellett meditál" vagy "Gyurcsány is tévésnek csapott föl. Ő is szeretne interjút készíteni a polgármesterrel, "amíg még jók a fényviszonyok"".

Az átok fogalmával sincsen tisztában a blogger! Ez nem átok, nem fogalmaz meg negatív kívánalmakat a kérdezővel kapcsolatban!
Ez egy vélemény. Negatívan minősítő. Jogosan!

Mert annyira életszerű ám, hogy az MSZP egy DK-s romát kér fel egy "oktató videó" (aha, na ne röhögtess!) elkészítésére! Pláne úgy - és ezt még az ex-DK tag sem cáfolta! -, hogy a DK vezetőitől erre engedélyt kapott volna.
Aztán sír Kálmán Olgánál, hogy mennyire felültették őt (az MSZP, nem a DK!), mert nyilvánosságra hozták....MIT IS?! Azt a felvételt, ami egyébként is egy borsodi párteseményen lett volna lejátszva?! Titkos volt? NEM! Ő maga mondta, hogy tudta, mire akarják használni az "oktató videót" (lóf*szt oktató videó!)!
De nézzük máshonnan! Mit is kellene bemutatni egy ilyen videóval a romáknak?! Hogy "vigyázzatok, mert jöhetnek csúnya Fidesz aktivisták és tűzifáért akarnak majd lánc-szavaztatni!"
Tehát erre pénzt áldozna az MSZP és egy DK-s romát bízna meg a "tananyag" megrendezésével?!
Az is érdekes, hogy Kőrös Gusztáv (a nyilatkozó videó rendező) kilépett a DK-ból, nem vállalt egy esetleges vizsgálatot!

Büdös a sztori!
Ez a cigány simán egy lefizetett provokátor, az MSZP-ben pedig nagyon beszopták a videót, ezért tolták át Gavráéknak! Azt hitték, hogy most végre...
De ráb*sztak.

Az egész ügy nyertese a Fidesz. Nagyon valószínű, hogy ők állnak a háttérben. Amiket tényként tálalnak (leginkább Fideszhez köthető médiumok), azokat többnyire Kőrösi Gusztáv sokszor ellentmondásos nyilatkozataiból vezetik le! Tőle "tudjuk", hogy MSZP megrendelése "oktató videó" ez a felvétel. Hogy ezt simán tagadja az MSZP, azt pont lesz*rja a jobbos sajtó! Hogy a DK-nak annyi köze van az ügyhöz, hogy egy buta (csak hallgassuk meg a nyilatkozatait!) roma valami magánakciót indított még DK tagként, az sem érdekli különösebben az Obersovszky féléket! Sározzák Gyurcsányékat is, miközben terelik a figyelmet a saját választási csalásukról!
Szánalmas az egész...

dogbakszi 2013.11.21. 12:52:28

Szegény szerző!
Úgy látszik, hogy a fóbiáját nem tudta még egy ilyen jellegű video esetén sem levetkőzni.
Ha jól megnézte volna... csak úgy hideg fejjel... (hisz magát mindenek felettinek feltüntetően kinyilatkoztat), akkor észre vehette volna, hogy a riportalany nem bekeményít, hanem javasolja, hogy mint a közszolgálati médium riportere, egy fontos dologról, ami éppen azon a településen történik, arról tudósítson inkább, minthogy egy valós vagy vélt egypárti elvárás kiszolgálójaként az egypárti pártpropagandát szolgálja ki. Megjegyzi a riporternek, hogy ha nem a tényleges köz szolgálatát csinálja, akkor oda fog süllyedni, ahol a megrendelői már tartózkodnak.
És ha már felemlítette, hogy a "Demokratikus Koalíció kommunikációs igazgatója végül nem járult hozzá, hogy az interjúból kivágott részleteket játszanak le a Híradóban", azt ne tekintse a DK arroganciájának, hanem tekintse annak, ami. Vagyis egy olyan "közszolgálati" média, mely egy több tízezres Operaház előtti tüntetésről képes üres utcás tudósítást kreálni, vagy kiretusálni számára nem tetsző embereket egy riport hátteréből, az sok mindenre képes, és a DK vezetője már megélte, hogy egyes beszédeiből kivágott részletekkel amortizálták, így nem csodálkozom, hogy nem járulnak hozzá, hogy egy ilyen szervezet bármit is vágogatva össze, más színben tüntessen fel ebből az anyagból bármit, mint ahogy az elhangzott.
A véleményem a riportról, hogy a riporter hölgy próbálkozását a riportalany nagyon udvariasan szerelte le, és tényleg fontos dolgokra hívta fel a riporter hölgy figyelmét. Szerintem ez a riport teljesen rendben volt, vágás nélkül lemehetett volna egy ténylegesen közszolgálati médiában. Sajnos úgy látszik az MTV nem az.

joszip 2013.11.21. 12:52:28

Szerintem Gyurcsinak igaza van ebben (ez a mondat most hagyja el először a billentyűzetem :))

kalandfereg 2013.11.21. 12:52:28

Újabb bizonyíték, hogy meggyagyásodott a csávó, de már jó régen.
Egyszerűen nem tudom mással magyarázni, hogy továbbra sem rendül meg a hite abban, hogy ő még egyszer eljátszhatja Magyarországon az ártatlan, jóakaratú báránykát.
Miközben politikájának lényege, hogy ezerrel kavarja és kavarta mindig is a sz@rt.
Plusz Apró család, plusz KISZ, plusz Öszöd, plusz 2006. Hihetetlen.

Szólásszabadság 2013.11.21. 12:52:29

Gyurcsány Ferencről eddig is tudtuk, hogy a szabad sajtó és a szólásszabadság igaz híve, mondhatni kivont kardú élharcosa. Akinek csapatát nem kisebb személyiség, mint Lendvai Ildikó erősítette vala anno, a szólásszabadság Firstladyje személyesen. Ha valaki, akkor ő aztán meg tudja mondani, hogy mit szabad.
De ne tereljem már a témát, vissza Gyurcsányhoz: IGEN, IGEN, jól megmondtad Feri!
Már Őszödön is vázoltad, de most jól az orrukra koppintottál. Tulajdonképpen az volt a baj hogy túl árnyaltan fogalmaztál az Őszödi Beszédben, amikor ahelyett, hogy egyszerűen azt mondtad volna, hogy: Majd a sajtó is kussol, csak azt fogja lehozni amit a szájukba adunk ill. amit megengedünk nekik... szóval ehelyett belementél olyan körmondatba, hogy "És egyszerre kell megpróbálni előre vinni ezeket az ügyeket..." blabla "..fölkészíteni a legbefolyásosabb lapok vezetőit, és vezető publicistáit, hogy mire számíthatnak. Bevonni őket ebbe a folyamatba. Megtanulni nem fölszisszenni minden pillanatban"
Értem én, felkészíteni a legbefolyásosabb lapok vezetőit, meg nem felszisszenni minden pillanatban... magyarul kuss. Csak az a baj, hogy nem mindenki érti e körmönfont fogalmazást. Főleg azon képzetlen sajtómunkatársak nem értik, akik kimaradtak az általad vázolt felkészítésből. Ezeknek szervezhetnél továbbképzést, Soros Gyuri biztos ad rá pár millát gyorsan a választások előtt.

feketeesfeher 2013.11.21. 12:52:29

Hát, ha ebben a riportban van, ami vér ciki, az az MTV -fogalmazzunk finoman- kezdő riporterének elképesztő megfelelési vágya, hogy hozza az elvárt fideszes propagandát.
És szegény kislány tényleg tök béna.
Nem véletlen, hogy ezt nem merte leadni a királyi.
süti beállítások módosítása