Nagy Imre újratemetésének huszadik évfordulója méltó volt a mai Magyarországhoz. Egyrészt nem érdekelt szinte senkit, másrészt igen butuskára sikeredett, harmadrészt kapott a nyakába egy nagy adag teljesen felesleges aktuálpolitikát. Az újratemetés a 20. század azon kevés napjai közül volt egy, amikor a magyar nép szinte minden tagja egyet tudott érteni valamiben, együtt dobbant a szív, satöbbi, ahogy ilyen jeles napokon szokás.
Az eseménnyel kapcsolatos őrültsajtöközlemény nyertesének végül Magyar Annát a Csongrád Megyei Közgyűlés elnökét szavaztuk meg. Egyrészt mert még soha nem gondoltunk a bennünk lévő Kádárra, másrészt pedig mert itt aztán butaság és aktuálpolitika annyi van, hogy pernetezni kéne.
NYÍLT LEVÉL A CSONGRÁD MEGYEI KÖZÉLET SZEREPLŐIHEZ
Tisztelt Csongrád megyei polgárok!
Ma ötvenegy esztendővel ezelőtt végezték ki Nagy Imre kormányfőt és mártírtársait, s napra pontosan húsz esztendővel ezelőtt temették újra az 1958 után arccal lefelé elhantolt 56-os hősöket.
Nagy Imre élete a miniszterelnöki posztról lemondó nyilatkozaton múlt. Az egykori miniszterelnök, ha aláírja lemondását, tovább élhetett volna. Nagy Imre nem tette meg! Nem akarta elárulni nemzetét, kitartott elvei és 1956 magyar forradalma mellett. Kiegyezhetett volna azokkal az erőkkel, akik ’56 novemberében, majd a kádári megtorlások során szembe meneteltek a történelemmel és a magyar nép érdekeivel, de a mártír kormányfő erre nem volt hajlandó. Fontosabb volt számára a lelkiismerete. Nagy Imre parancsa számunkra egyszerű: semmilyen körülmények között nincs kiegyezés azokkal, akik ártottak a hazánknak.
Húsz évvel a Hősök terén lezajlott történelmi jelentőségű újratemetés után a közélet szereplőinek számot kell adni az elmúlt két évtizedről. Számot kell adni arról, hogy mi történt az országban, de sorra kell vennünk a helyi közösségekben, a településeken, a városokban, a megyékben végbement változások eredményeit és kudarcait. Ha nem készítünk számvetést, akkor elmosódik a felelősség. Márpedig a helyi, a megyei és az országos közélet szereplőinek feladata, hogy világossá tegyék, mitől romlott el az, ami húsz éve még reménytelinek tűnt?!
Az 56-os miniszterelnököt kivégeztető Kádár a történelem szemétdombjára került, a jövő magyarjai undorodva fognak beszélni arról, hogy miként küldte bitófára egykori társait. Nagy Imre viszont kitartásával, halálával a nemzet nagyjai közé emelkedett, aki példa lesz a következő nemzedékek számára is. Itt van előttünk két magatartásforma: Kádár és Nagy Imre; kívánom a Csongrád megyei közélet szereplőinek is, hogy mindig a bennünk lévő Nagy Imrét tudjuk választani, és immáron végérvényesen képesek legyünk megszabadulni a bennünk lévő Kádártól!
Magyar Anna s.k.
a Csongrád Megyei Közgyűlés
elnöke