A Munkáspártot soha nem lehetett szarral gurigázással vádolni, de ma valamit csúcsra járattak. Politikai és valódi hullákkal kevesen mernek kampányolni, erre talán csak az Összefogás – lásd országos lista első néhány szereplőjét – és a Fidesz – aki szellemében már jó ideje feltámasztotta Kádárt – képes, de a Munkáspárt ma bebizonyította, hogy ő is felnőtt a nagyokhoz. Sőt, talán le is hagyta őket.
A párt egy olyan Kádár-animációt készített kampányfilmnek, amiben valaki – talán éppen Thürmer Gyula, a párt elnöke – Kádár hangját utánozva mondja a szlogent, miközben egy kivágott Kádár fej ingatja a fejét egy homályos Parlament előtt. Ez a néhány mondat és az előadás ráadásul Hofi Kádár-paródiájának a parafrázisa. Meta Kádár-kampány!
Barátaim. Nem ilyen országot hagytam hátra. Szavazzanak a Munkáspártra! Számít az Ön szavazata is.