Mi speciel minden alkalommal, amikor minisztériumok elé búzát meg egyéb terményeket öntenek, tiltakozó levelet akarunk írni az etióp kormány nevében, az alábbi sajtóközlemény azonban még így is meglepő volt:
A Fehérkereszt Állatvédő Liga (kiemelten közhasznú alapítvány) képviseletében megdöbbenésünket fejezzük ki annak kapcsán, hogy 2009. április 14-én, Budapesten, a Parlament előtt, politikai demonstráció keretében sor kerülhetett libák szabadon engedésére. A cselekmény - függetlenül attól, hogy milyen üzenetet kívánt kifejezni az új miniszterelnökkel kapcsolatban - az adott demonstrációba nem illő, élő állatokat használt fel emberi indulatok kimutatására, és emiatt elítélendő. Ahogyan az idei esztendőben már többször, úgy most is rámutatunk arra, hogy a gazdasági haszonállatok kiszolgáltatottsága nemzeti probléma. A nyilvános, politikai demonstrációkon való felhasználásuk, továbbá az őket "alkalmazó" filmek készítése a magyar állatvédelmi jog máig szabályozatlan területe.
Ha jól követjük a közhangulatot a széleken, a kossuthtériek és az állatvédők egyébként sincsenek jóban, mivel libát tépni és tömni ősi magyar kötelesség, ez itt viszont egészen új dimenziókat nyithat a két tábor kapcsolataiban. Arról nem is beszélve, hogy milyen szórakoztató lenne a törvény, amely tényleg szabályozza, hogy akkor mit lehet csinálni egy haszonállattal politikai tüntetésen, és mit nem.







Aki azt hitte, hogy az MSZP már nem képes ilyen rövid időn belül további óriási meglepetésekre, az most kapaszkodjon bele erősen a mai Pravdába. Az a helyzet, hogy vannak jelek, jelecskék, jelecskinnyók, amelyek arra utalnak, hogy a kommerek kivágáták a szegfűt a szemétbe. Még semmi sem biztos, ismételjük, de a jelek felettébb érdekesek.
