Végképp eldőlt: Az Együtt nem akar nyerni a 2014-es választáson. Lemásolta ugyanis a Fidesz 2006-os kampányát, új jelmondatuk: rosszabbul élünk, mint három éve. (Persze, ha tökéletesen másolják a Fideszt, 2018-ra óriási meglepetést okozhatnak még.) Ennek a volt Fidesz kampánynak megfelelően most új kiadvánnyal jelentkeztek.
A legszebb Magyar Vizsla-i hagyományokat folytatva megjelent Juhász Péter, az Együtt-PM politikusának V. kerületi hírmondója ("unortodox időszaki kiadványa"), ANTI címmel. Bár tudom, hogy most több ezer agysejtem fogja bánni, de akkor is leírom: A kampány-kiadvány címe azzal a szójátékkal él, hogy a jelenlegi polgármester, Rogán Antal, Anti nevét használja, annak másik jelentésére utalva, úgymint valaminek az ellentettje, valami ellen.
De nem csak a Fidesz katasztrofális stratégiáját követi az Együtt: Juhász Gyurcsánytól is tanult. Ahogy a volt miniszterelnök gyakorlatilag azzal kampányol, amibe belebukott (őszödi beszéd), úgy Juhász is arra erősít rá, amivel a leginkább támadják politikai ellenfelei: fűves-szívós - megint le kell írnom - szóviccekkel él.
Mi van még Rogán kihívójának lapjában?
- "Fekete bárányból igazmondó juhász" - remegő kézzel írom le - szóvicc
- Az év Legízlésesebb poénja, ami úgy kezdődik, hogy: "A magyar futballválogatott tragikus balesetet szenved, amit senki nem él túl."
- Kiderül, hogy Juhász utálja "a pártok által az elmúlt húsz évben megvalósított politikát", de a Fidesz miatt nem volt más választása, mint megalapítani a Millát, aminek pedig egyenes következménye volt a pártalapítás. (Ennek pedig minden bizonnyal következménye az MSZP-vel kötött koalíció.)
- Keresztrejtvény
- Bajnai szerint Juhász egy "politikai őstehetség", aki a mai politikai színtér "leginkább rendhagyó, újhullámos figurája". Egy olyan ember, akit nem a hatalom érdekel, és "karakterében sokban hasonlít egy, a hite mellett elkötelezett szerzetesre, aki minden idegszálával azért küzd, amiben hisz".
- Viccek, viccek és szóviccek.