Képviselő Funky

Az Index seggrepacsi-ügyi szakblogja.

Bemószerolásokat, életveszélyes fenyegetéseket, trükköket és főleg jó tippeket a kepviselofunkyKUKACgmailPONTcom cimre várunk.


Az igazi Képviselő Funky

Friss topikok

Címkék

Linkblog

Bocsánat, a Fidesz tényleg ártatlan

2013.06.03. 19:03 bohus

Hadd áruljak el egy titkot. Az Index szerkesztőségében kevés dolognak szoktunk annál jobban örülni, mint ha összeomlik a baloldal mocskos vádaskodása. Utoljára Zuckerberg Facebook-alapító távozását kísérte olyan felszabadult üdvrivalgás, mint most, amikor kiderült, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálata megállapította, a trafik-ügyben nem történt hivatali visszaélés vagy más hasonló súlyos bűncselekmény.

És ha ennyi sem lenne elég, Zsigó Róbert fideszes szóvivő lényegre törő közleménye egyenesen bearanyozta napunkat. Zsigó szerint bebizonyosodott, hogy „mindazok a súlyos vádak, amelyeket a baloldal megfogalmazott trafik-ügyben, teljesen alaptalanok.” Igaz, a baloldalon kívül a vádakat szajkózta az ország nem fideszes és nem győztes része is, róluk azonban most ne essék szó ezen a szép napon, amikor a Fidesz hatalmas lépést tett annak érdekében, hogy a gyanúját is elhessegesse annak, hogy a párt a saját holdudvarának osztott le egy hatalmas üzletet.

Hogy a Fidesz közleményének komolyságához kétség se férjen, arról Zsigó gondoskodott, aki arról, hogy az ügyészség csak egy ügyben tartotta érdemesnek a további nyomozást, kijelentette, a „személyes adattal való esetleges visszaélés esetében a Fidesz várja a vizsgálat eredményét, mert az ilyen típusú visszaélést elfogadhatatlannak tartjuk, ahogy azt már eddig többször is kinyilvánítottuk, például a Bajnai Gordon által az interneten folytatott törvénytelen adatgyűjtés vagy a szocialistáknak – a mai napig tartó – törvénytelen aláírásgyűjtése kapcsán is."

Ha a Fidesz ennyire kérlelhetetlen a bűncselekményekkel, akkor ez az ország menthetetlenül rohan a sikeresség felé. Éppen úgy, mint a fideszes trafikosok.

56 komment

Címkék: fidesz zsigó róbert ügyészség trafik-ügy

A bejegyzés trackback címe:

https://kepviselofunky.blog.hu/api/trackback/id/tr225311086

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kpityu2 2013.06.03. 20:42:50

Már csak az EU véleményére vagyok kíváncsi, vajon szerintük miként fér össze a kereskedelmi szabályokkal, hogy ellenőrizhetetlen módon haveri kutyáknak juttatnak egy teljes szektort.

Lord Snow 2013.06.03. 20:43:06

Huhh, de jó, mindenki megnyugodhat, a Pártfőügyészség kimondta, hogy a Párt nem a párttagok családjainak osztotta szét a bizniszt.

Most már csak azt nem értem viszont, hogy ha egyszer mindenki tudvalevőleg mocskoslibsibolsi, aki nem párttag, akkor a Párt direkt az idegenszívűeknek osztotta le a nemzeti cigarettaárúsítás nemzeti jogát?

Zsigó párttitkár nem tért ki erre szélsőliberális jelenségre?

Kókadt-szegfű 2013.06.04. 09:50:38

vinnyognak a MAGYAROK ELLENSÉGEI, ha a külföldi államok cégei helyett a MAGYAROK, a MAGYAR családok a MAGYAR VÁLLALKOZÁSOK gazdagodhatnak...
Minden MAGYAR ember TUDJA, hogy úgy mint a MAGYARSÁG szinte teljes vagyonát, a dohánykereskedelemet is, elkótya-vetyélték, az mszp-s gazemberek, a gyurcsányi-bajnai-mesterházi félék.
- a baloldali GAZembereknek, A MAGYAR NÉP LEGNAGYOBB ellenségének köszöntetően,
80%-ban a dohányforgalom a multik kezében került és irányításuk alatt volt…
A fennmaradó 10% rész volt a magyar magáncégek és a 10% kiskereskedők kezében.
ÁM
..Most is a külföldi érdekekért őrjöng a MAGYARELLENES ellenzék,… MERT a külföldi államok cégeinek, a multik kezéből, ki lett véve a cigihatalom
az – 500 milliárdos forgalom
…. és az eddigi 650-700 MAGYAR vállalkozás helyett ezentúl
6400 MAGYAR vállalkozás, család élhet meg belőle!! és nem is beszélve arról, hogy ez az új rendszer, az eddig külföldre vitt milliárdok nagy részét is itthon tartja!!

sas70 2013.06.04. 09:50:39

Ugyan az ez is, mint anno az ezüsthajú happi endre ügyekben volt. Kicsit sárga, kicsit savanyú.....

"-Pelikán: Azért van egy kis rossz érzésem. Miért kell ekkora felhajtást csinálni? Mégiscsak becsaptuk az embereket.

-Virág elvtárs: Ugyan, kit csaptunk be? Magunkat? Mi tudjuk, miről van szó. A kutatókat? Azok örülnek, hogy plecsni van a mellükön. A széles tömegeket? Azok úgyse esznek se narancsot, se citromot, de boldogok, hogy velünk ünnepelhetnek. Az imperialistákat? Ühüm, azoknak alaposan túljártunk az eszén. Nem szeretnék most a helyükben lenni! Kiadtuk a jelszót: legyen magyar narancs! És lett magyar narancs. Mi nem ígérgetünk a levegőbe, Pelikán."

Mikrobi 2013.06.04. 09:50:39

Osztották volna a trafikokat inkább az MSZP-s képviselők családjának? Mennyivel lett volna az jobb?

Xebulon 2013.06.04. 09:50:39

Szerintem hihetetlenül nagy kommunikációs baki - ezzel csak azt üzenik mindenkinek, hogy már az igazságszolgáltatást is sikerült Fidesz által befolyásolni. Innen már csak egy lépés, azaz csak akarat kérdése a koncepciós perek.
Miért nem mondták legalább azt, hogy nem lehet bizonyítani a Trafikmutyit - miért azt mondták, hogy ártatlan báránykák?

blah 2013.06.04. 09:50:39

Én is annyira megkönnyebbültem, hogy nem kell már hinni a szememnek, lát helyettem a fidesz. Még ezt is megspórolják nekem. Igazi jófejek.

Kókadt-szegfű 2013.06.04. 09:50:39

a külföldi multik, és a „régi” trafikosok, vajon milyen módon és milyen pályázat utján lettek trafikosok??

és azt ... valamelyik útszéli pletykalap, vagy itt vinnyogó, vagy valamelyik igazságosztó szerzet, ismertetné,
az akkori „pályáztatás” feltételeit és
kik azok, akik akkor trafikosok lehettek
ha nem voltak a magyarellenes mszmp-nek,a káderei, rokonai, üzlettársai, vagy hívei??!!!

Ez a "trafikügy" is, a más kerált"ügy" mellett egyébként a külföldi államok érdekeit védő, magyarellenes csőcseléknek, a magyarok elleni színjátékának a része...

Kókadt-szegfű 2013.06.04. 09:50:39

@Lord Snow: Ez a "trafikügy" is, a más kerált"ügy" mellett egyébként a külföldi államok érdekeit védő, magyarellenes csőcseléknek, a magyarok elleni színjátékának a része...

Butuska 2013.06.04. 11:17:29

Nem csak a baloldal nyert, nálunk például egy vietnámi családi kisbolt nyerte meg az egyik koncessziót a VIII.-kerület Baross utcában.

Bár lehet, hogy balosok?

Mindenesetre a törvényben felsorolt(tartósan munkanélküli, gyesről vissza kismama vagy fogyatékkal élő) kitételeknek annyira nem felelnek meg....

Semmi bajom velük, korrekt kereskedők, csak ugye....

micsoda? 2013.06.04. 11:17:29

Hangfelvétel semmis?

apcug 2013.06.04. 11:17:29

Számomra teljesen hihető. Ez az alapos vizsgálat és a megdönthetetlen bizonyítékok ,valamint a nyilvánosság által is ellenőrizhető pályázati anyagok cáfolhatatlanok!
Nem is értem az előzetes hangulatkeltést.Egy alapos rendőrségi és ügyészségi vizsgálat nem tévedhet.Az kizárt.
Itt mindenki csak locsog alaptalanul. A kormány és pártja tudja a dolgát, és teszi is.
Ugye nem lesz túlzott deficit sem. Megmondták. Ha megmondják az meg van mondva és úgy lesz.Trafikmutyi? földmutyi? miről beszélnek? Csúnya maffiabaloldal. most legyen válaszotok. Szemben e sok bizonyítékkal. El veletek ! Idegenszívűek. Hazaárulok.
Vagy én mégsem jól látom? Tán bizonyíték sincs? De bizonytalan vagyok.

dr kíváncsivagyok 2013.06.04. 11:17:29

Hányingerem van .
Nem azért , mert politikusok megint szétlopják a közvagyont,.. nem azért mert a "független" Főügyész megint színt vallott,...hanem mert ehhez másfél millió honfitársunk boldogan asszisztál...és sem a lelkiismerete , sem az igazságérzete nem háborog

rozsdamentes arcél 2013.06.04. 11:17:29

Ez már szinte költészet. Bacsó Péter ha élne, forogna a sírjában. :)

Mercel 2013.06.04. 11:17:29

Mostanában mindig "mr." berlusconi jut eszembe - még fénykorában..

Gyanítom, hogy ez a féreg a 30-as 40-es években egy igazi szörnyeteggé vált volna.

Amúgy meg ősrégi cigány szokás az igazat beszélőket sárral megdobálni.
Továbbra is tartom, ha orbánnak szobra lesz - nekem kutyám.

"Frigyes"

dark future · http://www.andocsek.hu 2013.06.04. 11:17:29

azon csodálkozom, hogy a fenébe bírják az ilyen szar dumákat fapofával végigmondani.

villamos alóli kacaj 2013.06.04. 11:17:29

Pár százan voltak a pedagogus tüntetésen.
Ma kellett volna fizetést kapniuk.
Nem kaptak. Viszont szózatot igen!
Ha csak 60 %-uk összefogna, sakk-matt lenne Róza meg a pártja.
Begyűrik a Margitszigetet is.
Van már 2 zöld pártunk is.
Kussolnak.
Viszont ma örömmel hallottam, ha felkérik Mesterházi vállalja a miniszterelnökséget.
Addig is nem kéne valamit csinálni azért a szakajtó zsetonért, hogy legalább maradjon egy pár ember aki esetleg "felkéri"?

deruyter 2013.06.04. 11:17:29

Polt Péter ismét bebizonyította, mennyire független. Politikai komisszár.

camilló 2013.06.04. 11:17:29

@kpityu2: Szerinted érdekli a külföldet, mi történik itt? Ha a történelemre visszatekintesz, szinte soha nem kaptunk segítséget külföldről, vagy ha kaptunk, abban nem volt sok köszönet. Talán mindenkinek fel kellene ébredni, hogy ezeket az ügyeket IS, nekünk kell rendezni, de csak szövegeléssel, ez nem fog menni!

Szúrófény 2013.06.04. 11:17:29

„hol a bűnözők a törvényhozásban ülnek, soha törvény elé nem kerülnek!” Bölcsességek könyve! Ókor Óta tudott!

Amely országban a gonosztevők büntetés nélkül maradnak, gyilkosságok, ragadozások, minden Istentelenségek eláradnak (privatizáció, olajmaffia) , melyekért veszedelemre bocsátja Isten az országot…Mivel sokszor a kis lopót a nagy lopók felakasztják: sokszor aki sokat lop, aranyláncot visel, aki keveset, kenderkötélen függ. Pázmány Péter

toportyánzsóti 2013.06.04. 11:17:29

Megtesz mindent a narancsmaffia hogy örökre megutálja őket minden magyar.Nemsokára csatornába kerül a sok rothadt narancs,csak előtte még 1 kis ungabunga lesz nekik...

Táskás Tóni 2013.06.04. 11:17:29

A fidesz lezártnak tekinti a trafikmutyit, osztjónapot.
Mint ahogy lezártnak tekintette bulgárkacsás plagi ügyét is a plágium igazolása utáni másnap, vagy az azóta is szétcincált médiatörvényt és az alaptörvényül negyedik módosítását is. Nem lehetne "lezártnak" látni a fideszt is?
Bajnait pedig csak arra biztatnám, hogy a fidesz szőke férfi Zsigóját perelje be, mivel a feljelentésük után, az ügyészség kimondta, hogy nem gyűjtöttek törvénytelenül adatot.

Jenyei 2013.06.04. 11:17:29

@Kókadt-szegfű: remélem a magyar Biszku Béla is kapott.

regress 2013.06.04. 11:17:29

@Kókadt-szegfű: orvos látott??@Mikrobi: a második pályázatot kellett volna először kiírni.sok régi trafikost kisemmiztek,és olyanok nyertk akiknek semmi közük hozzá.köcsög palcsó 5 trafik?gusztustalan.és vesznek fel dolgozókat minimálbérért,rohadjanak meg

vau · http://www.holdkomp.hu 2013.06.04. 11:17:29

@Kókadt-szegfű: annyira remélem, hogy szarkasztikus vagy és nem ennyire hülye.

mh1973 2013.06.04. 11:17:29

@Kókadt-szegfű:
Eddig az nyitott trafikot aki akart, nem kellett hozzá nari pártag könyv, de nari elvtárs rokonra sem volt szükség. Most előre leosztottak pár száz milliárdot és megint megy az ellenségkeresés, ami láthatóan a 40-es iq alattiaknál célba is ér, sajnállak öregem, kezeltesd magad, csak kérlek ne grazban, az jól láthatóan nem használ.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2013.06.04. 11:17:29

@Kókadt-szegfű: Csak vigyázz, nehogy egy agyvérzést "keráljál" magadnak.
Kár lenne érted.

bgp 2013.06.04. 11:18:06

@kpityu2: Az EU csak ne szóljon bele! A Nertársak teljesen jogosan és törvényesen jutottak hozzá a trafikokhoz. Ha esetleg tudsz valamilyen törvényről, jogszabályról, alkotmány passzusról amelyik tiltaná, írd meg Kövér Lászlónak. Soron kívül fogják a törvénysértést kivizsgálni és tesznek is a törvényesség megóvása érdekében. Pl. alkotmánymódosítással.

mizie 2013.06.04. 11:18:06

Csak velem van a baj hogy ilyenkor szerintem egy valamire való újság vezércikket közöl és álláspontot foglal...?

És nem az egyik blogjában ír pár mondatot.

fidesz = házmesterek pártja 2013.06.04. 11:18:06

Érdekes: Bajnai aláírásgyűjtése törvénytelen(? milyen gyűjtés? Még csak nem is hallottam róla), de bezzeg Pártunk és Kormányunk valamint Kubatov elvtárs gyűjtögetése megfelel a jognak, demokráciának, meg úgy általában mindennek...
Szánalmas egy gengszterbanda ez a fidesz és rettentő vastag bőr van a pofájukon.

fidesz = házmesterek pártja 2013.06.04. 11:18:06

Ja, bocs! Nem Bajnai, hanem a maszoposok gyűjtöttek. Mindegy, arról sem hallottam.

Szúrófény 2013.06.04. 11:18:06

Moderáld=cenzúrázz más madarat!

Dr. Kix 2013.06.04. 11:18:06

De mit mondana erre Zsiga Marcell?

notib 2013.06.04. 11:18:06

@kpityu2: pityukám le vagy maradva egy brossurával,hol éltél az elmúlt 25 évben ???

ugyanaz folyt mint most, csak talán nem ennyire nyíltan, rossz hírem van, fordított esetben az MSZP is így működik, és mivel a FIDESZ és az MSZP nélkül nincs "nagypolitika" a helyzet nem is fog változni...

az EU meg egy sóhivatal, még talán a KGST-nél is nagyobb lúzer, ráadásul miből gondolod, hogy az EU politikusai különbek ???

notib 2013.06.04. 11:18:06

Kfunky: nálatok a moderáció véletlenül nem cenzúrát jelöl ????

OkoskaTo:rp 2013.06.04. 11:18:06

Egy kicsit azért öntökönrúgást érzek itt a nagy erőlködésben, hogy az egész trafikügyből csak a baloldalt hozzák ki bűnösen. Mert ugye tényleg lehet személyes adatokkal való visszaélés a Fidesz-közeli pereputty listázása, viszont a Fidesz meg alelnöki szinten vallott róla, hogy baloldaliak is nyertek. Tehát ők is listáznak.

ob.szerver 2013.06.04. 11:18:06

Fideszes szóvívő nem lehet akárki. Gondoljunk csak Szíjjártóra és Selmeczire az intellektus és morál ikertornyira.

Fideszes szóvívő csak az lehet aki addigi pályafutása során már bizonyítottan eljutott az emberi gátlástalanság és aljasság abszolút szélsőértékéig. Zsigó úr tehát tökéletesen alkalmas választás volt.

kamasuka 2013.06.04. 11:18:06

@kpityu2:
Haveroknak? Naív vagy baszki, vagy csak sima ütődött ballibbant. ;)

zooDoo 2013.06.04. 11:18:06

Ugye, ti is megnyugodtatok most, hogy kiderült, semmi galád dolog nem történt!

Győzött az igazság. (egy alternatív valóságban)

2013.06.04. 11:18:06

Nyilvánvaló, hogy azt a mocskos szekszárdi téglát jól meg kell fingatni az ügyészséggel! Hogy veszi a bátorságot, hogy titkos dokumentumokat tesz közzé!

szarfaszú kommentelő 2013.06.04. 11:18:06

"a Fidesz tényleg ártatlan"...
Körülbelül olyannyira mint a Hajdubét ügyben bajnailibás! Ámbár egy nyilatkozata mármint,hogy"nem értettünk hozzá".. alapján felmentése érthető volt!!!
Ez ma magyarország...

PomberMaci 2013.06.04. 11:18:07

Akkor most Jézus után szabadon: az verje a nyálát, oppardon, az vesse rájuk az első (és az összes többi) követ, akik részéről teljesen rendben van az, hogy az alumíniumipar egyik komoly profitot termelő részlege gyakorlatilag ingyen jutott Apróffy Ferenc kicsi kezeire.

Mondom, nem mentesíti egyik sem a másikat, csak ugye a burzsoázia diszkrét bájaihoz hozzátartozik az is.

Úgyhogy akkor innentől marad ez a három vérszegény komment ami eddig becsúszott.:-)))

Nero Bianco 2013.06.04. 11:56:44

@Kókadt-szegfű:
"kik azok, akik akkor trafikosok lehettek"

Bárki, akinek épp kedve volt dohányterméket árusítani.
Nem kellett pályázni.

De te annyira ostoba vagy, hogy mindent rosszul tudsz, de azt magabiztosan

blah 2013.06.04. 11:56:44

@Kókadt-szegfű: @Mikrobi: illik rátok egy kifejezés ami k-val kezdődik és retén a vége.

Cinkes 2013.06.04. 11:56:44

azért megvan annak a bája, hogy bármi történik a végén azt hozza ki belőle a fidesz (és droidjaik), hogy a baloldal a hibás, úgy alle zusammen... és persze ebben a világban kizárólag csak a fidesz létezik és a baloldal. a többi pármillió ember egyszerűen nincs. mondjuk az nem volna rossz akkor ha a "nem létezők" adóját nem kéregetnék el.

Tomycat 2013.06.04. 11:56:44

A lopas, mutyizas, sikkasztas es nyilt rablas torvenyes lett. Ez az uj erkolcs. Ezt miert nem birjatok felfogni higagyu komcsilibsik! Ti is ezt csinaltatok mind! MIND! ERTETTEM? KUSS! NEM POFAZUNK, HOGY te NEM. Teljesen tokelutott elhetetlen banda. MENJETEK mas orszagba elni ha nem birjatok felfogni, SENKIK VAGYTOK. Senkihazi foldnelkuli parasztok, vasgyari munkasok, bolti eladok meg mit tudom en milyen szakadt nepseg...: POFA BE! Mit kepzeltek? Az a rongyos par tizezer forint amivel a seggeteket takargatjatok is feljogosit a pofazasra meg kommentelesre? Majd ha tizmilliot is birtok keresni! Makkrol almodik az ehes diszno....meg mit nem...undorito....

rókafogta 2013.06.07. 18:05:00

Kókadt-szegfű:Amit írtál poénnak szántad?Rossz poén! Ha meg komolyan gondolod , nos hát akkor inkább nem minősítem!

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2013.06.07. 18:05:14

Ha valakinek eddig kétsége volt afelől, hogy Magyarország maffiállam...

Megfigyelo 2013.06.20. 22:07:15

@Kókadt-szegfű: Hülye: 45-50 ezer MAGYAR kisboltot tesznek tönkre, akik ezentúl nem árulhatnak dohányt (és akkor a vevők mást sem náluk vesznek), hogy a haverjaik meggazdagodjanak.

Aszpirin 2013.07.01. 15:23:32

@Kókadt-szegfű: Kérlek nyugtass meg, hogy téged fizetnek ezért, és nem magadtól vagy ilyen feneketlenül hülye!
süti beállítások módosítása