Zsúfolt napja volt ma a miniszterelnöknek. Orbán Viktor délelőtt részt vett a parlament ülésén, ahol elfogadták a 2013-as költségvetést. A miniszterelnök közleményben tudatta: a költségvetés rendezte az állam pénzügyeit, amelyet a kormány hivatalba lépésekor kaotikus és zilált állapotban talált. Az új büdzsé garantálja az államadósság csökkentését, egyúttal megteremti a sok százezer munkahely megvédéséhez szükséges munkahelyvédelmi akcióterv forrásait és a hosszú távú, tartós növekedés alapjait.
A miniszterelnök ezért a sikeres munkáért köszönetét fejezte ki a költségvetési politikáért felelős Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternek és a költségvetést szavazatával törvényerőre emelő parlamenti képviselőknek.
A költségvetés elfogadása után nyilván nyugodt, kicsit talán ünnepi hangulatban is folyt az ebéd, melyen Orbán Viktor miniszterelnök fogadta Klaus Mangoldot, a Rothschild Befektetési Bank német társelnökét, a DaimlerChrysler Services AG volt vezérigazgatóját, aki a legnagyobb német és francia cégek felügyelőbizottsági tagja illetve tanácsadója. Orbán Viktor és Klaus Mangold – aki a Gerhard Schröder által 2003-ban alapított Keleti Vitafórum tagja is – áttekintették a magyar-német és a magyar-orosz gazdasági kapcsolatok helyzetét, különös tekintettel az energetikai és a finanszírozási kérdésekre.
Nem tudjuk, vajon az ebéden jutott-e eszébe, de a komoly gazdasági kérdések mellett a miniszterelnöknek jutott ideje arra is, hogy levélben köszöntse a zsidóságot egyik legnagyobb ünnepe, a hanuka alkalmából. A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) honlapján kedden közzétett levelében a kormányfő azt írta: a sorra meggyúló gyertyák valamennyiünk figyelmét az összetartozás csodájára hívják fel, és arra, "hogy a sötétség, a gonoszság, a kirekesztés ellen gyújthatunk világosságot a lelkekben". Orbán Viktor levelében áldott ünnepet kívánt a zsidóságnak.
Valamennyiünk, de főleg a Hallgatói Önkormányzatok figyelmét felhívta a miniszterelnök arra is, hogy a kormány régóta nyílt lapokkal játszik, és senkinek nem okoz meglepetéseket. "Bizonyára emlékszik rá, hogy az akkor parlamenti vita alatt álló felsőoktatási törvényről szóló megbeszélésünkön részletekbe menően mutattam be önöknek a felsőoktatás több lépcsőben történő átalakításának tervét. A rektori konferencia is megtisztelt azzal bennünket, hogy a felsőoktatás átalakításáról érdemi egyeztetésekbe bocsátkozott. Úgy érzem, döntéseinkkel semmilyen meglepetést sem okoztunk" - fogalmazott levelében a miniszterelnök, hozzátéve: a kormány megalakulása óta nyílt lapokkal játszik, legyen szó a nyugdíjrendszer, az önkormányzati rendszer, az egészségügyi rendszer, az adórendszer vagy éppen a közszolgáltatások átalakításáról. Erre a nyíltságra a jövőben is számíthatnak - írta válaszlevelébenOrbán Viktor miniszterelnök Nagy Dávidnak, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) elnökének,aki előzőleg szerda délutánra hallgatói fórumra hívta meg a kormányfőt.
A miniszterelnök kedden emellett példaértékű modellként is szerepelt, a német és a francia sajtóban is foglalkoztak vele a romániai választások kapcsán is. A Le Figaro szerint "hasonlóan ahhoz, ahogy Orbán Viktor tette Magyarországon, az USL hozhatja létre a második tekintélyelvű demokráciát az Európai Unió perifériáján".
Erőt, egészséget kívánunk a szerdai naphoz is.