(Az előző rész tartalmából: A mozgó főtitkár üdvözlése)
Sajnos egyszer – a szocializmushoz hasonlóan – minden jó véget ér. Emlékezzünk meg a három legmeghatóbb pillanattal.
Lenin mauzóleuma előtt feszít a Szupercsapat: a csehszlovák Gustáv Husák, a lengyel Wojciech Jaruzelski tábornok, a leghosszabb ideig uralkodó kubai Fidel Castro és a morcos Kádár János, akinek nem kell tányérsapka és napszemüveg ahhoz, hogy kemény legyen.
Amikor néha alábbhagyott a Nagy Imre halála miatt érzett lelkiismeretfurdalás, és egy kicsit elengedte magát, Kádár mosolya több nyugdíhas szívet tört össze, mint ahány csontot az ÁVH.
Kádár János tehát 100 éves lett. Engedjük hát el közösen a jövőnknek gátat vető Kádár-kort, és lépjünk ki a gyerekszobából a szabadba.
Vége.
