Képviselő Funky

Az Index seggrepacsi-ügyi szakblogja.

Bemószerolásokat, életveszélyes fenyegetéseket, trükköket és főleg jó tippeket a kepviselofunkyKUKACgmailPONTcom cimre várunk.


Az igazi Képviselő Funky

Friss topikok

Címkék

Linkblog

Schmitt zöldséglevesezése után zellerkrém-levesezett Orbán

2012.04.05. 09:15 akiraly

 Miközben a szomorú Schmitt Pál, még köztársasági elnökként, szombaton egyedül kanalazta a zöldséglevest a Dérynében, Orbán Viktor másnap véletlen hipszternek öltözött Gáspár fiával kanalazta a zellerkrémlevest a New York Palace Hotelban.

Szólj hozzá!

Schmitt Pál = Jézus

2012.04.03. 11:19 MGM

Akik azt hitték, hogy a kereszténydemokrata politikusok, akár a pulikutya által terelt birkák, csak bégetni és igazodni tudnak, az elmúlt napokban alaposan át kellett hogy gondolják sommás, elhamarkodott véleményüket.

Az előítéletekre elsőként Szalma Botond, a KDNP fővárosi elnöke cáfolt rá, aki a párt vezetősége ellenére is ragaszkodott Schmitt Pál lemondásához.

Majd összeült a párt tatabányai szervezete, és vasárnap Schmitt-ügyben az alábbi, szó szerint idézett közleményt adták ki (Schmitt közben lemondott, a késésért ezúton kérünk elnézést, mi, bűnös lelkek).

Nyilatkozat

A húsvéti ünnepek közeledtén a KDNP Tatabányai Alapszervezete szomorú párhuzamot lát a Schmitt Pál Köztársasági Elnököt ért méltatlan támadások és a nagypénteki ítélet között.

Különösen szomorú, hogy az országnak egy nagytekintélyű intézménye, a Semmelweis Egyetem ölti magára Pilátus szerepét, hiszen a plágium vád, amely alapján Schmitt Pál erkölcsiségét tekintélyét az írástudók alá kívánták ásni, már régen megdőlt. Az egyetem maga jelentette ki „Én semmi vétket sem találok őbenne” mégis visszavonta a köztársasági elnök doktori címét. Az ítéletet meghozók azonban még Pilátust is alul múlták, hiszen addig, amíg Pilátus előtt Jézus maga nem kívánt szólani, addig az egyetemi szenátus meg sem akarta hallgatni Schmitt Pált. Mondhatjuk ugyan, hogy nem is volt erre semmi szükség, hiszen az egyetem saját magáról állított ki bizonyítványt. Ha ugyanis 20 évvel ezelőtt az egyetem érdemtelenül adományozta a doktori címet, vagy ha jelenlegi visszavonással egy arra valóban érdemeset sújtanak, Pilátushoz hasonlóan azt mind két esetben pozícióféltésből, vagy alantas politikai megfontolásból teszik, és ez esetben minden — az egyetem által kiadott, vagy visszavont — doktori cím felülvizsgálandó.
Jézussal együtt azonban mi is azt mondjuk, hogy „Annak, aki engem a kezedbe adott, nagyobb az ő bűne.” Vagyis a Főtanácshoz hasonlóan, a teljes parlamenti ellenzék, — az igazság bajnokának szerepében tetszelgő Jobbikkal együtt — szorítja az egyetemet Pilátus szerepébe és uszítja a népet, hogy azt kiáltsa: „Az Ő vére mirajtunk és a mi gyermekeinken!”

A KDNP Tatabányai Alapszervezete és reményeink szerint még sok jó szándékú honfitársunk nem akar így kiáltani, és cinkosan hallgatni sem akar.
Ezért köszönjük Schmitt Pál Köztársasági Elnök Úrnak, hogy a saját becsületének védelmével együtt, egyben kiáll az igazságért és az igazságosságért és valamennyi ártatlanul meghurcoltnak példát ad tartásban és küzdeni tudásban.
2012. virágvasárnapján

A KDNP Tatabányai Alapszervezete

Szólj hozzá!

Címkék: húsvét kdnp pilátus schmitt pál

Az aranylábú Schmitt Pál szabályos szerelése

2012.04.02. 09:42 Esterházy Attila

Oroján Sándor, Heves megyei fideszes képviselő, Nyitrai Zsolt főtanácsadója ismét igazságot tett Schmitt Pál ügyében. A Fidelitas operatív alelnöke januárban a plagizálást a puskázással és a papírrepülő-hajtogatással állította párhuzamba. Mi már akkor feltettük a kezünket, és pánikszerűen kerestük a tollat, hogy odategyük a doktor előtag mögé a pontot, amikor a plagizált doktorit a tanárnő feszes fenekére köpött rizsszemhez hasonlította.

Fotó: orojan.blog.hu

Legújabb, vasárnap esti blogbejegyzésében már focis hasonlattal élve állt képzeletben az újságírók össztüze és az elnök közé:

Kisdoktori cím adományozása ügyében is igaz a futballból jól ismert hasonlat: tizenegyes az, amit a bíró megad – még ha a lassításból úgy látszik is, hogy nem volt olyan durva a falt, amekkorát a csatár esett. Vagy a csatár legyen szíves, és fáradjon le a pályáról, bocsánatot kérve a nézőktől, mert ők utólag, lassítás alapján nem érzik tizenegyesnek?

Ilyen meggyőző érvek mellett mi sem tehetünk mást, minthogy könnyes szemmel magát az elnök urat idézzük: "Hova volt ez a nagy sietség?".

Szólj hozzá!

Címkék: plágium oroján sándor schimtt pál

Senki sem akar Dániel Péterrel tüntetni

2012.03.12. 16:39 Esterházy Attila

A Gyurcsány Ferenc udvaribolondjaként híressé vált mackónak még saját párt sem kell ahhoz, hogy mindenki elhatárolódjon tőle. (Korábban, miután Wittner Máriát lekurvázta, az általa félistenként tisztelt Gyurcsány is kénytelen volt levenni róla a kezét.)

Most, a Szolidaritás március 10-i tüntetése után, amin Dániel Péter rendezői kártyával a nyakában álldogált a backstage-ben, a Facebookon Kálmán László határolódott el a kaszinótojásos ügyvédtől (hozzátéve, hogy "osszátok is meg!"):

„A Dániel Péter nevű egyént nem ismerjük, senki se hívta a színpadra,főleg nem a mi kórusunk, végképp nem kérte senki, hogy álljon be ésott tátogjon! Adjátok tovább ezt az infót.”

A bejegyzést a kórus tagjai közül többen is kommentelték:

- Dániel Péter ugye fotoshoppal került oda?
- Nem. Végig ott volt, backstage pass-szal.
- Nem, pont előttem állt a hangját nem hallottam ki agyönyörű kórusból.
- Nahát, most látom....hát őt a franc se hívta, énKÓnyát, Székelyt és Iványit hívtam fel előtte. Őrület, hogy aztán megbárki feljöhetett???? Én mondjuk épp konferáltam....

Bár a videófelvételeken nem látszik, egy képen megtaláltuk Dániel Pétert a Szabadság kórusban:

Juhász Péter tavaly januárban írt arról, hogy Dániel Péter hogyan férkőzött be jogtalanul a rendezők közé az Egymillióan a magyar sajtószabadság tüntetésén.

Dániel Péter leginkább Flintstone-ék dinójára hasonlít, akit akárhányszor csak kidobnak az ajtón, mindig visszajut a házba az ablakon át.

Szólj hozzá!

Címkék: kálmán lászló tünetés dániel péter

Selmeczinek csak a francia import fáj

2012.03.12. 14:13 K. Funky

Selmeczi Gabriella elborzadva értesült arról, hogy a nemzetközi baloldal francia importtüntetőkkel készül meggyalázni március 15-i ünnepünket. A franciák a Szocialista Párt második emberének vezetésével vesznek részt az egymilliósok csütörtöki tüntetését.

Szólj hozzá!

Címkék: fidesz franciaország selmeczi gabriella egymillióan a sajtószabadságért

Hernádi Zsolt helyére Hernádi Juditot!

2012.03.08. 16:47 K. Funky

Március 8-a nemcsak a céges píárosok és a virágárusok nagy napja, a nőnap tavaszi fuvallatai a Demokratikus Koalíciót is megszédítették. Az áprilisban parlamenti frakciót alakító pártban érezték, hogy a nevezetes alkalomból valami komollyal kell előrukkolni: Gyurcsányék a cégvezetői posztokra egyharmados női kvóta bevezetését sürgetik.

Hogy a javaslat – mely szerint a gazdasági törvény átírásával a nyíltan működő részvénytársaságok vezetői posztjait legalább azok harmadáig nőkkel kéne feltölteni – hallatán megremegett-e Csányi Sándor és Hernádi Zsolt bajsza, azt nem sikerült kiderítenünk, miként egyelőre az is rejtély, hogy az állami vállalatoknál is bevezetendő kvótára a DK miként találna alkalmas jelölteket.

Nyilván hosszasan el lehetne vitatkozni, hogy a nők hátrányos helyzete megszüntetésének a kvótásítás-e a legjobb módja, vagy ha az állam inkább a diszkriminatív jelenségek okainak megszüntetésére koncentrál. Az mindenesetre biztos, hogy a DK nem magán kezdte a nőiesítést.

A 12 fős pártelnökségben ugyanis csak két nő van, Vadai Ágnes és P. Szűcs Julianna. Ez szerény egyhatodos arányt jelent, igaz, a nőnapból még hosszú órák vannak hátra: ki tudja, estére mi lesz a helyzet.

A Képviselő Funky stábja ugyanakkor optimizmussal vegyes izgalommal várja, hogy a DK mit tartogat a tarsolyában május 18-ára, a növények, május 27-ére, a gyermekek, és október 4-ére, az állatok napjára.

10 komment · 2 trackback

Címkék: nőnap női kvóta demokratikus koalíció

Hunvald jogállamot követelt

2012.03.07. 21:28 K. Funky

Fórumot tartott szerdán Hunvald György, a kerület volt szocialista polgármestere.

A Dob utcai Piros Pont nevű irodában hat órakor kezdődött a rendezvény. Hunvald mellett a kerület másik volt szocialista polgármestere, Szabó Zoltán is a rendezvény meghívottja volt. Németh Péter, a Népszava főszerkesztője vezette a beszélgetést. A rendezvény Vissza a jogállamot! címmel futott.

Hunvald Györgyöt hosszú per után február 24-én ítélték másfél év börtönbüntetésre hivatali visszaélés és magánokirathamisítás miatt, de mivel már két és fél évet előzetes letartóztatásban töltött, ezért szabadlábon van. Ugyanebben a perben Szabó Zoltán felbújtóként elkövetett hivatali visszaélésért és hűtlen kezelésért hat hónap felfüggesztett börtönbüntetést kapott.

Hunvald az ítélet után azt mondta, hogy nem kíván visszatérni a politikába. Szabó Zoltán a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció elnökségének tagja.

A fórumot a Dob Köztársaság nevű civil szervezet szervezte, amely a Facebookon így definiálja magát: "Egy olyan civil csoportot alakítottunk, melynek az a célja, hogy nyilvánosságot biztosítson a demokrácia, a köztársaság, a sajtószabadság szószólóinak." Eddigi vendégeik között volt Gyurcsány Ferenc, Kertész Ákos, Árok Kornél, Ripp Zoltán, Böcskei Balázs, Fleck Zoltán, Hunvald György, Hegedűs D. Géza, Vásárhelyi Mária, Gerendás Péter, Kulka János, Iványi Gábor, Donáth László, Tétényi Éva.

33 komment · 2 trackback

Címkék: szabó zoltán hunvald györgy

A baloldali ellenzék meg akarja hekkelni a Békemenet buszait

2012.03.07. 11:17 Urbán Viktor

Az a furcsa helyzet állt elő, hogy a magyar politikai életben már csak a Jobbik viccelődik, így most lelkesen lengetjük civilbőr süvegünket, mivel az Egymillióan a sajtószabadságért Facebook-csoport is beszállt a humorfesztiválba, így feléledhet a humorpiaci verseny.

Az EaSZ a blogján durrantotta el a humortölteteket: az Ingyenbusszal a Milla tüntetésére! című poszt poénja az, hogy ők maguk nem szerveznek ingyenbuszt, ellenben arra biztatják a követőiket, hogy jelentkezzenek be a Bayer Zsolt-féle Békemenet meghirdetett ingyebuszaira. És azokkal jöjjenek március 15-én Budapestre, amikor mindkét szervezet demonstrációt tart. "És máris roboghattok Budapest felé a Fidesz pénzén" - írják a szervezők.

De a mókának itt nincs vége, az ellenzéki tüntetőket ugyanis arra is biztatják, hogy viselkedjenek úgy, mint egy csapat progresszív jehovista:

Ha már a buszon vagytok, ne vesztegessétek az időt: világosítsatok fel minél több embert arról, hogy a hatalom becsapta őket, és Magyarország valódi megújulását nem várhatják azoktól, akik leépítik a jogállamot.

Szívesen fent ülnénk egy olyan buszon, ahol éppen valóra válik Dénes Balázsék álma!

 

79 komment · 1 trackback

Címkék: busz tüntetés március 15 egymillióan a sajtószabadságért békemenet ingyenbusz

Szexi férfiakkal népszerűsíti magát a kormány?

2012.03.01. 20:36 Urbán Viktor

A Fidesz gyakran tűnik 80 éves nagybácsik gyülekezetének, de a jelek szerint az az információ mégis elszivárgott hozzájuk, hogy a kortárs magyar ál- és valódi fiatalok társaságban is bátran dicsérik a vonzó férfiakat. A "jó segge van" minősítést például ugyanúgy használjuk férfira mint nőre.

Ha jól következtetünk ugyanis, csakis tudatos kormányimázs-akció állhat a mai rejtélyes események mögött. Az történt, hogy csütörtökön 16 óra 36 perckor egy 13 fotóból álló sorozat jelent meg az egyre viccesebben kormánypárti MTI hírei között. Méghozzá 13 divatfotóból: a képek nem hordoztak semmi más közhasznú információt, mint hogy Fürjes Balázs budapesti nagyberuházásokért felelős kormánybiztos igényesen öltözködő, határozott, férfias férfi. A képekhez fűzött szöveges információ konkrétan annyi , hogy "Fürjes Balázs, a budapesti nagyberuházásokért felelős kormánybiztos a Ludovika épülete előtt", illetve "irodájában".

A 13 képen a kormány Marlboro Manje ennek megfelelően a Ludovika előtti tér különböző pontjain áll, támaszkodik, mosolyog, illetve pár felvételen az irodájában mutatja meg, milyen az egyszerre kemény, tudatos, ugyanakkor esztétikus XXI. századi közszolga.

H. H. médiaelemző, a Képviselő Funky szakértője szerint a kormányzati propagandagépezet a fideszes Berki Krisztiánt faragná Fürjesből, amihez én annyit tennék hozzá, hogy egy keresztény-konzervatív, mélyen polgári Berki Krisztiánt.

The Boy Behind The Fashion Mask

Határozott comb, széles váll, izmos kar!

Bármimet rábíznám, és közben néha reménykedve lehúnynám a szemem

Ha már akkor élt volna, ő lett volna a honvédsereg főparancsnoka!

Nála nincs kecmec, de azért nem is kőemberről van szó

Az igazi férfi egy ekkora épülettel is megbirkózik

Kőkemény, de nincs benne valami bájosan kisfiús közben?

Bárcsak rám is így mosolyogna!

60 komment · 1 trackback

Címkék: mti propaganda metroszexuális férfiasság kormánypropaganda sárm fürjes balázs

Horváth Csaba és a siker titka

2012.02.29. 15:41 Esterházy Attila

Horváth Csaba, az MSZP fővárosi frakcióvezetője szerdán a Fővárosi Közgyűlés ülése előtt tartott sajtótájékoztatóján, a 2012-es költségvetési javaslat tárgyalása előtt azt mondta, hogy romlani fognak Budapesten a közszolgáltatások, így az oktatás, a szociális hálózat és az egészségügyi ellátások is. A szocialisták egy Gazdálkodj okosan! társasjátékot küldenek a városvezetésnek, ami így Horváth Csaba megfogalmazása szerint magában tudja a konfliktusokat elrendezni, anélkül, hogy ezt a budapestiek megéreznék. (MTI) 

Tarlós István ezúttal onnan kapott be egy ütést, ahonnan a leginkább fájhat. A mindig tökéletes fogsorral kamera elé álló szocialista képviselő nem a levegőbe beszél akkor, amikor ésszerű költségvetési politikát javasol. Volt miből tanulnia.

 (Fotó: Beliczay László)

2009-ben Demszky Gábor főpolgármester hozta kínos helyzetbe azzal, hogy Hagyó Miklós után neki kellett átvennie a BKV felügyeletét. Előrelépést nem ért el.

Horváth Csabát persze nem törte össze a kudarc, 2010-ben megpróbált összehozni egy bravúros visszatérést: a főpolgármester-választás előtt azzal kampányolt, hogy május 1-jére tartogat egy jó hírt. Amikor robbant a bomba, kiderült, hogy arra tett ígéretet, hogy 2013-ig megvalósítja a díjmentes budapesti tömegközlekedést. Gyakorlatilag mindenki elhatárolódott tőle, végül pedig polgármester se lett belőle.

Horváth Csaba a társasjátékból valószínűleg csak újabban merített ötleteket. 2009-ben ugyanis például a 2010-ben beadott vagyonnyilatkozata szerint eltűnt a 101 millió forintos megtakarítása és az Audi A4-ese is.

4 komment · 1 trackback

Címkék: tarlós istván horváth csaba gazdálkodj okosan

Lightos cigányozás a Magyarok Világszövetségétől

2012.02.27. 19:12 Esterházy Attila

Szerkesztőségünk nem bírt szó nélkül elmenni a Magyarok Világszövetségének sajtómeghívója mellett, sajnos azonban egyelőre nem találjuk a szavakat. Szóljon inkább helyettünk a sajtómeghívó:

A Magyarok Világszövetségének Elnöksége tavaly decemberi ülésén döntött arról, hogy az augusztusban megrendezésre kerülő Magyarok VIII. Világkongresszusa keretében külön konferencia tárgyalja a magyarországi cigányság helyzetét, melynek címe: Eltörött a hegedűm…

A konferencia előkészületeiről tart sajtótájékoztatót a javaslattevő, Rácz Sándor, az MVSZ tiszteletbeli elnöke, valamint Patrubány Miklós elnök.

Időpont: 2012. február 29. (szerda) 11:00 óra
Helyszín: MVSZ – Magyarok Háza (1052 Budapest, Semmelweis u. 1-3.)

Szeretettel várunk minden érdeklődőt.

Hogy a cigányzenéről vagy a roma kisebbség helyzetéről lesz-e szó, csak találgatni tudjuk, mindenesetre abban egyetértünk, hogy ez eddig az év konferenciacíme.

18 komment · 1 trackback

Címkék: konferencia cigányság magyarok világszövetsége

Nyomd meg a gombot, a Jobbik elintézi minden gondod! :)

2012.02.24. 14:10 K. Funky

Adjon a Like-od szebb jövőt!!!!!!!

Harrach Péter legrosszabb álmaiban riogató ultraliberális legyen a talpán, akit nem győzne meg egy ilyen szöveg, és nem lájkolná be még a síró indián képénél is gyorsabban a Jobbik Facebook-oldalát. Pedig ez még csak egyetlen pályamunka abból a versenyből, ahol a cél, hogy minél jobb reklámszöveget kell írni a pártnak.

A fődíj nem más, mint egy közös parlamenti látogatás és ebéd Vona Gábor pártelnökkel. Ez pedig láthatóan megmozgatta a karikás ostoros marketingesek fantáziáját. Következzen néhány kedvencünk a mezőnyből.

Nyomd meg a tetszik gombot s a Jobbik elintézi minden gondod! :)

"Lájkolsz" tücsköt, "lájkolsz" bogarat, "lájkold" az oldalt és támogasd a mozgalmat!

És persze az elmaradhatatlan Soporni sör-fedolgozás.

A szavazás március elsejéig tart, és a verseny ugyan már lezárult, a Képviselő Funky ezzel a pályamunkával jelentkezne be versenyen kívül:

Lájkolni csodajó
Vesszen az unió :)

11 komment · 4 trackback

Címkék: facebook jobbik vona gábor

Látványos háttérbeszélgetés az import szemétről

2012.02.22. 12:01 akiraly

 A december 23-i parlamenti kordon után újra látványos akció ígéretével próbálta a Parlament elé csábítani a sajtót az LMP. Ezúttal a látványosságra, akarjuk mondani a (látványosságra) már a sajtómeghívóban felhívták a figyelmet, december 23-án a lebukást elkerülendő ezt még csak a telefonba suttogták.

Most viszont ezt írták: "Import szemét önti el az országot címmel (látványos) sajtótájékoztatót tart Szilágyi László, a Lehet Más a Politika országgyűlési képviselője".

Szerkesztőségünk jó érzékkel kihagyta a szerda délelőtti eseményt, így csak az LMP sajtófőnöke, Linder Bálint Facebook-oldalán láthattuk a beígért látványosságot. A kép magáért beszél, talán csak az kérdés, hogy kit tájékoztathatott Szilágyi László az országot elöntő import szemétről.
 

komment · 4 trackback

Címkék: lmp

Hiába árulkodott a HÖOK

2012.02.16. 17:16 K. Funky

A Hallgatói Hálózat szerda esti bázisdemokrácia-történelmi egyetemfoglalásának még az utóélete is olyan érdekesen alakult, hogy a Képviselő Funky drámatudományi szakosztálya külön is érdemesnek tartja megvizsgálni azt.

A parádés második felvonás már kora reggel elindult azzal, hogy Orbán Viktor kedvesen lemérsékeltezte azokat, akik éppen az általa foggal-körömmel védett államtitkár lépései ellen tüntettek, és azt mondta, örül, hogy a diákok hallatják a hangjukat.

Erre már önmagában is felkaptuk volna a fejünket, de az különösen szórakoztató benne, hogy a hatalom, hm, legendásan óvatos kritikusai, a HÖOK képviselői akkor miért rohantak a tanárnak mutogatni a jeles magatartásbizonyítványukat és jelenteni, hogy Hahácska a másodikból rossz fát tett a tűzre, ha a tanár is csak atyaian kuncog, hogy ő még nagyobb kópé volt akkoriban, mint Hahácska?

Az ELTE EHÖK már az egyetemfoglalás közben is paródiaszerűen erős KISZ-ízű közleménnyel járult hozzá a szórakozáshoz. A tempóból csütörtökön a HÖOK sem adott alább. ‘Azt nem tudja, hogy a Hallgatói Hálózat milyen alapon szerveződik, ugyanakkor minden felsőoktatási intézményben - a demokratikus értékeknek megfelelően - mindenkinek lehetősége van az évente megtartott hallgatói-képviseleti választásokon megméretnie magát. Ennek megvan a törvényes útja, és a hallgatók többségi támogatásával lehet cselekedni’ - mondta Nagy Dávid HÖOK-elnök, mi pedig elismerően emeltük fejünk felé a lódenkabátunkat.

De a diákok oldalán sem múlt el cselszövés nélkül a másnap, sőt, itt egyenesen Shakespeare vette a kezébe a szálakat. Szerda délután robbant a minibotrány, hogy Hoffmann Rózsa saját állítása szerint nem magától akart volna felszólalni, hanem azért, mert Erdész Ábel megkereste a HaHától - csakhogy a HaHa azt állította, nincs ilyen nevű tag a szervezetben.

A Képviselő Funky birtokába jutott csütörtökön a levél, amit Erdész Ábel írt a szervezetnek, és amiben töredelmesen bevallja, tényleg megkereste Hoffmannt a szervezet nevében, de csak jót akart ezzel, bár most már megbánta. Sok hűhó semmiért!

És mielőtt vastapssal zárult volna a második felvonás, a zöld manó is bedobott egy poént - Vágó Gábor, az LMP képviselője elmondta a hvg.hu-nak, hogy bár hivatalosan nem vettek részt a rendezvényen, csak magánemberként, a tüntetőknek szétosztott, pártlogó nélküli, de erősen az LMP dizájnjára hasonlító táblákat a párt biztosította. Aztán kajánul hozzátette, ezzel nem támogatták az akciót.

Függöny.

83 komment · 4 trackback

Provokáció! Kérdést tett fel a köztévé tudósítója!

2012.02.15. 16:37 akiraly

 Zsiga Marcellel olyan történt, amire igazán nem számított. Kormánypárti politikusként nyilván abban a békés tudatban élt, hogy a kézivezérelt Magyar Televízió Híradójának munkatársától értelmes kérdést nem kaphat. Érthető hát, hogy megdöbbent, amikor Szondi Vanda - a köztévé egyetlen igazi politikai tudósítója Benyó Rita számüzetése óta - váratlanul valódi kérdést tett fel neki hétfői parlamenti sajtótájékoztatóján.

Zsiga éppen a Cséfalvay államtitkár asztalára 47 000 forintot lecsapó Gúr Nándor szocialista képviselőt vádolta a nehéz sorsú emberek kihasználásával, amikor Szondi rákérdezett: Ön meg tudna élni 47 000 forintból?

komment · 5 trackback

Nemsokára könnyű lesz megismerni az utcán az orbánistákat

2012.02.14. 11:53 Urbán Viktor

Imádja Orbán Viktort, és közben azt gondolja, hogy jobb lenne, ha Európa visszavenne, hiszen itt arcoskodnak nekünk, miközben náluk verik a négereket? Ha azt hallja, "külföldi", rögtön az jut eszébe, hogy "holdudvar, szoknya, kettős mérce"? Önnek sosem beszélhetne egy köcsög békaevő? Az angolok is visszavehetnek, hiszen könnyű olyan országban liberáliskodni, ahol a férfiak minimum 25 százaléka buzeráns? Ha Brüsszelben jár, az első útja a Ljubljankára vezet? Akkor az Ön helye a frissen alakult Patrióta Európa Mozgalomban van. A Mozgalom olyan szélsőséges mértékben civil és spontán alakult, hogy Orbán Viktor évértékelője után a rendezvényt vezető Balog Zoltán államtitkár újra a mikrofonhoz lépett, és búcsúzóul felszólította a közönséget, hogy csatakozzanak az új mozgalomhoz, ami azt tűzte zászlajára, hogy megvédi értékeinket. Ma kiadták a Spontánok bemutatkozó sajtóközleményét, amit csonkítatlan formában közlünk. Ja, és a poszt címét az indokolja, hogy Mészáros László azt javasolja az igazi, Európa-fitymáló orbánistáknak, hogy tűzzenek a mellükre egy szál virágot vagy egy virágot ábrázoló gyerekrajzot. Kár, hogy nem álarcban vagy felcsatolható állatfülben utaznak, de így is vicces lesz, ha - reményeinknek megfelelően - nemsokára sikk lesz belépni a PEM-be.

Mi, patrióta európai polgárok Patrióta Európa Mozgalom néven új mozgalmat indítunk közös értékeink hirdetésére, védelmére. Nekünk, magyarországi demokratáknak az emberi jogok védelme, a társadalmi szolidaritás, a vállalkozás szabadsága és a gazdasági növekedés gyümölcseinek igazságos elosztásába vetett hit, valamint a tiszta természethez, a védett környezethez való jog éppen olyan alapértékünk, mint magyar kulturális hagyományainknak és kivételesen gazdag, gyönyörű anyanyelvünknek védelme, és fejlődésüknek harmonikus összekapcsolása.

221 komment · 4 trackback

Címkék: civil orbán viktor patrióta európa mozgalom politikafüggetlen spontán szerveződés

Indiai apokalipszis-kutatóként tért vissza a wannabe nyilas

2012.02.13. 12:35 Esterházy Attila

Két új névvel tűnt fel újra Bácsfi Diána, a Medgyessy-korszak spirituálhungarista Molnár F. Árpádja.

Az MTV Négy szellem című műsorában Puzsér Róberttel vitatkozott a világvégéről, mint Avatara Satyavati mítoszkutató. Kiderült, hogy a szanszkrit eredetű egyetemi becenevét használó Bácsfit most Erős Diának hívják, és 19 ókori naptári rendszerben talált bizonyítékot arra, hogy 2012-ben fog eljönni a világvége. Nem először beszélt a Vaskor végéről, 2009-ben a Zenit TV-n már beszélt elképesztően pörgősen arról, hogy a kapitalizmus elpusztítja földanyát.

Bácsfi 2004-ben tűnt fel a Magyar Jövő Csoport vezetőjeként. A szervezet a budapesti Nagykörúton elhelyezett nyilaskeresztes plakátokkal lett híres, az Oktogontól a Jászai Mari térig hirdette Szálasi Ferenc nemzetvezető jelszavával, hogy "Kitartás!" és "Jövünk!". Az egykori ELTE-s filozófushallgatót és három társát 2005 februárjában ítélte el a bíróság tiltott önkényuralmi jelkép használata miatt. (Az eljáró bírót egyébként Nyilas Leventének hívták.)

2005-ben Bácsfi Diána a budapesti Újköztemetőben szeretett volna Szálasi születésnapja alkalmából koszorút elhelyezni a 298-as parcellában, ahol a '45 és '56 között kivégzett háborús bűnösök és politikai elítéltek fekszenek, de a földalatti Bajza utcai megállójában két civil ruhás rendőr közrefogta és bekísérték a VI. kerületi kapitányságra, ahol a Magyar Jövő Csoport vezetője órákig várt arra, hogy valaki kihallgassa.

Bácsfi később megkomolyodott, megtagadta régi önmagát, és író-költő lett, továbbá vallástörténész, a szellem embere, aki szinte kívülről fújja Tolkien regényeit.

A Négy szellem szóban forgó adása itt látható.

59 komment

Címkék: mtv világvége puzsér róbert bácsfi diána avatara satyavati

Járóka is rákezdett az elmúltnyolcévezésre

2012.02.09. 23:45 K. Funky

Az Európai Parlament csütörtöki, állampolgári jogokról szóló bizottsági meghallgatásán Járóka Lívia fideszes európai néppárti EP-képviselő egy hosszabb felszólalás részeként a következőket mondta:

"Az utolsó nyolc évben 120 milliárd forintot költöttek a magyar kormányok arra, hogy a romák integrációját megoldják, semmifajta sikerrel. Ugyanígy, voltak papíron nagyon jól hangzó deszegregációs programok, semmi eredményt nem hoztak." (A meghallgatás felvétele itt tekinthető meg, Járóka felszólalása 8.13-nál kezdődik.)

Járóka Lívia szavai kellemesen rímelnek az Orbán Viktor jegyezte Nemzeti Együttműködés Programja című 2010-es kormányprogram 74. oldalán olvasható szövegre: "Teljességgel sikertelenek voltak - a szociális politikához hasonlóan kanyargós és zsákutcába vezető - iskolai integrációs kísérletek is, hiszen további leszakadást okoztak, s így növelték a társadalmi különbségeket."

Orbán lesújtó véleményének meglett a hatása: az oktatási integráció írmagját is sikerült kiirtani a kormány oktatáspolitikájából. A tisztának tűnő helyzetet sokáig csak két apró szépségpötty csúfította el.

Egyrészt épp a Fidesz frakcióvezetője, Lázár János vezette Hódmezővásárhelyen működik hosszú évek óta az ország egyik legsikeresebb iskolai integrációs modellkísérlete, ami az időközben megboldogult oktatási minisztériumi integrációs program alapján indult.

A másik gubancot épp a Fidesz brüsszeli romapolitikai hőse, a tavaly elfogadott Európai Roma Stratégia jelentéstevője, Járóka Lívia okozta. A képviselőnő ugyanis 2009 októberében nem átallotta ugyanerről a kérdésről az alábbi nyilatkozatot tenni: "Az oktatási integrációs programon kívül nincs olyan kormányzati intézkedés, amit a Fidesznek kormányra kerülése esetén érdemes lenne folytatnia" (elhangzott a "Romakérdés - társadalmi, gazdasági és erkölcsi felelősség" című budapesti tanácskozáson).

Nagyon nem szerettünk volna Járóka Lívia helyében lenni, amikor 2010 egy májusi reggelén kénytelen volt szembesülni a ténnyel, hogy véleménye fényévekre van a Nemzeti Együttműködés Rendszerének centrumától. Most csütörtökön szerencsére kiderült, hogy az eltelt szűk két év elegendő volt hajdani meggondolatlan szavainak újragondolására.

Ha Járókának sikerül a saját bábáskodása mellett íródott, szintén az integrációt, azon belül is az oktatási egyenlőtlenségek felszámolását kulcskérdésként kezelő, a magyar EU-elnökség alatt elfogadott Európai Roma Stratégiát is helyrepofozni, már csak Lázár Jánosnak kell rendet tennie a városában.

19 komment

Orbánnak elege van a jogászokból

2012.02.09. 15:05 haszán

Nem tudjuk, hányan nevettek nagyot Orbán Viktor tréfáján az egri frakcióülésen, amikor Pósán László felvetésére, hogy hiba volt mindössze évi százban megállapítani az ingyen képzett jogászok számát, azt válaszolta, hogy tényleg nem volt helyes. Aztán hozzátette: le kellett volna vinni nullára. És jelezte azt is, hogy ő az agrár- és mérnökképzésben hisz.

Talán kijelenthető, hogy nincs jó véleménnyel Orbán Viktor a jogászokról, legalábbis a munkájukról. Ez teljesen normális, nyilván mindenkinek vannak rossz tapasztalatai, például Orbán Viktor is jogász. De nemcsak ő, a kormányban jogi diplomája van Navracsics Tibornak, Martonyi Jánosnak, Fellegi Tamásnak, Pintér Sándornak, Hende Csabának, de még az agrárügyeket bonyolító Fazekas Sándornak is (11 kormánytagból hétnek).

A parlamentben 85 jogász van, minden ötödik képviselő jártas a jogban. Az elszámoltatáshoz jogi diplomával a zsebében látott neki Papcsák Ferenc, majd vette át a feladatot Budai Gyula. Ahhoz is kell valami különleges felkészítés, hogy valaki el tudja vezetni a Házat, jogász Szili Katalin, az volt Áder János is, és most Kövér László, igaz ő valamilyen rejtélyes ok miatt a képviselő profilja szerint tavaly december óta váltott, és nem használja a doktori címet a nevében. Azt nem használja Lázár János sem, pedig megtehetné ő is. És ki ne tudná, hogy az alkotmányíró Szájer József is jogász, ahogyan végül Deutsch Tamás is az lett.

Az Orbán által favorizált agrár- és mérnökfronton nem ennyire jó a helyzet. A kormányban senki sincs, aki ilyen végzettséggel rendelkezne, persze Orbán sem említette, hogy mindenkinek miniszternek kellene lenni.

A parlamentben már természetesen van dolgos mérnökember, nem is kevés, de persze kevesebb, mint jogász. Kettészedtük a mérnököket és azokat, akik agrárképzésben vettek részt. Előbbiből 45-öt találtunk. Elég tágan értelmezve az agrárkategóriát, például az Erdészeti és Faipari Egyetemen végzett földmérőt is belevettük, 26-ot találtunk. Ezt sosem késő elkezdi, a L. Simon László például 2008-ban végzett a Károly Róbert Főiskola mezőgazdasági karán is, majd hihetetlen tempóban elkezdett felhalmozni ingatlanokat a Velencei-tónál. És van egy rossz hírűnk is Orbán Viktornak: az agrárképzés sem garancia mindenre. Veres János például az első diplomáját általános agrármérnökként szerezte, aztán lám, mi lett belőle.

Változnak az idők, nem az van már, mint 30 éve, amikor szinte futószalagon gyártotta az állam boldog-boldogtalanból a jogászokat, lehetett sejteni, hogy nem lesz ennek jó vége. Most aztán ki lehet tenni a megtelt táblát, ami hely van, az elkelt, tessék keresni valami tisztességesebb megélhetést.

Súlyemelőedzőből például csak egy van a parlamentben.

65 komment · 4 trackback

Címkék: orbán jogász

Szőke, kékszemű és szakított Gyurcsánnyal

2012.02.09. 10:43 K. Funky

Szakított a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalícióval, és lemondott az Újkorcsoportban betöltött ügyvivői posztjáról is Polgár Dóra - járt körbe a ropogós Népszabadság a Képviselő Funky szerkesztőségében, a sokat látott, füstös pulóveres öreg rókák pedig krákogva bólogattak egymásra nézve: na ugye. 

A húszéves Polgár Dóra a Hallgatói Hálózat nevű szervezet szónokaként tűnt fel heves orbánozással egy októberi tüntetésen, amivel aztán körbe is turnézta a teljes magyar médiát. Az események aztán két hét múlva új fordulatot vettek, amikor saját aktivistatársait is meglepve máris csatlakozott az Újkorcsoport fedőnevű DK-alegységhez.

A szőke, kékszemű gyurcsányista története még a szőke, kékszemű, civil aktivista-történetnél is jobban megfogta a K. Funky elaggott szocialistákhoz szokott kollégáit, most viszont jött az újabb csavar. Dóra úgy érzi, a DK-ban nem sikerült vonzó és érdemi ifjúsági platformot kialakítani, ezért saját mozgalmat készül indítani. 

De honnan is ilyen ismerős ez a történet? A szárnyaló szellemű szabad fiatal rövid évődés után a szocialisták oldalán találja magát, aztán rájön, ez sem az igazi, végül feloldódik a semmiben?

Persze nem állítjuk egyértelműen, hogy Dóra életében most jön a Retkes-korszak, sőt, azt sem tudjuk azért kizárni, hogy a leendő független szervezet valójában a Demokratikus Koalíció fondoralata, ezzel együtt, csak a felszínt nézve, meg kell emelnünk a kalapunkat a teljesítmény előtt, hogy valaki ilyen fiatalon néhány hónap alatt modellezze a rendszerváltás utáni liberális politika teljes történetét.

"Mindig minden ugyanaz marad" - dörmögjük rekedt hangon, és rágyújtunk egy újabb cigarettára.

 

149 komment · 1 trackback

Címkék: gyurcsány polgár dóra mindig minden ugyanaz

Nem fújt szondát a tréfás államtitkár

2012.02.08. 10:43 K. Funky

Hol volt, hol nem volt, a cudar téli hidegben elindult a határban néhány szegény ember, meg néhány gazdag (vagy ahogy haragosaik mondják: kommunista), hogy a méltóságos urak elé járuljanak gondjukkal-bajukkal. Éhségmenetnek nevezték el utazásukat, ami Miskolc városától Budapestre vezet, miközben munkát és kenyeret követelnek maguknak.

Hanem aztán a méltóságos uraknak ez igencsak nem tetszett, ezért azt gondolták, megtréfálják a vándorokat. Tállai Andrást, az állam titkárát küldték Mezőkövesdre, hogy ott kenyérrel és munkával, hólapátolási lehetőséggel várja a  rakoncátlankodó menetelőket. "Rajtuk nevet majd ország-világ" - gondolta az állam titkára, és hogy még jobb legyen a tréfa, kitalálták, hogy egy szondát is megfújatnak a betyárokkal. Dologidőben mégsem járja, hogy pityókásak legyenek!

Jöttek a vándorok, az állam titkára tenyerét dörzsölve várta a tréfát. 

A menetben viszont ott volt a legszegényebb család legkisebb fia is, aki váratlanul azt mondta a méltóságos úrnak:

- Jó uram, fújja csak meg Ön is azt a szondát.
 
Elkerekedett Tállai András szeme, ő bizony meg nem fújja azt. Egyesek azt mondják, azért, mert ő sem volt akkor már szomjas, de mi a szóbeszédre nem adunk, legyen annyi elég, az istennek se fújta meg. A menet tovább haladt, a tréfa nem sikerült.
 
Így esett, hogy az állam titkárának eszén túljártak az út szélén gyalogló szegény legények. Meg néhány kommunista.
 
UPDATE: A jeles eseményre az MSZP is reagált, a miénknél kevésbé népmesei formában. Közleményük szerint ma 30-40 ember próbálta felvenni a munkát Mezőkövesden, mikor kiderült, ma nincs munka. A párt ezért arra vetemedett, amire eddig még emlékezetünk szerint soha, már ha az őszödi beszédet nem számítjuk: hivatalos iratban használta a szar kifejezést. Idézzük: "Tállai András nem fújt szondát, nem lapátolt havat. Csak szart."

314 komment

Címkék: népmese tállai andrás éhségmenet

Gyurcsány tíz nap alatt ábrándult ki Kádárból

2012.02.08. 00:22 Esterházy Attila

A demokrácia lovasa a miniszterelnök évértékelője kapcsán ismét keményen odaszólt Orbánnak a Facebookon.

A kormányfőt az antidemokratikus Vona Gáborhoz hasonlította, és a keresztény egyházakat szinte a kezéből etető, virtigli nacionalistának nevezte, aki a középosztállyal csak addig tartott igényt a rászorultakra, "amíg ez utóbbiak kikaparták a gesztenyét a tűzből". Gyurcsány nem riadt vissza az eposzi felkiáltásoktól sem: "Ó, mily dicső erkölcsi magasság ez?!"

A volt miniszterelnök Simicska Lajos és Nyerges Zsolt miatt is felháborodott (meg nem is): "Tényleg gazember Orbán. Nem Simicska miatt. Azért is. Nem Nyerges miatt. Azért is. Hanem azért, mert azt üzeni anyjának és apjának – mellesleg az enyémeknek is -, hogy Ti nem kelletek. Ti dolgozzatok, de többet ne akarjatok."

Az elemzés végére azért a kizsákmányoló felső- és középosztály mellett a proletárdiktatúra is kapott egy lári-fárival kevert irgum-burgumot: "Kádár is ezt mondta. Csak ellenkező előjellel. Ő kizárta a polgárt, Orbán kizárja a munkást a népképviseletből. Mindkettőből elég. Sajnálom, megvetem őket. Kádár proletárdiktatúrát, Orbán keresztény-konzervatív diktatúrát akar. Mi köze van hozzájuk a demokratáknak?"

Pontosan tíz nappal korábban, a Demokratikus Koalíció első kongresszusán a reményt adó szavakra kiéhezett nyugdíjas párttagok előtt még azt mondta, hogy bár a baloldalt is meg szokta osztani azzal, hogy néha a Kádár-rendszert kritizálja ("legalábbis erkölcsi értelemben"), azért az mégsem vitatható el Kádártól, hogy demokratizálta a tudáshoz, a kultúrához és az egészségügyi javakhoz való hozzáférést. Úgy tűnik, hogy Orbánhoz hasonlóan a DK elnöke is kettős kommunikációt alkalmaz.

Lehetséges, hogy Gyurcsány most egy csizmaszárral rúgott öngól helyett jobban járt volna, ha példát vesz Orbán Viktorról abban, hogy inkább ő sem mond semmit.

komment

Címkék: gyurcsány ferenc orbán viktor kádár jános

Orbán: Ember többet munka

2012.02.07. 20:43 akiraly

A Képviselő Funky közeli barátja, az Index Szövegszaporító és Szóképelemző Bizottsága elkészítette első, hevenyészett értékelését Orbán Viktor miniszterelnök 2012-es évértékelő beszédéről.

A szövegfelhő tanulsága szerint Orbán kicsit jobban tiszteli a hölgyeket az uraknál, de legalábbis gyakrabban szólította meg őket, még Magyarországnál is többször. A beszéd központjában az ember és az emberek álltak, akik többet munka. Fontos eleme volt a beszédnek még a gazdasági középosztály, ami adórendszer.

A továbbiakra mindenki következtessen a mellékelt ábrából. (Amit a képre kattintva nagyban is megtekinthetnek.)

 

gyakorisag

komment

Megszerettük Meggyes Tamást

2012.02.01. 13:56 K. Funky

Lehet, hogy Meggyes Tamás tönkretette Esztergomot, lehet, hogy közel két év alatt sem szólalt fel a parlamentben, lehet, hogy miatta nem volt tömegközlekedés, közvilágítás, iskolai étkeztetés a városban, lehet, hogy feketelistát vezetett ellenségeiről, lehet, hogy a következő hatezer évre eladósította a várost.

De hogy az alábbi videóban a Meggyest provokáló arcnál nagyobb gyökeret keveset hordott hátán a föld, az biztos.

komment · 1 trackback

Címkék: provokáció esztergom meggyes tamas

Robbant a vagyonnyilatkozat-bomba

2012.02.01. 04:05 K. Funky

Végre egy őszinte képviselő, aki vagyonbevallásában nem hagyja üresen az ajándékozási rovatot. (A 386 országgyűlési képviselőből jó ha tíz követője van.)

A bonyhádi fideszes Potápi Árpád bevallja, hogy kapott 5 üveg bort 10 ezer forint értékben, 3 üveg pálinkát 2 ezer forint értékben, ez idáig rendben is van, és 1 darab krecsányt körülbelül két és félezer forint értékben.

Most abba nem akarunk belemenni, hogy egy krecsányért sok-e vagy kevés két és félezer forint, inkább azt firtatnánk, hogy mi a túró az a krecsány?

A helyes megfejtéseket a kommentekben várjuk, fődíj két, nem három darab krecsány!

203 komment · 1 trackback

Címkék: vagyonnyilatkozat krecsány potápi árpád

süti beállítások módosítása