Drága olvasók, nem akarnánk dicsekedni, de a teljes magyar sajtót megelőzve megszereztük Gyurcsány miniszterelnök kulcsfontosságú beszédének szövegét, amit hétfőn fog előadni a Parlementben. A jelek szerint egy úgynevezett rendezői példány jutott el hozzánk, amelyben a szöveg mellett, dőlt betűvel szedve egyéb utasítások is szerepelnek. Fantasztikus Gyurcsány-show-ra számíthatunk a Házban. Íme a vágatlan, breakingnews, hihetetlen dokumentum:

----------------------------------------------------------------------------------

Tisztelt házelnök asszony, kedves képviselőtársaim, honfitársaim! 

Ha most a Magyar Szocialista Párt frakciólésén lennénk, akkor azzal kezdeném, hogy „Anyu, az  Úristen megbassza azt a büdös kurva világot, azt bassza meg! Azt! Azbeszt megbaszta a büdös  kurva istenit neki. Menjél! Nem megmondtam, hogy ne gyere be, mert ne gyere erre, he. Büdös isten faszát jó, dehogy, jó anyám.”

(Megtörli a homlokát zsebkendővel.)

De nem frakcióülésen vagyunk, hanem évértékelő beszéden, a Parlament és az egész ország  nyilvánossága előtt, így nem mondok ilyesmit, hiszen, ahogy a szomáli bölcsesség is tartja, „nyúlszájjal aztán fújhatod a lámpást”.

(A szónoki emelvény lábánál elveszett kislányt talál, akit magához ölel, és 18 éves koráig finanszíroz.)

Az utóbbi napokban sokat gondolkodtam, hogyan is fogjak bele az elmúlt év értékelésébe.  Ültem a kertben a laptop előtt, de – az árgyélusát! – nem jutottam az ötről a hatra.  Barátaim! Szeretek és elvettem egy lányt, a neve Klára. Ő mondta meg, hogy két okból is sikertelen volt a próbálkozásom. Egyrészt olyan hideg volt, hogy a karjaim odafagytak az anyósomtól kapott, európai értelemben vett szvetter oldalához. Másrészt a laptopban nem  volt akkumulátor, hiszen a blogomat is úgy diktálom a titkárnőmnek, és hordozható  számítógépet kizárólag fotózáshoz viselek.

Honfitársaim!

( A rangidős parlamenti jegyzőnő gyermekágyi fájdalmakban tör ki. A szónok oldalra fordulva hirtelen levezeti a szülést, megáldja és megkereszteli a kisfiút, aki a „Dessewffy” és a „Tibor” neveket kapja a keresztségben.)

Mit várnak el az emberek a kormánytól? Nyilvánvalóan világos terveket és határozott  cselekvést. Ahogy az északír mondás tartja: a gömböc lovon érkezik, de gyalog távozik. Mi a  vezetők dolga, függetlenül attól, hogy polgármesterek, hogy miniszterek, hogy esetleg az  ország más területén, például a miniszterelnöki kabinetben vállalnak szerződéses tanácsadói  feladatot, havi hárommillióért? Elsősorban is erőt és biztatást adni mindenkinek ahhoz,  hogy merjen részt venni a közös vállalkozásban, amiben kell, merjen változni, amiben kell,  változtatni.

(Iszik egy pohár vizet, aztán felnéz.)

Így hát mit is mondhatnék: hajrá Magyarország, hajrá magyarok! A közmondás szerint „ferde  gömböcnek is egyenes a füstje”. Tartsuk magunkat ehhez barátaim, és tegyük a dolgunkat!

Bár évértékelő beszéden vagyunk, Magyarország jelenlegi helyzetében felesleges, sőt bátran  kimondom, bankárkormányhoz illő bűnös luxus lenne visszatekinteni az elmúlt 12 hónapra,  ahelyett, hogy előre néznénk. Hiszen jobbkezem és bloggertársam, Gréczy Zsolt 2008 júniusában világosan megírta internetes webnaplójában:

„Egy másik probléma maga a válság, tudniillik, van-e ilyen ma Magyarországon. Nos, nem  lehet nem észrevenni, hogy minden gazdasági adat jó irányba mutat. Az összes. Nem vitatom,  hogy még nem eléggé, de tényekkel nehéz vitatkozni. Az év végére 4 százalékra csökken az  államháztartási hiány. Már mérséklődik az infláció, a forint árfolyama erős, sokak szerint  túlságosan is az. Az ipari termelés bővül, a külkereskedelem az első negyedévben több  tízmilliárdos többletet mutat. A nemzeti össztermék (GDP) bővülése ugyancsak megindult.  Persze, ezekből a makrogazdasági adatokból az emberek még szinte semmit sem éreznek. Azt  azonban jelzik: nem ilyen az az ország, amelyik válságban van.”

(A parlamenti karzatról nagy sikollyal lezuhan egy titkárnő. A szónok jobbra felnyúl, és pont elkapja a leányt, mielőtt az szétzúzná a fejét a szónoki emelvény peremén.)

Vagyis mi tettük a dolgunkat, a külgazdasági környezet azonban nem alakult progresszívan, ha fogalmazhatok így. Másokkal együtt magam is úgy látom, ami most zajlik, az több mint  világválság. Ahogy a szomáli bölcsesség mondja, a pénz pénzt fiadzik, a tetű serkét. A  szomáli közben azt is mondja, hogy egy ujjal nem lehet arcot mosni. Illetve azt is, hogy  Luqun dheeraatay, madax ma dhaafto, ami annyit tesz, hogy a leghosszabb nyak se növi túl  a fejet. Különös emberek ezek a szomáliaiak.

(Hosszan, férfiasan zokog, könnyek nélkül.)

Szerintem három folyamat ér össze ezekben a hónapokban. Az egyik a globalizáció  kiigazítása, mondhatjuk egyfajta deglobalizációs folyamat. A másik a piac és az állam  elmúlt húsz évben kialakított együttműködésének, egyensúlyának átírása, korrekciója. A  harmadik pedig az, hogy Benedek pápa őszentsége elfogadta az Apostoli Szentszékhez  benyújtott kérvényemet, így én lehetek a kereszténység történetének első házasságban élő,  többgyermekes, magas állami funkciót betöltő papja.

(Hosszan, férfiasan zokog, rengeteg könnyel.)

De hagyjunk engem, hiszen itt sokkalta nagyobb tétek forognak kockán. Például Totó kutyám  élete. Nem kívánom személyes ügyekkel traktálni önöket, valójában nem is akartam  nyilvánosságra hozni, de a minap olyan dolog történt, amit minden, az országért, a  köztársaságért tenni akaró patriótát fel kell, hogy ébresszen. Totó kutyám rasszista  trágárságoktól hemzsegő, fenyegető levelet kapott. És tudják kitől? Egy nekem igen fontos személytől, akiről talán még egyszer sem tettem említést a nyilvánosság előtt: anyámtól, akit Katusnak neveznek.

(A zokogástól olyan magas frekvencián rezeg a teste, hogy húsz-harminc centiméterre a szónoki emelvény fölé emelkedik, és enyhe, fáradt rózsaszín fényt bocsát ki.)

A védelmemre kirendelt kormányőrök parancsnoka (saját zsebből fizetem nekik a reggeli túrós táskát, amit anyósom, Piroska visz le nekik reggelente a keszkenőjében, ez havonta 42 500  forintba kerül), szóval a parancsnok el akarta rejteni a levelet, de amikor progresszív becsület szavát kértem, hogy nem titkol előlem semmit, kiadta.

Quo vadis, Magyarország, teszem fel a kérdést, ha egy mélyszegénységből feltört polgári  családban matróna fordul hobbiállat ellen? Hol a határ? – teszem föl a kérdést az ellenzék  tisztelt vezérének! Ismét csak bebizonyosodik a maláj igazság: sokkal jobb egy biztos  ellenség, mint két bizonytalan gömböc.

(Diakónussá avat tizenkét fiatal szeminaristát.)

„Nem a disznók takarítják ki maguk után az ólat” – tartja a népi bölcsesség. Erre én ezt  válaszolom, hogy „az öndicsérő olyan, mint a magát szoptató kecske”. Nézzük tehát a dolgot  magát!

(Az imént megmentett leányt az ölébe kapja, majd egy liánba kapaszkodva föllendül vele a karzatra, és visszaülteti a helyére.)

A következő egy éven belül
– radikálisan csökkentjük az adókat.
– Világossá tesszük, hogy a cigány származású bűnelkövetők, súlyos bűncselekményeket  elkövetők aránya jelentős mértékben, napról napra fokozódó mértékben, érzékelhető mértékben  növekszik. Aki erről nem beszél, az becsukja a szemét, nem érzi úgy, hogy eljött az egyenes  beszéd ideje, és ezzel csak súlyosbítja a bajt.
– Elindítjuk a szerkezeti reformokat. Első lépésként örök időkre állami tulajdonba adjuk az  egészségügyi ellátórendszert.
– Az ellátórendszer finanszírozására megemeljük az adókat.
– Magyarországon jelenleg negyven különböző főhatóság működik, ezeket egyetlen szervezetben  egységesítjük.
– Szigorítjuk a gyűlöletbeszéd szabályait, hogy Magyarországon senkit se érhessen hátrány a  bőrszíne miatt.
– A környező országokban élő magyaroknak megadjuk a magyar állapolgárságot.
– Bíróság előtt vonjuk felelősségre Szilvássy Györgyöt.
– Analzisbe küldjük Totó kutyát.

Jobb egy közeli gömböc, mint egy távoli testvér, mondja a szomáli. Köszönöm a figyelmet!

(A szemét törölgeti, enyhén meghajol, nyelveken beszél, majd a szocialista képviselők dübörgő tapsától kísérve száraz pogácsát és szamárfüles kormány-előterjesztést szaporít.)

----------------------------------------------------------------------------------