Varga Mihály, az IMF–EU-tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter közleményt adott ki egy blogbejegyzésre reagálva arról, hogy miért nem ment el az 50. Közgazdász-vándorgyűlésre, amire évek óta el szokott menni. Ebben elfoglaltságaira hivatkozott. A vándorgyűlésen azonban azt mondták, hogy a pénteki napon a kormányülés miatt, a szombati napon pedig azért nem vehet részt, mert egy Mihály.
„Még el sem ültek a viharok, máris itt az újabb kínos lemondás: most Egerben, a 50. Közgazdász-vándorgyűlésen nem mondta el senki a kormány álláspontját a napirenden lévő, nem csekély súlyú kérdésben (szükséges-e a gazdasági fellendüléshez a megállapodás az EU-val és az IMF-fel?), ugyanis Varga Mihály, az ügyben illetékes kormányzati tisztségviselő a tanácskozás előtt lemondta részvételét.” − olvasható a poldi.blog.hu-n. A csütörtök éjjeli bejegyzés végén az áll, hogy: „Egyébként várja a közleményt, miszerint Varga Mihály nem lemondta a részvételt, hanem csak nem tudott elmenni, de későbbi időpontban mindenképpen jelen lesz − majd egyszer, valamikor. Címnek javaslom: »Melléfogott, Poldi bá«”
A miniszter úgy táncolt, ahogy a blogger fütyült, és közleményben reagált, pontosan azzal a címmel, amit ajánlottak neki. Péntek délután az alábbi közleményt adta ki:
Melléfogott, Poldi bá
A ma megjelentekkel kapcsolatban jelezzük: szó sincs arról, hogy Varga Mihály lemondta volna részvételét az egri közgazdász-vándorgyűlésen. Mindössze annyi történt, hogy a tárca nélküli miniszter már azelőtt elfogadott egy másik, az egri fórummal egy időben zajló, budapesti konferenciára szóló meghívást, hogy a közgazdász-vándorgyűlésre szóló felkérést megkapta volna. Varga Mihály a Concorde Értékpapír Zrt. által 2012. szeptember 27-én Budapesten megrendezett Concorde Private Banking Konferencián tartott előadást Magyarország és az IMF viszonyáról, a magyar gazdaság helyzetéről. Az eseményen az előadást követően Simor Andrással, a Magyar Nemzeti Bank elnökével közös panelbeszélgetésen vett részt. A közönség az egri vándorgyűléshez hasonlóan a budapesti konferencián is kérdezhetett az előadóktól. A miniszter a mai napon a kormányülésen vesz részt.
Nem ezt támasztották alá a vándorgyűlésen hallottak, az Index tudósítója ugyanis Egerben, a helyszínen van. Kollégánk arról számolt be, hogy Kovács Árpád a Költségvetési Tanács elnöke csütörtökön az 50. Közgazdász Vándorgyűlés megnyitóján azt mondta, hogy Varga Mihály miniszteri teendői miatt sajnos nem tartja meg az előadását, pedig Varga hosszú évek óta rendre szerepelt a vándorgyűlés előadói közt. Felajánlották neki, hogy a konferencia második vagy harmadik napján tartsa meg előadását, a pénteki napot azonban rendkívüli kormányülés ülés miatt hárította el, a szombati napot pedig mint Mihály. Varga ugyanis ekkor ünnepli a névnapját. A vándorgyűlésen az előadók közt lett volna Csévfalvay Zoltán NGM-es államtitkár is, aki azonban végül szintén nem jött el (pedig Zoltán napja nem is most van). A szakmai találkozón így a kormányt egyedül Hidvéghi Balázs helyettes államtitkár képviselte.
Varga Mihály honlapja jelenleg átalakítás alatt áll. Biztos a névnapjára kapja meg a megújult verziót.