Képviselő Funky

Az Index seggrepacsi-ügyi szakblogja.

Bemószerolásokat, életveszélyes fenyegetéseket, trükköket és főleg jó tippeket a kepviselofunkyKUKACgmailPONTcom cimre várunk.


Az igazi Képviselő Funky

Friss topikok

Címkék

Linkblog

Őrületes sajtóközlemények: Demonstrációba nem illő

2009.04.16. 17:10 K. Funky

Mi speciel minden alkalommal, amikor minisztériumok elé búzát meg egyéb terményeket öntenek, tiltakozó levelet akarunk írni az etióp kormány nevében, az alábbi sajtóközlemény azonban még így is meglepő volt:

A Fehérkereszt Állatvédő Liga (kiemelten közhasznú alapítvány) képviseletében megdöbbenésünket fejezzük ki annak kapcsán, hogy 2009. április 14-én, Budapesten, a Parlament előtt, politikai demonstráció keretében sor kerülhetett libák szabadon engedésére. A cselekmény - függetlenül attól, hogy milyen üzenetet kívánt kifejezni az új miniszterelnökkel kapcsolatban - az adott demonstrációba nem illő, élő állatokat használt fel emberi indulatok kimutatására, és emiatt elítélendő. Ahogyan az idei esztendőben már többször, úgy most is rámutatunk arra, hogy a gazdasági haszonállatok kiszolgáltatottsága nemzeti probléma. A nyilvános, politikai demonstrációkon való felhasználásuk, továbbá az őket "alkalmazó" filmek készítése a magyar állatvédelmi jog máig szabályozatlan területe. 

Ha jól követjük a közhangulatot a széleken, a kossuthtériek és az állatvédők egyébként sincsenek jóban, mivel libát tépni és tömni ősi magyar kötelesség, ez itt viszont egészen új dimenziókat nyithat a két tábor kapcsolataiban. Arról nem is beszélve, hogy milyen szórakoztató lenne a törvény, amely tényleg szabályozza, hogy akkor mit lehet csinálni egy haszonállattal politikai tüntetésen, és mit nem.

4 komment · 2 trackback

Címkék: bajnai gordon kormanyvalsag

A titkos Tarr Béla-Orbán Viktor tengely

2009.04.15. 19:10 K. Funky

Híjnye, hogy csókoljon minket szájon David Axelrod és Karl Rove szerelemgyermeke! Hát nem akkor indítja el a Fidesz az EP-választásra készített kampányoldalát, amikor az egész ország éppen a másik táborra figyel? Hát de. Pedig olyan csudálatos furcsaságot hoztak létre, ami nem csak a politika- hanem talán a világtörténelemben is egyedülálló: egy weboldalt kifejezetten analfabétáknak.

Sajnos a Guinness rekordok könyve nem ismeri még a kategóriát, de ha egyszer kiosztják a díjat a legtöbb mozgóképet tartalmazó honlapnak, ez a különös szerzet minden bizonnyal az esélyesek közt lesz. Nekünk már Schmitt Pál köszöntőjét is csak fészkelődve sikerült végigülni, és ha nem gondolkodunk el azon, hogy milyen érdekes az MSZP ellen egy ilyen klasszikusan kommunista karrierkáderrel versenyezni, egészen biztosan nem bírjuk fél percnél tovább.

A Schmittes szösszenet azonban semmi ahhoz képest, ami ezután következik. Most szólunk, hogy akinek nincs szabad három órája, az neki se kezdjen a böngészésnek. A Sátántangó ehhez képest videóklip. A Fidesz EP-listájának minden szereplőjéről nagyjából ötperces videóriport van az oldalon, ami már magában is rémisztő, annak fényében pedig, hogy mindegyik ugyanazzal a poénnal kezdődik (szellemesnek szánt interakció a kamera két oldala közt), gyakorlatilag elviselhetetlen. Az viszont pompás, hogy Járóka Lívia milyen divatos és vagány stylingot kapott.

30 komment · 1 trackback

Címkék: fidesz duborog a kampany ep 2009

Találós kérdés

2009.04.14. 14:49 K. Funky

Melyik parlamenti képviselőnek van Macbook Air-je?

Aki elsőként kommenteli ide alulra a hülye divathóbortnak felülő honatya nevét, Ficsor Ádám tárcanélküli, titkosszolgálatokat felügyelő miniszter személyi titkára lehet, közvetlen telefonösszeköttetéssel a KGB egyik alacsonyabb beosztású tisztségviselőjéhez.

31 komment

Címkék: talalos kerdes

Pettkó húsvétja

2009.04.10. 12:19 K. Funky

Ünnepek idején veszekszik a család, sokan borzasztóan berúgnak, Pettkó András pedig üdvözli a választópolgárokat. A legendás karácsonyi videó népszerűségét ügyesen felismerve az MDF-es képviselő most kijött a húsvéti verzióval is,

Ha van olyan, hogy kultuszfilm és kultuszzenekar, akkor egészen biztos, hogy Pettkó András egyfajta kultuszképviselő. Sajnos ez a mostani próbálkozás nem sikerült olyan erősre, mint a karácsonyi bimbammozás, ám ettől még van benne érték és szépség számos.

Ja, és még valami. Pettkón mindenki nevet, mert hát tényleg van min. Viszont nekünk már évek óta van egy olyan érzésünk, hogy ő egy jószándékú, és alapvetően becsületes ember, ami automatikusan a magyar országgyűlési képviselők legfelső három százalékában biztosít neki bérelt helyet.

18 komment · 1 trackback

Címkék: pettko andras.

Heti végszó 8.

2009.04.09. 17:26 K. Funky

Magyar politikai/közéleti hetilapot olvasni embert próbáló feladat. Az ezekben megjelenő vélemenycikkeket meg pláne. Kövesse inkább heti összefoglalónkat ezek zárómondataiból! Tök ingyen van, gyorsan lehet vele végezni, és még tök mulatságos is.

HETI VÁLASZ
- Kormányzása miért lenne más? Semmiért. Márpedig, ha ebből fog állni, könnyen lehet, hogy a próféta szólt belőle.
- Vajon a Malév és a Mol után a Főgáz, a Telekom vagy esetleg a romokban heverő MÁV egyes részei lesznek a túlontúl fieztőképes orosz vásárlók célpontjai. Mert nne legyenek kétségeink: kérik a következőt.
- Jövőkép már van: fordulatra van szükség.
- Aki viszont a minél hatékonyabb piaci működést és a középosztály megerősödését preferálja, az az adókedvezményeket és támogatásokat számolja fel elsőként. Ilyen egyszerű ez, Bajnai úr!
- Néma újságírók és néma újságolvasók közösen. Magyarország, így szeretlek?

HVG
- Magyarországon 2010-től megint hosszú időre ki lesz húzsva a talaj azok lába alól, akik nem populista módon, hanem érvekkel szeretnének politizálni.
- Az apák vétkét a fiak fogják megfizetni, hetediziglen.

Szólj hozzá!

Címkék: heti vegszo

Draskovics a III/a-ból

2009.04.09. 16:31 K. Funky

Legyenek Önök üdvözölve egy csodálatos műtárgy társaságában. A képekre kattintva azok szép, nagy méretben is megtekinthetőek.

Az ifjú KISZ-titkár bármelyik mondatát kiemelhetnénk ide, hogy két idézőjel segítségével nevetség tárgyává tegyük, a centralizálási törekvésektől a kényes igazmondásig. De nem tesszük. Műtárgyat nem illik összefirkálni.

30 komment

Címkék: draskovics tibor

A váratlan bajusz

2009.04.09. 16:23 K. Funky

Na ki mit tippel, a férfi, aki az alábbi üdvözlőlappal kedveskedik a választóinak, vajon mely párt hírnevét öregbíti, és vajon Magyarország mely' szegletében?

22 komment

Címkék: szdsz adler gyorgy

Nehéz a boldogságtól

2009.04.08. 17:41 K. Funky

Most, hogy csak napokra van Gyurcsány Ferenc távozása, ideje számot vetni. (Tisztában vagyunk azzal, hogy sokan inkább "eltakarodásról" beszélnének, ám mi nem szeretnénk rosszízlésű ünneprontók lenni.) Szerencsénkre a mai, legutolsó Gyurcsány-vezette kormányülés apropóján Daróczi Dávid kormányszóvivő szó szerint számot vetett. Így a statisztikai tudományok rajongói megtudhatták, hogy:

- ez volt a Gyurcsány-kormány 219. ülése.
- az elmúlt 6 évben 199 hagyományos kormányülést tartott a kabinet.
- a külföldi államokkal folytatott együttes kormányülésekkel és a soron kívüli kormányülésekkel együtt jön ki a 219-es szám.
- a kabinet a 2006-os megalakulása óta összesen 1084 kormányrendeletet...
- ... és 914 kormányhatározatot fogadott el a most szerdai döntések előtt.
- a kormány 404 törvényjavaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek...
- amiből 338-at már kihirdettek...
- 2 az államfő aláírására vár...
- 44-nek pedig jelenleg is zajlik a tárgyalása.

11 komment · 1 trackback

Címkék: gyurcsany ferenc kormanyvalsag

Őrületes sajtóközlemények: Bizalommal fordulnak

2009.04.07. 19:08 K. Funky

Nincs mit mondanunk. Szeretik egymást, na.

OS - Az MSZP Országos Nőtagozatának közleménye

   Budapest, 2009. április 6., hétfő (OS) - Az MSZP Országos Nőtagozatának Elnöksége örömmel üdvözli Lendvai Ildikó, az Országos Nőtagozat alapító elnökének pártelnöki kinevezését. Ő az első női pártelnök a Magyar Szocialista Párt történetében. Az Európai Szocialisták Pártjának családjában Lendvai Ildikó a hatodik női pártelnök. Úgy tűnik, hogy válságos időkben bizalommal fordulnak a nőkhöz megoldásért. Bízunk abban, hogy Lendvai Ildikó pártelnökként is figyelemmel kíséri és képviseli majd nőtársai érdekeit.

Gurmai Zita
Az Országos Nőtagozat elnöke
   Kiadó: MSZP

6 komment · 1 trackback

Címkék: mszp orult sajto

Irányított összefogás

2009.04.07. 15:17 K. Funky

Azt nyilván senkinek sem kell elmesélni, mennyi baja lehet a politikusoknak mindenféle civil szervezetekkel. Ezért nem szabad hagyni, hogy ezek csak úgy, szívük szerint alakulgassanak mindenfelé. Így bizony igenis üdvözlendő a Civil Összefogás Szegedért Mozgalom megalakulása, amely örvendetes tényre egyenesen a Csongrád Megyei Közgyűlés Sajtószolgálatáról hívták fel az érdeklődők figyelmét.

Így kell ezt csinálni. Ráadásul nem csak a minden bizonnyal mindentől független Mozgalom került így sokak látókörébe, hanem az az örvendetes tény is, hogy a csongrádi megyei közgyűlés az ország legjobb bajszai közül többel is büszkélkedhet.

MEGHÍVÓ

Kedves Kolléga!

Megalakult a Civil Összefogás Szegedért Mozgalom. A szerveződésről, annak céljairól, programjáról és a tagjai által szükségesnek tartott lépésekről sajtótájékoztatón számol be Prof. Dr. Wittmann Tibor tanszékvezető egyetemi tanár és Prof. Dr. Dux László tanszékvezető egyetemi tanár, a Professzorok Batthyány Körének tagja.

Időpont: 2009. április 8. szerda, 15.00 óra
Helyszíne: Szeged, Millennium Kávéház (Dugonics tér 12.)
Részvételi szándékát kérem, jelezze Papp Nóránál, az alábbi elérhetőségek egyikén:

E-mail: xxxxyyyy@csongrad-megye.hu
Mobil: 06 20 XXX YYYY
Megtisztelő jelenlétére feltétlenül számítunk!

Üdvözlettel:
Csongrád Megyei Közgyűlés Sajtószolgálata

4 komment · 1 trackback

Címkék: civil videk power

Klasszikus breaking

2009.04.07. 12:00 K. Funky

Most írja a Facebook:

5 komment

Címkék: koka janos

Daloló kispajtás

2009.04.06. 19:19 bede

Mindenkinek, aki Bajnai Gordon miniszterelnöki jelölését - hogy finoman fogalmazzunk - kevéssé tarotta demokratikusnak, katartikus élmény volt megtekinteni az MSZP kongresszusát záró, 24 óra alatt legendássá váló Internacionálé-kórusművet. Végignézni, ahogy a potenciális kormányfő egy rakás vidéki iskolaigazgatónő közt vezekel a bűneiért, a hájjal kenegetés klasszikus esetének bizonyult.

Nehéz Bajnait sajnálni. Az ország jelenlegi helyzetében becsületes ember már nem állhat az előrehozott választások útjába. Ő mégis ezt teszi, és ha átcsúszik a parlamenten, nagyon érdekes lesz a következő hetekben végigkövetni, hogy kit tud maga mellé csendestársnak beszervezni a kabinetjébe. Az ész azt kívánja, hogy sikerüljön neki minden posztra a lehető legalkalmasabb embert megtalálnia, a szív viszont azt, hogy káderhiányból kifolyólag legyen kénytelen minél hamarabb bedobni a törölközőt.

30 komment · 2 trackback

Címkék: mszp bajnai gordon velemeny kormanyvalsag

Csak csináld, elvtárs!

2009.04.03. 17:57 K. Funky

Aki azt hitte, hogy az MSZP már nem képes ilyen rövid időn belül további óriási meglepetésekre, az most kapaszkodjon bele erősen a mai Pravdába. Az a helyzet, hogy vannak jelek, jelecskék, jelecskinnyók, amelyek arra utalnak, hogy a kommerek kivágáták a szegfűt a szemétbe. Még semmi sem biztos, ismételjük, de a jelek felettébb érdekesek.

Ahogy arra a Csepel.info blog felhívta a figyelmet, az aktuális csepeli önkormányzatiképviselő-választáson az MSZP reklámanyagain sehol sem szerepel a híres szegfű, van viszont helyette ez a jobbra látható furcsaság. A csepeli blog szerint ez a különös izé "csonka 'V' betű, magyarosított Nike-szimbólum vagy horgászbot-tartó lehet". Mi ezt még azzal tudjuk kiegészíteni, hogy az MSZP talán azt szeretné elérni, hogy a csepeli szavazók fejében a párt összekapcsolódjon egy igen népszerű, jobboldali politikussal, akinek a nevében prominens helyen szerepel a V betű.

A blog spekulációja szerint lehet, hogy a szocialisták egy olyan választáson igyekeznek tesztelni az új logót, amelyet - a Vörös Csepel hagyományainak köszönhetően - egészen biztosan meg fognak nyerni. Ez nem rossz magyarázat, bár mi egészen egyszerűen nem tudjuk elhinni, hogy az MSZP csak úgy elhagyja a számtalan európai baloldali párt által
használt szegfűt. Meg hát az is gyanús ugye, hogy ilyen igénytelen piktogramnak még egy kommunista szemet is bántania kellene. Érdeklődve várjuk mindenesetre a hétvégi rendkívüli kongresszus díszletét, hátha ott ismét felbukkan a pipa. És hogy akkor vajon az új szlogen a "Just Do It" valami magyaros kifacsarása lesz-e.

18 komment · 1 trackback

Címkék: kulturpolitika duborog a kampany

A vesztesek történelme

2009.04.03. 13:07 K. Funky

A történelmet a győztesek írják, ami nem sok jót sejtet Gréczy Zsolt kommunikációs főtanácsadónak, ha  esetleg nyomot szeretne hagyni az utókornak. Márpedig szeretne, ezügyben egyértelmű bizonyítékaink vannak.

2009 április 3-án az még nem biztos, hogy Gyurcsány Ferenc egyáltalán lelép-e a trónról, az viszont igen, hogy ha esetleg mégis, akkor egészen biztosan megpróbálkozik majd a visszatéréssel. Ahhoz pedig eladható legendára lesz szüksége, amihez az ő esetében ugye nem szerecsenmosdatásra lesz szükség, hanem a föld minden egyes négerének kihipózására. Nem lesz egyszerű feladat, így akár meg is dícsérhetnénk Gréczyt, hogy belevágott a lehetetlenbe.

Gréczy úr legendás blogja legújabb bejegyzését az úgynevezett "beszéljenek a tények" taktika jegyében írta. Híresen metsző pontosságú tolla most pihen, és egy irtózatosan hosszú listának lett átengedve a főszerep. Az irtózatos hosszúság azonban ne szegje kedvünket, érdemes legalább egyszer nekifutni és átolvasni. Leginkább azért, hogy tudjuk, amikor majd Gyurcsány megpróbálkozik a visszatéréssel, uralkodása éveinek mely eredményeivel igyekszik majd meggyőzni a magyar népet arról, hogy a mindannyiuk fejében élő kép a mindent elkúró nímandról valójában teljesen téves.

A lista, amelyet Gréczy nyilván nem az ujjából szopott, hanem ilyen-olyan kormányzati propagandakiadványokból ollózott össze, roppant érdekes. Néhány valóban dícséretes eredmény mellett, ha jól látjuk, a lista elemei négy kategóriába sorolhatók:

19 komment · 4 trackback

Címkék: gyurcsany ferenc greczy zsolt

A kauzo-onto-teológus

2009.04.02. 19:32 K. Funky

Úgy igazságos, ha a hatalmi ágak közt egyenlően van elosztva az intelligencia. Mi ezen a blogon általában a nép által választott hatalmasságok okosságával szoktunk foglalkozni, ám az a fair, ha a többieknek is adunk szereplési lehetőséget. Főleg olyan helyzetekben, mint amilyenbe most Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa keverte magát.

Nem a viszonylag nagy port kavart cigánybűnözésezésére gondolunk, ó nem. Hanem az ominózus interjú alábbi sziporkáira:

- Megjavították az autóját? A büntetés-végrehajtás egyik autója belerohant az önébe. Hogyan történt a baleset?
- Igen, de hogy hogyan történt, az még tisztázásra váró feladat. Van már egy szabálysértési eljárás, de azt megfellebbeztük, komoly jogi és ténybeli aggályaink vannak. Nekem három elméleti elképzelésem van a balesetről. Az egyik kauzális, vagyis oksági: olyan funkciót tölt be, mint a Keresztapa című filmben a levágott lófej. És én a büntetés-végrehajtással szembeni aggályaimnak két nappal korábban hangot is adtam. A másik elképzelésem a balesetről ontológiai: a szükségszerűség és a véletlen dialektikája, amely a véletlent is szükségszerűnek mutatja be. A harmadik pedig teológiai: Szent Adorján a büntetés-végrehajtás védőszentje megharagudott rám a bejelentés miatt és úgy intézte, hogy ilyen véletlen adódjon. Egyelőre ezeknél a magyarázatoknál tartok még csak.
 

15 komment

Címkék: ombudsman szabo mate

Új idők új jelszava

2009.04.01. 18:13 K. Funky

Úgy tűnik, hogy a múlt héten nem csak Gyurcsány Ferenc, a miniszterelnök vonult vissza, hanem egyben Gyurcsánz Ferenc, a személyi tréner is. Legalábbis a lemondása utáni első blogbejegyzése erről árulkodik.

Hosszú idő után a mostani az első eset, amikor Gyurcsány mellőzi a szinte védjegyévé vált "Na, gyerünk Barátaim, tegyük a dolgunkat!" búcsúzást, hanem inkább ennél sokkal kevésbé harcias hangot üt meg. A most elővett "Mára ennyit, kedves Barátaim!" iránymutatás nélkül hagyja a Miniszterelnök Úr hűséges rajongóit, akiknek ezen kívül is van miért szomorkodniuk, hiszen Gyurcsány arról is ír, hogy bár nem zárja be a blogot, mostantól az bizony ritkábban frissül.

Az érezhetően elszontyolodott nyáj reakciói a kommentekben az elkeseredettség, a lemondás és a vak bizalom között pattognak. Kedvencünk:

Kedves Feri!
Nehéz döntés volt - de most sem csalódtunk benned!
Ahogy eddig is, most sem a saját érdekedet nézted - Te messzebb látsz,
nem a pillanatnyi érdekek szerint cselekszel.
Ezért van oly sok ember, akinek a szemében (akárcsak az enyémben) igaz
EMBER vagy
Remélem a háttérbe húzódás nem örökké tart, s látunk még!
 

7 komment

Címkék: gyurcsany ferenc kormanyvalsag

Egy ember többet politizál, mint ahogy mi gondoljuk

2009.04.01. 13:44 K. Funky

Tizenkét napja, amikor Magyarország még csak egy kvázi reménytelen helyzetben lévő, a teljes összeomlás előtt álló, viszont még nem kormányválságban vergődő szenvedő kis országocska volt, már írtunk egyszer a szocialista kongresszusra készült videókról. Azóta ugye történt, ami történt, most pedig különös apropója van egy másik, szintén a kommunista dzsemborira készült kis klipecske előrángatására.

Ennek a főszereplője (mit főszereplője! sztárja!) Szekeres Imre, aki egyrészt az MSZP elnöki posztjának egyik váramányosa, másrészt pedig a napokban vagy "rossz emberi minőségű", vagy csak egyszerűen 1 "szar". Ezt az izét ő akkor még talán nem kampányvideónak szánta, és hát az a helyzet, hogy Gyurcsány ellenében talán már nem is lesz az.

A videóból talán a legérdekesebb az, hogy a kenetteljes, nyálas zene, valamint a szervilis és buta szpíker milyen kiválóan illeszkedik Szekeres politikusi imidzséhez. Viszont ha valaki azonosítani tudná, hogy kik a miniszter úrral szemben ülő, gondosan elhomályosított mikrofonállványok, akkor együtt kacaghatnánk még egy jót.

27 komment

Címkék: szekeres imre kormanyvalsag

Őrületes sajtóközlemények: Antihumánus visszaélés

2009.04.01. 12:58 K. Funky

E posztban az alábbi funky-kommentár volt: "Igen, néha túlzunk, és az őrületesnek kikiáltott sajtóközlemény inkább csak félig őrületes. Most viszont kompenzálunk, mert az alanti munka legalább kétszeresen az, ha nem egyenesen háromszorosan.

Hegyi Árpád Jutocsánál, az Operaház korábbi igazgatójánál Hiller István valamivel nagyon kihúzhatta a gyufát" stb.

És Itt állt egy levél, amit a volt operaházi direktor írt Hiller Istvánról. Hegyi Árpád Jutocsa azonban jelezte, hogy a levelet magánlevélnek szánta egy indexes újságíró kollégánknak. Így kiderült, hogy közlése félreértésen alapult, és ezért Hegyi kérésére levettük a levelet.

19 komment

Címkék: kulturpolitika orult sajto hiller istvan

Sokakról új tulajdonságok kerültek felszínre

2009.03.31. 18:44 K. Funky

Azt ugye Magyari Péter kiváló hétfői cikke óta tudjuk, hogy ők bizony ölég buták. A helyzet súlyossága azonban ritkán kerül a felszínre, mivel ritka az olyan eset, amikor bármelyik magyar politikus, szájkosár és kommunikációs tanácsadók felügyelete nélkül kiöntheti a lelkét hazája polgárai elé.

Vadai Ágnes, a honvédelmi minisztérium államtitkára, aki - ahogy honlapja izgalmasan elárulja - vízöntő jegyű révén imádja a vizet, szerencsére meri magát szabadjára engedni. Blogja talán valamivel kevésbé népszerű, mint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úré, ám a viszonylagos ismeretlenséget kihasználva itt olyan kulisszatitkokkal is megismerkedhet az érdeklődő olvasó, amelyeket az igazán nagyok nem kötnek mindannyiunk orrára.

24 komment

Címkék: mszp kormanyvalsag vadai agnes

Barátom a mobilom

2009.03.30. 19:00 K. Funky

Na mi a közös az ellenőrökbe ütköző bliccelőkben, és az újságírót látó, a szabad választásokat mindenképpen elkerülni akaró szocialista politikusokban?

Hát hogy mindkét gyáva embercsoport azt képzeli, a mobiltelefonba mélyedésnél nincs jobb, láthatatlanná tévő álca. Hétvégi galéria néhány lángészből itt.


11 komment

Címkék: mszp

Gordon is a Moron

2009.03.30. 12:36 K. Funky

Nyilván sok olyan olvasója van a Képviselő Funkynak, aki már előre gyűlöli Bajnai Gordon potenciális miniszterelnököt, ám merő sznobságból nem hajlandó kimenni a Kossuth térre ordibálni az új jelszót, a "Gordon, takaroggy"-ot. Nekik ajánljuk a brit komikus, Jilted John 1978-as viccpunk slágerét, a Gordon is a Moront. Kár, hogy Gordon Brown kapcsán Angliában már sokszor elsütötték ezt, de csatakiáltásnak ettől még nekünk is megfelelhet.

(Az ötletet köszönjük thesparrow-nak)

5 komment · 3 trackback

Címkék: bajnai gordon kormanyvalsag

A végső összeomlás

2009.03.30. 11:29 K. Funky

A Reakció blogon találtuk a Hitler-átíró internetes szubkultúra legújabb alkotását, Gyurcsány Ferenc végnapjaira aktualizálva. A négyperces klipecske a végére talán egy kicsit leül, ám így is fergeteges alkotással van dolgunk, olyan megfizethetetlen pillanatokkal, mint a fantasztikus "ne aggódj Zita te még kijuthatsz Brüsszelbe" beszólás.

 

 

A tavalyi népszavazásra készített változatot is érdemes felidézni.

30 komment · 1 trackback

Címkék: gyurcsany ferenc kormanyvalsag

Púp

2009.03.27. 19:25 K. Funky

Ha egy politikus jól mutat, akkor jól mutat. Itt van például Hagyó Üstökös Miklós, aki miután meggyőződött róla, hogy a mézeskalács-szív remekül áll neki, most egy tevecsikóval is megpróbálkozik. Hagyó akkora király, hogy azt is elintézte, a Fővárosi Vízművek félmillió forintért adjon valami műszert az állatkertnek, ami szerintünk teljes mértékben jutányos összeg, pláne ha közpénzről és egy ilyen népszerű politikusról van szó.

Ez a Juborék dolog vagy valami rejtélyes beduin törzs neve, vagy sajtóhiba, és szegény kis patást igazából Buboréknak hívják. És mi is örömünket fejezzük ki "nemcsak az örökbefogadás, hanem az Állatkert és a Vízművek közötti szoros együttműködés miatt is".

Hagyó Miklós a Víz Világnapján született tevecsikó névadó szülője

Budapest, 2009. március 27. - Hagyó Miklós városüzemeltetési és vagyongazdálkodási főpolgármester-helyettes a névadó szülője a Víz Világnapján született tevecsikónak: Juboréknak. A jövevényt a Fővárosi Vízművek fogadta örökbe a Fővárosi Állat- és Növénykertben megrendezett ünnepségen.

8 komment · 1 trackback

Címkék: hagyo miklos

Fiatalok a nemzet várfalain

2009.03.27. 14:52 K. Funky

Na mit kapunk, ha Pozsonyi "Bucó" Ádámot keresztezzük Dolák-Saly Róberttel? Az eredményt pedig a Numanuma-kölyökkel? Hát az internetes szórakoztatásra teremtett keresztény-konzervatív paródiát, azt. A Képviselő Funky blog pedig úgy érzi, meg is találta a különös mutánst.

A szörnyszülött Váralja Szövetség néven fut, és a budapesti Szent Margit gimnázium végletekig lelkes tanulóiból verbuválódott. Közepesen érezzük magunkat rosszul a ténytől, hogy kiskorúak marhaságait vagyunk kénytelenek pellengérre állítani, ám mivel itt a hülyeség és a közéleti szerepvállalás fokozottan súlyos esetével állunk szemben, hajlandóak vagyunk még a pedofília vádjával is együtt élni. Most pedig mindenki indítsa el az alábbi videót, háttérzeneként is kiváló, mi pedig mesélünk tovább.

 

 

Gyakran vádolják a zinternetet meg a büdös blogokat cinizmussal és felesleges szemétkedéssel, amit azonban a HírTV Iskolapélda című műsorában Szabó Anett elkövet, abból maga Tamás Bence Gáspár is igen sokat tanulhatna. Berángatják ezeket a butuska kisgyerekeket a stúdióba, elhitetik velük, hogy komolyan vannak véve, aztán a műsorvezetőnő alig bírja visszagyűrni magába a kibuggyanni akaró vidám röhögést. Közben pedig úgy csavarja ujjai köré a három szerencsétlen kisfiút, hogy már tényleg csak az hiányzik, hogy alaposan megnyaljon egy tollat is. Vajon adás után kigombolkozott, és mindhármuknak megengedte, hogy megfogják a mellét?

A Váralja Szövetség egyébként tipikus fontoskodó kamaszokból áll, a nyilván saját maguk által szerkesztett Wikipedia-oldalukról már tényleg csak az hiányzik, hogy akkor ki mikor felelős a gitt rágásáért. Sajnos a szervezet elnöke nem szerepel a fenti videón, pedig ő még a három beosztottjánál is megnyerőbb jelenség, elavult antiszemita szövegeket például talán ő tud a legjobban felolvasni nyilvánosan az egész országban. Ennek ellenére meg vagyunk győződve, hogy mind a fenti videó, mind maga a Váralja Szövetség fényes jövő előtt áll. Na el is szaladtunk zsinórnyakkendőt vásárolni.

30 komment

Címkék: media hirtv varalja szovetseg szabo anett

Félhetes híradó 2009.03.26

2009.03.26. 19:07 K. Funky

07:34 Tökös pénzügyi szakembert akarnak kormányfőnek olvasóink

09:41 Milyen legyen az új kormányfő?

10:21 Hiába győzködte Kovács László Surányit?

11:21 Titkos jelöltben bízik az SZDSZ

12:07 Surányi nem vállalja

13:23 Jaksity György nem lesz miniszterelnök

15:11 OTP-s jelöltet dobtak be

16:28 Felcsuti Péter nem vállalja

16:47 Biszku volt veje lehet Gyurcsányék jelöltje

17:46 Patai sem vállalja

18:46 Legyen Magyarország miniszterelnöke!

Ma semmi szükség nincs vicces kommentárokra

5 komment · 3 trackback

Címkék: felhetes hirado

süti beállítások módosítása